3. évfolyam - 2015

Címlap, kolofón, tartalomjegyzék, 1–3. o. (pdf)

Pártay Kata:
Phoibos jóslatainak igájában. Jóslás és emberi fejlődés Euripidés Hiketides című tragédiájában, 4–17. o. (pdf)

Euripidés Hiketides című tragédiája nem tartozik a népszerűbb görög tragédiák közé. Ennek oka valószínűleg az, hogy a mű nagy részét hosszú viták teszik ki különböző morálfilozófiai, vallási és politikai kérdésekről, miközben a cselekmény lassan halad előre. Az első ilyen vita során hangzik el Théseus beszéde, amelyben az emberi létről alkotott elképzeléseit adja elő. Eszerint az emberek egy korai, vadállatokéhoz hasonló állapotból jutottak el a mostani, jól szervezett és az ész által irányított életükhöz. Olyan elgondolást vázol, amely szorosan kapcsolódik az 5. századi filozófia emberi fejlődésről alkotott képzeteihez. Tanulmányomban kiemelem a beszédében megjelenő elképzelés legfontosabb vonásait és azt, hogy hogyan bizonyul ez az „optimista-racionalista” filozófia sok tekintetben tarthatatlannak a cselekmény előrehaladtával. Külön figyelmet szentelek azoknak az ellentmondásoknak, amelyek az istenek emberi életben betöltött szerepét és a jóslás megítélését érintik.

INDEX NOMINUM: Adrastos, Démokritos, Euripidés, Théseus
INDEX RERUM: Athén, fejlődéselmélet, görög tragédia, istenek, jóslás

Zsótér Szabolcs:
Lukianos és a szkíták: a görög identitás kérdése a 2. században, 18–24. o. (pdf)

Napjainkban a Lukianos műveiről szóló kutatásban két fő nézőpont érvényesül. Az egyik, amely a szövegeket retorikai szemszögből vizsgálja, gyakran nem hajlandó elismerni, hogy a második szofisztika idején élt szerző esetleg a szónoki virtuozitáson túl is rendelkezik erényekkel. A másik pedig, figyelmen kívül hagyva ezt az álláspontot, inkább a kor, azaz a 2. század tágabb összefüggésein keresztül szemléli Lukianos életművét. Az ún. szkíta-szövegekből egyértelműen kiderül, hogy a második szofisztikában alkotó szerzők számára a retorika nem öncélú tevékenység volt csupán, hanem kulcsfontosságú szerepet játszott a görög identitás megszerzésében is. Minthogy Lukianos szír származású lévén a szkítákkal azonosítja magát ezekben a dialógusokban, a szkíta-szövegek egyben egy barbár tapasztalatait is megörökítik a saját hellenizálódásáról.

INDEX NOMINUM: Anacharsis, Lukianos, Mnésippos, Solón, Toxaris
INDEX RERUM: görög identitás, hellenizálódás, második szofisztika, mimésis, paideia, Római Birodalom, szkíták

Vincze Judit:
Mítoszok és képek Achilleus Tatios regényében, 26–34. o. (pdf)

Achilleus Tatios regényében, a Leukippé és Kleitophón történetében a szerelmespár egymásra találásának fordulatos cselekményét feltűnően sok mitikus utalás gazdagítja. Az érintett szöveghelyek jól elkülöníthetők aszerint, hogy milyen kontextusban, ill. funkcióban kerülnek szóba az ismert mitikus alakok és történetek. Figyelembe véve, hogy milyen jelenetben hangzik el az adott mítosz (ki mondja el, hogyan kapcsolódik a cselekményhez, milyen médiuma van az adott történetnek), a mitikus utalásokat három csoportba soroltam. Így az első csoportban a paradigmatikus mitológiai utalások, a másodikban az aitiológiai történetek, a harmadikban pedig a képleírások szerepelnek. Jelen írásomban a három mitikus témájú ekphrasisra koncentrálva mutatom be, hogyan kezeli Achilleus Tatios elbeszélője ezeket a mitikus történeteket, milyen szempontokat érvényesít képleírásaiban. Különös figyelmet szentelek Philoméla, Téreus és Prokné mítoszának, mely háromszor is, a fent említett csoportokba illeszkedve, azaz a hétköznapi életre vetített példázatként, egy aitiológiai utalással és egy ekphrasisban is szóba kerül.

INDEX NOMINUM: Achilleus Tatios, Európé, Longos, Philoméla, Prokné, Prométheus, Téreus
INDEX RERUM: ekphrasis, erótikos logos, görög szerelmi regény, második szofisztika

Kassai Gyöngyi:
Shame és Fame – az Aeneis IV. éneke Dryden fordításában, 36–52. o. (pdf)

Kutatásom során az Aeneis negyedik énekét összevetettem Dryden fordításában (1697) a latin eredetivel, s ennek alapján két kulcskifejezéssel foglalkoztam bővebben: a shame és a fame fogalmával. Ez előbbi azért különleges, mert több ponton szembesültem azzal, hogy Dryden beszúrta a szövegbe, részben úgy, hogy ennek egyáltalán nincs alapja a latin szövegben, részben pedig úgy, hogy ezzel az eredeti fogalmak jelentését (pudor, fama) egy sajátos szempontból adja vissza. A tanulmány első részében a görög aidós és a latin pudor kifejezéseken keresztül villantok fel néhány szempontot az ókori antikvitás szégyenfogalmával kapcsolatban, amely segít megérteni a vergiliusi szöveg hátterét, valamint az újkori shame fogalma és a pudor közötti különbséget. Ezután következik a szöveghelyek részletes elemzése a IV. énekből. Végül a fama fogalmát próbálom meg körüljárni, amely a shame-mel több ponton szorosan összefonódva a szöveg másik kulcskifejezését alkotja. Részletesebben elemzem a fama leírásának fordítását, majd pedig Philip Hardie fama-fogalmának a műfordításra való kiterjesztését kísérlem meg.

INDEX NOMINUM: Aeneas, Dido, Dryden, Vergilius
INDEX RERUM: Aeneis, aidós, fama, műfordítás, pudor, Restauráció, shame, szégyen

Kapi Péter:
Pomponius Mela: De Chorographia libri tres. A mű keltezésének felülvizsgálata, 54–61. o. (pdf)

Pomponius Mela De Chorographia libri tres című lebilincselően megírt földrajzi munkájának keltezése a mű reneszánszkori újrafelfedezésétől kezdve egészen a mai napig vitatott. A kutatók sokáig úgy gondolták, hogy a mű a Caligula-korban keletkezett, azonban a 19. század végén és a 20. század elején e nézet háttérbe szorult, majd ezt követően a mű Claudius-kori születését tartották valószínűbbnek. A kérdés újbóli körüljárásával és az eddig keletkezett érvek felülvizsgálatával arra az eredményre jutottam, hogy a korábban háttérbe szorult nézet korántsem helytelen, sőt legalább annyira helytálló lehet, mint a mű Claudius-korra való datálása. Végeredményként a De Chorographia keltezését Kr. u. 40 és 44 közé tettem.

INDEX NOMINUM: Caligula, Claudius, Pomponius Mela
INDEX RERUM: De Chorographia, druidizmus