Kari Kurír 250.

1. A Bölcsészettudományi Kar dékáni tisztségére kiírt pályázatra egy jelölt, dr. Csernus Sándor egyetemi docens adta be pályázatát. A pályázatról a Kari Tanács és a Szenátus várhatóan 2011. márciusában nyilvánít véleményt, és ezek eredményét figyelembe véve Rektor úr nevezi ki a Kar új dékánját, aki 2011. július 1-jétõl három évig fogja irányítani a Kart. Az alábbiakban közöljük a pályázó vezetõi koncepcióját.

Megjegyzés: tekintettel arra, hogy az alábbiakban megfogalmazott "Vezetõi program" megállapításai és koncepciója szorosan kapcsolódik a három évvel ezelõtt (2008. április 14-én benyújtott) dékáni pályázat anyagához, bizonyos elemeiben és megállapításaiban arra épít, kiindulópontként is annak fõbb szerkezetét követi. Számos, általános megállapítása ma is érvényes. Mivel a jelenlegi dékáni pályázat egy második, három éves idõtartamú megbízás elnyerésére irányul, ki kell, hogy térjen az elmúlt három év eredményeire, feladataira és legfontosabb tapasztalataira is. (A korábbi pályázat szövege teljes egészében megjelent a Kari Kurír 2008-as I. különszámában, az 1. sz. dokumentumban, a http://www.arts.u-szeged.hu/kurir/2008/kurir209.html címen.)

I./ Eddigi tevékenység és indíttatás

Tanulmányaim, szakmai tevékenységem 1970 óta kötnek a József Attila Tudományegyetem Bölcsészettudományi Karához. Az eddigi életem úgy hozta, hogy a történelem-francia szak elvégzésével, majd a történelem és azon belül a középkori történelem, illetve a nemzetközi kapcsolatok történetének oktatása és kutatása által megkövetelt feladatok elvégzése mellett részt vehettem a kar, és esetenként az egyetem közéletében is. Ugyanakkor - a nemzetközi kapcsolatokban szokásos ritmus szerint (vagyis négy - öt évenként), hasonló idõtartamú külszolgálatban dolgozhattam Franciaországban, az oktatás, a tudományszervezés és a kulturális kapcsolatok területén.

Az egyetemen eltöltött csaknem 41 évbõl, több részletben, mintegy 16 esztendõt dolgoztam a külföldi oktatásban és a kulturális diplomáciában, melynek során mindig törekedtem arra, hogy a számomra küldõ-intézményként és bázisként szereplõ Szegedi Tudományegyetemmel, annak oktatóival, hallgatóival, különösen pedig a Bölcsészettudományi Karával kapcsolatban maradjak, továbbá, hogy a magam lehetõségeivel külföldön is segítsem megvalósítani azokat a célokat, amelyek az egyetemen, a karon, vagy éppen a történeti intézetben fogalmazódtak meg.

A két, egymással párhuzamosnak tekinthetõ és egymásra - érzésem szerint - jótékony hatást is gyakorló tapasztalat-rendszer jól egészítette ki egymást: a szûkebb szakterületen hozzájárult az általános látókör kiszélesítéséhez, míg a diplomáciai munkában adott egy sajátos, a nemzetközi kapcsolatok mûvelésének közvetlen szakmai bázisán túlmenõ biztonságot, és más, állandó szakmaiságra törekvõ megközelítés lehetõségét. Az elmúlt évtizedekben szakértõként részt vehettem a magyar kulturális és oktatási politikával kapcsolatos fejlesztõ és modernizációs tevékenységben, ami segített az elmúlt három év hasonló feladatainak megoldásában is.

A külszolgálatból 2006 januárjában tértem haza. A szegedi munkahelyemen rám esõ feladatok elvégzése mellett 2006 és 2008 között fél-állásban annak a Balassi Intézetnek a nemzetközi igazgatójaként dolgoztam, melynek a koncepcióját a korábbi esztendõk során módom volt alakítani. Hazai munkám során rendre igyekeztem felhasználni mindazt, amit külföldön tanultam, és amit az itthoni tevékenységem során megtapasztaltam az oktatásban, a kutatás szervezésében és a kutatásban egyaránt. Több területen volt alkalmam vezetõi munkát végezni, melyeknek során - úgy érzem - sokat tanultam és tapasztaltam. Erre a bázisra alapozva nyújtottam be pályázatot 2008-ban az SZTE BTK dékáni tisztének elnyerésére.

A pályázat sikerét követõen, az elmúlt három esztendõben arra törekedtem, hogy - az elõzõ dékáni pályázatban meghatározott prioritásokat szem elõtt tartva, a változó egyetemi és felsõoktatási világunkban keletkezett, elõre nem látható kihívásoknak és feladatoknak megfeleljek, továbbá, hogy a Kar elõtt álló feladatok megoldásában a lehetõ leghatékonyabban vegyek részt.

Ebben a törekvésemben nagy segítségemre voltak dékán-helyettes kollégáim, akik korábban megszerzett szakértelmükkel és gyakorlatukkal biztosították az ügyek zökkenõmentes továbbvitelét, a Dékáni Hivatal és a Tanulmányi Osztály munkatársai, a különbözõ kari testületek, fórumok és ad hoc bizottságok, valamint azok az oktató kollégák, akik megtiszteltek azzal, hogy egy-egy konkrét kérdésben elmondták véleményüket, s tanácsaikkal hatékonyan segítették az elénk tornyosuló feladatok megoldását.

II./ A Bölcsészettudományi Kar ma: helyzetfelmérés

Ha ma valaki a Szegedi Bölcsészettudományi Kar állapotáról akar tájékozódni, szerencsés helyzetben van. Több olyan fölmérés készült az elmúlt években, mely különbözõ megközelítésben és szempontok szerint vizsgálta a kar mûködését. Ezeknek elkészítését részben a kari belsõ munka imperatívuszai, részben pedig az olyan önként vállat megmérettetések, mint amelyek 2010-ben az egyetem kiválósági címének eléréséhez vezettek., továbbá az olyan, a magyar felsõoktatás életében a Szegedi Tudományegyetem vizsgálatát is ritmizáló akkreditációs folyamatok, melynek eredményeképp 2011. január végére megszületett az SZTE BTK Akkreditációs Önértékelési anyaga, mely a MAB által 2011 tavaszán kiküldendõ intézményi akkreditációs folyamat bázisaként fog szolgálni. (Ez az anyag elérhetõ és letölthetõ a 2. sz. dokumentumban, a http://mars.arts.u-szeged.hu/akkreditacio címrõl.) Az alábbiakban nem célom megismételni ennek az anyagnak a megállapításait, csupán azokat a fontosabb elemeket szeretném kiemelni, amelyek számomra a kar jelenlegi helyzetét mutatják, és a kari munka belsõ, intézményi és intézményen kívüli feltételeinek meghatározásában döntõ fontosságúak.

II.1./ Az SZTE BTK helye és mûködési környezete

A fenti anyagok igen tanulságosak, hiszen belõlük valóban átfogó, rendkívül alapos és tanulságos következtetéseket lehet levonni a kar mûködésére, helyzetére és lehetõségeire vonatkozóan. Jól láttatják elõnyeinket és erényeinket, s mutatják gyengeségeinket is, melyek egyben kijelölik a fejlesztendõ területek további irányait is. Ezek a dokumentumoknak a létezése és széleskörû elérhetõsége fölment az alól a feladat alól, hogy a pályázatomban külön, részletes elemzést készítsek a Bölcsészettudományi Kar helyzetérõl, s lehetõvé teszi, hogy - néhány jellemzõ vonás kiemelése mellett - elsõsorban a feladatokról, valamint azokról a kérdésekrõl szóljak, amelyek a fentebb említett anyagok tanulmányozásakor kevésbé szembeszökõ módon jelennek meg.

Az elmúlt esztendõk során több ízben voltam abban a helyzetben, hogy láthattam az egyetemet és azon belül a Bölcsészettudományi Kart belülrõl, kívülrõl és egy bizonyos - nagyobb, mondjuk nemzetközi - távolságból is. Az elmúlt három esztendõben megadatott, hogy - munkatársaimmal együtt - részt vegyek a karunkon folyó munka alakításában. Örömömre szolgál, hogy ismét leszögezhetjük, amit a kar korábbi vezetõi és saját területeikre vonatkozóan a kar vezetõ oktatói és kutatói is tudnak, és minden bizonnyal továbbra is meg tudnak erõsíteni: az SZTE Bölcsészettudományi Kara a magyar felsõoktatási intézmények között (a konkrét rangsorok és az általános vélekedés alapján is) az ország legismertebb és legelismertebb bölcsészettudományi karai közé tartozik. Különbözõ fórumokon az elmúlt években is többször elhangzott (és leíratott), hogy a Szegedi Tudományegyetem elõkelõ helyeken szerepel a felsõoktatási intézményeket presztízs-rangsorba állító listákon, amihez továbbra is hozzá lehet tenni, hogy a Szegedi Egyetem a Bölcsészettudományi Karok között is igen rangos helyet foglal el. (Idõközben, a legfrissebb, 2010-es felmérések alapján az SZTE Bölcsészettudományi Kara, mely az elõzõ években már bekerült a 10 legjobban jegyzett kar közé, a magyarországi karok összesített rangsorában az országos második helyre ugrott elõre, ami nyilvánvaló elismerése annak a teljesítménynek, melyet a kar oktatói, dolgozói és hallgatói mutattak fel.)

Egy vezetõi koncepciónak nem lehet feladata, hogy reprodukálja az intézményre és benne a karra vonatkozó adatokat és mutatókat, noha nyilvánvalóan azok ismeretében kell kialakulnia, és támaszkodnia kell és illik is rájuk. Fontosnak tartom tehát itt megjegyezni, hogy a mintegy 30 ezer fõs létszámú Szegedi Tudományegyetemnek a Bölcsészettudományi Kar - a maga csaknem 5000 fõshöz még mindig közelítõ hallgatói létszámával - az egyik legnagyobb egysége, mint ahogy azt is, hogy a BTK a harmadik évezred elején létrejött "új", integrált szegedi intézménynek kétségtelenül az egyik "legstabilabb alakzata", mely készen áll arra, hogy a 21. századi kihívásoknak (az oly sokat emlegetett "harmadik generációs egyetemnek" alkotó egysége legyen.)

A stabilitás ebben az esetben természetesen sok mindenre vonatkozik: feltételezi, hogy a korábbi idõszakban kialakult struktúra szilárd, s hogy nagyobb megingások nélkül meg tudja tartani a korábbi elemeket, de képes arra is, hogy újakat fogadjon be. Jelenti egyúttal azt, hogy az egyetemek sok évszázados fejlõdésének (és a szegedi egyetem kolozsvári és szegedi hagyományainak) megfelelõen a bölcsészettudományok területe továbbra is szilárd pozíciókat foglal el a mai oktató- és kutatómunkában.
De tanúskodik arról is, hogy a kar korábbi vezetõi az elmúlt két évtizedben olyan munkát végeztek, mely e stabilitást képes volt biztosítani, és megteremteni a szükséges egyensúlyt az oktatói és a tudományos tevékenység, az adminisztráció munkája és az egység gazdasági - pénzügyi bázisa között. A jelenlegi rendszerben a felsõoktatás - s ezen belül az SZTE, illetve annak Bölcsészettudományi Kara - gyakran igen nehéz külsõ feltételek között gazdálkodik. Úgy vélem azonban, hogy a lehetõségekhez képest karunkon megvannak (és megmaradtak) a színvonalas munkavégzés feltételei, amit az elmúlt idõszak egyik legfontosabb eredményének tartok.

Ez a stabilitás azt is jelenti, hogy karunk - a 90-es évek elsõ jelentõsebb felsõoktatási megrázkódtatásait és felsõoktatás-átalakítási kihívásait követõen - képes volt alkotó módon alkalmazkodni a megjelenõ külsõ és belsõ nyomáshoz. Fontosnak tartom azonban kiemelni, hogy a stabilitás jelen esetben nem egy statikus állapotot jelöl csupán, hanem kiszámíthatóságot is feltételez. (Az instabilnak tûnõ elemeket döntõen az elmúlt évtizedekben - és ez vonatkozik az eltelt három esztendõre is - nem a kar mûködése produkálta, hanem a képzési rendszer - és általában véve a magyar oktatáspolitika, illetve az "európai felsõoktatási térség" mozgásai által keltett átalakulások és hullámverések vitték - és viszik - bele ebbe a rendszerbe.).

Idõközben világossá vált az is, hogy a magyar felsõoktatásban a bolognai rendszer bevezetése körüli anomáliák súlyos torzulásokhoz vezettek, amelyek a felsõoktatási intézmények gazdasági - pénzügyi helyzetét valamint az oktató és kutatómunka feltételrendszerét is negatívan befolyásolták. Ezekrõl a kérdésekrõl alapos és átfogó tanulmányok születtek, széleskörû országos vita bontakozott ki, melynek során egyetemünknek, illetve karunknak is volt alkalma hallatni a véleményét. Ezen a területen a BTK vezetése - hasznosítva a Kar oktatóinak e kérdésekben megfogalmazott egyéni és kollektív állásfoglalásait - aktív és kezdeményezõ szerepet játszott, mind szakértõi területen, mind pedig különbözõ országos fórumokon. Aligha kétséges, hogy az új felsõoktatási törvény elfogadását követõen jelentõs feladatok hárulnak karunkra is annak alkalmazása érdekében. Ebbõl a konzultációból egyértelmûen kiviláglott, hogy számos alapvetõ kérdésben (az oktatás rendszerétõl a finanszírozásig) jelentõs változtatásra van szükség, ha meg akarjuk õrizni versenyképességünket.

Az elmúlt három esztendõben erõteljesebben mozgásba lendült az oktatáspolitika is. Új felsõoktatási törvény és új közoktatási törvény készül, mely több területen fog módosítást hozni, és amelynek az adaptálása a következõ esztendõk legfontosabb feladatai közé tartozik majd. Úgy vélem, hogy a bolognai rendszer bevezetésének voltak és vannak kézzel fogható eredményei, és a magam részérõl meg vagyok arról gyõzõdve, hogy bizonyos területeken lehet ezt jól is csinálni - amire a szegedi bölcsészkar tett az elmúlt esztendõkben sikeres kísérleteket. Ugyanakkor kezdettõl fogva azt az álláspontot képviseltük, hogy jelentõs korrekciókra van szükség a színvonal megõrzése érdekében és bizonyos területeken - tipikusan ilyen a tanárképzés - az osztatlan képzés visszaállítására (pontosabban az osztatlan képzés egy új, modernebb változatának a bevezetésére) van szükség. Részt vettünk az országos szakértõi elõkészítõ folyamatban is, s így bízunk abban, hogy a készülõ anyag az általunk megfogalmazott észrevételeket és javaslatokat is tükrözi majd.

II.2./ Az SZTE BTK mûködésének belsõ jellemzõi

Amikor arról beszélünk, hogy a szegedi bölcsészkar szilárd alakzat, és hogy szakmai, adminisztratív és gazdálkodási szempontból is stabilitást mutat, akkor egyúttal el kell tudnunk helyezni ezt a teljesítményt az elmúlt évek kihívásainak kontextusában is. Tudnunk kell, hogy mindez a hallgatói létszám megsokszorozódása mellett következett be - ráadásul úgy, hogy a kar oktatóinak száma mindössze alig néhány fõvel emelkedett. Nyilvánvaló, hogy ez a helyzet megkövetelte az oktatói munkavégzés hatékonyabbá tételét, és aligha kétséges, hogy mindez az oktatói terhek alapos növekedésével járt.

Közben fokozatosan átalakult a karon az oktatás szerkezete, s a dolgok természetébõl következõen a régebbi és az újonnan bevezetett formák rendre egymással párhuzamosan "éltek" és mûködtek, nem kis kihívást jelentve az oktatók, a hallgatók és a kari adminisztráció számára egyaránt. Ezzel egy idõben új szemléletnek kellett meghonosulnia az értékelési rendszer területén. Ma már a korábbi képzésben indult hallgatóink gyorsuló ütemben hagyják el a felsõoktatást, a bolognai rendszerû képzési formák dominálnak és megvannak az elsõ néhol rossz, néhol vegyes és esetenként biztató tapasztalataink is - mind az alapképzés, mind pedig a mesterképzés területén.

Igen megnyugtató, hogy az elmúlt idõszakban létrejött, majd tovább fejlõdött a doktori képzés új struktúrája, melynek eredményeképp karunk is elfoglalta és stabilizálta a helyét a tudományos minõsítés új rendszerében. Ma a szegedi bölcsészkaron - a legkiválóbb hagyományok folytatásaként - elismert tudós oktatók vezetésével, a kar hagyományaihoz méltó, elismert tudományos képzési tevékenység folyik. Az elmúlt években nagyon komoly energiákat koncentráltunk a doktori képzésre, melynek támogatását igyekeztünk mind a hagyományos, államilag finanszírozott bázison stabilizálni és mûködtetni, mind pedig pályázati forrásokból segíteni. Ma elmondhatjuk, hogy mindkét területen jelentõs elõrelépés történt, s azt is, hogy további reményteljes erõfeszítések vannak folyamatban e téren. (Államilag finanszírozott helyek számának emelkedése, az elnyert és még folyamatban lévõ TÁMOP-programok.) Különösen fontosnak tartjuk, hogy a doktori képzésnek szilárd nemzetközi dimenziói is vannak, melyeket legjobban a társ-irányítású, illetve a külföldi intézményekkel együttmûködésben született doktori programok jeleznek. Ez a terület továbbra is a prioritásaink közé kell, hogy tartozzon.

Láthattuk azt is, hogy miközben sikerült megõrizni a karnak korábban tekintélyt biztosító szakok mûködõképességét, a BTK nyitott volt az új képzési formák és az új szakok indítása tekintetében is: megjelent tehát, és felelõsségteljes támogatást kapott a kar életében az innováció is. Az elmúlt évek nagy sikere, hogy stabilizálódott a kari oktatási szerkezet: valamennyi általunk fontosnak tartott alapszakot és mesterszakot sikerült (igaz, néhol több fordulóban és nem kis erõfeszítések árán) akkreditáltatni, ami lehetõséget nyújtott az a karunkon kétségtelenül meglévõ alkotóerõ kibontakoztatására is.
Ez - elsõsorban a mesterszakok területén - olyan új szakok akkreditálását jelentette, melyek szakmánk belsõ fejlõdésének eredményeit mutatják és a szó nemes értelmében vett "piacképességet" is hívatottak szolgálni. (Régészet MA, Vizuális Kultúra MA, Hungarológia MA). Ezt a munkát tovább szeretnénk folytatni, és a kínálatot szélesíteni: jelenleg a kulturális örökség MA akkreditálása van folyamatban, és a reflexió szintjén a keleti kultúrák, a mûvészettörténet, a fordító- és tolmácsképzés, a mediterrán és inter-amerikai tanulmányok "felépítése" foglalkoztatja kollégáinkat. Az új, "innovatív" mesterszakok egyik legfontosabb jellemzõje az interdiszciplinaritás, mely nem csak a bölcsészkari szakok és tanszékek, hanem az SZTE különbözõ karai és más külsõ partnerek közötti alkotó együttmûködést is feltételezi.
Egy harmadik - rendkívül fontos - elem e téren, hogy karunkon megindultak azok az ugyancsak kiemelten támogatandó kezdeményezések, melyek nemzetközi mesterképzések bevezetését célozzák. (Úgy vélem, hogy a várhatóan élesedõ intézményközi verseny következtében az innováció lehetõségeire a következõ idõszak kari vezetésének nagyon erõteljesen kell majd koncentrálnia.)

Fokozatosan (a 90-es évek közepétõl) jött létre a kar mai, intézetekre és tanszékekre épülõ szerkezete. Az intézetek létrehozásának programja beváltotta a hozzá fûzött reményeket (a nagyobb egységek az adminisztráció, az oktatás és a kutatás terén is könnyebbé tették a mûködést), s egyetértek azzal a megközelítéssel, hogy ebben a rendszerben a tanszékeknek továbbra is a tudomány és az oktatás területén megnyilvánuló szakmai szabadság, sokszínûség és felelõsség szervezeti leképezéseként van elsõsorban küldetésük. Fontos volt (és lehetett) látni, hogy a Bölcsészettudományi Karnak jól képzett, hatékony, oktató- és hallgatóbarát adminisztrációja van. A napjainkra kialakult rendszer stabil, versenyképes és továbbfejleszthetõ.

A bekövetkezett alapvetõ változások (elsõsorban az a körülmény, hogy a felsõoktatásba a korábbi idõszakhoz képest tömegek léptek be) feltételezték, hogy a kar befogadó-képessége - fogalmazzunk így: "kubatúra-helyzete" - kezdte elérni a kritikus szintet. A rendelkezésre álló korábbi keretek nem voltak képesek színvonalas körülmények között befogadni a megnövekedett hallgatói létszámot. Az elmúlt esztendõkben a helyiség-gazdálkodással kapcsolatos kérdések az egymást követõ kari vezetések elsõdleges problémái közé tartoztak. Ma azt láthatjuk, hogy a következetes munka elérni látszik a célját, a "kubatúra-helyzet" és ezzel együtt az oktatás feltételei jelentõsen javultak.
E területen tehát karunkon, jelentõs egyetemi segítséggel is, kétségtelenül figyelemre méltó eredmények születtek az elmúlt hat esztendõben (elsõsorban a kari könyvtárak kiköltöztetésével, a TTIK-s tanszékek távozásával és a tantermek jó részének átadásával) következtek be a kedvezõ változások, olyannyira, hogy ma a felújított-megújult Bölcsészettudományi Karon megvannak - határozottan állíthatom, hogy sokkal inkább, mint számos nyugat-európai egyetemen - a színvonalas és kulturált oktatás infrastrukturális feltételei. Az elmúlt három esztendõben igyekeztünk ezt a folyamatot továbbvinni. A mûszerezettség, a technika szintje jelentõsen javult, a pszichológiai oktatás és kutatás feltételei, a neveléstudományi intézet felszereltsége, és a számítógépes ellátottság terén komoly elõrelépés mutatkozik, míg a szociológiai labor felszerelése folyamatban van. 2011 folyamán a BTK épületének új kijárata lesz, amennyiben egy a JATIK felé nyitott kari fogadó és hallgatói információs tér áll majd rendelkezésünkre.
A megkezdett úton e téren is tovább kell haladnunk. A BTK épületeire elkészültek, illetve készülõben vannak azok a felújítási tervek, amelyeknek fokozatos megvalósulása a színvonalas kari mûködés elõfeltételei közé tartozik. Prioritásnak tekintjük, hogy a Petõfi sugárúti épület felújítása mielõbb megtörténjék ennek érdekében minden lehetséges helyre pályázni fogunk, ugyanakkor az önerõ elõteremtése egy ilyen méretû beruházáshoz nem kis feladat). Ismét jó esély van arra, hogy a TTIK-tól újabb területek kerülnek át a BTK kezelésébe, s a fejlesztések során számítunk arra, hogy az SZTE különbözõ egységeinél történõ építkezések, illetve általános felújítások eredményeképp Karunk is jobb helyzetbe kerülhessen.

A mostani "állapot-felmérés" szerint tehát továbbra is elmondató, hogy az SZTE BTK az integrált egyetemnek egy olyan egysége, mely az ország bölcsészettudományi karaival versenyképes lehetõségekkel és magas szintû szellemi potenciállal rendelkezik, szilárd szerkezeti váza, stabil és munkáját jól végzõ adminisztrációja és megbízható gazdálkodása van.

A Bölcsészettudományi Kar korábbi vezetõi négy kifejezésben foglalták össze a kar vezetésével kapcsolatos elképzeléseiket: folyamatosság, kiszámíthatóság, hagyományos értékek és nyitottság. Ehhez az elõzõ dékáni pályázatomban az innováció és a verseny fontosságát tettem hozzá, hiszen ezek is kellenek ahhoz a korábban született, s ma is érvényes önmeghatározáshoz, mely a karhoz kapcsolódó dokumentumokban úgy fogalmaz, hogy a szegedi bölcsészkar "ahol hagyomány és modernség találkozik".

II.3./ Az SZTE BTK, az Egyetem és a Karok közötti együttmûködés

II.3./1./ Egyetemi szint

Úgy vélem, a Bölcsészettudományi Kar egyetemi szinten (nem szellemi kis mértékben korábbi vezetõinek továbbá korábbi és mai szellemi potenciáljának köszönhetõen) a hagyományainak megfelelõ tekintélyt mondhat magáénak, és az egyetemi vezetéssel többnyire jó és kiegyensúlyozott munkakapcsolatot alakított ki. Abban, hogy a BTK-t az új egyetem szilárd egységeként tarthatjuk számon, az egyetemi vezetés kooperációjára és hathatós segítségére is szükség volt.

Egyetemi szinten - mindenesetre kívülrõl nézve, az elsõ évtizedének végére, úgy tûnik - befejezõdött a felsõoktatási integráció, de legalábbis lezárult annak egy nagy szakasza. Továbbra is úgy vélem, hogy az intézményen belül azonban az integrációs folyamatok még nem jutottak el a nyugvópontra, és további - hangsúlyozom, valamennyi lehetséges érdeket figyelembe vevõ - finombeállításokra lehet még szükség. Ugyanakkor úgy érzem, hogy elérkezett ezen a területen is a békésebb alkotómunka és a kooperáció idõszaka. A következõ dékáni vezetésnek tehát az egyik fontos feladata marad, hogy ezt a folyamatot a korábbiakhoz hasonló gondossággal, következetességgel, tárgyalásokkal, kompromisszum-készséggel és szükség esetén a kar érdekeit szem elõtt tartó határozottsággal végigkísérje.

Továbbra is úgy vélem, hogy a felsõoktatásban - így karunkon is - az elmúlt idõszak döntõen az alkalmazkodásról szólt. Világosabbak lettek a viszonyok, megnõtt a mozgástér, új érdekviszonyok alakultak ki vagy fogalmazódtak meg markánsabban, új lehetõségek és új konfliktushelyzetek jöttek létre, a karok elõtt új típusú kihívások jelentek meg, miközben a korábbinál önállóbb, "régi-új" alapegységek sérülékenyebbek is lettek. A következõ esztendõkben - és újabb kihívások közepette - fog eldõlni, hogy eljutunk-e az új integrált egyetem optimális szerkezetéhez, és hogy ebben a szerkezetben a Bölcsészettudományi Kar hogyan tudta, tudja magát pozícionálni.

Nyilvánvaló, hogy a kari önállóság növekedése egyszerre segítheti az innovációt, és teremthet kedvezõ feltételeket ahhoz, hogy "bemerevítsen" már kialakult struktúrákat. A kialakult helyzet a korábbinál jóval nagyobb és hatékonyabb karok közötti együttmûködési lehetõséget kínál: ugyanakkor úgy vélem, hogy ennek a karok közötti új típusú együttmûködésnek elõfeltétele a karok integrált egyetemen belüli identitásának megteremtése. Az e téren elért eddigi eredmények arra engednek következtetni, hogy az együttmûködésnek ebben a formájában - oktatási és kutatási téren egyaránt - további komoly lehetõségek vannak.

Mindennek fényében is úgy vélem természetes, hogy egy felelõs kari vezetõ a rá bízott egység érdekeinek következetes képviselete mellett a közösségtõl arra is mandátumot kap, hogy az egyetemi politikában az intézményi szintû kooperációban és a közös, intézményi érdekek figyelembe vételével dolgozzon. Eddig is ezt cselekedtem s a továbbiakban is fontosnak tartom ennek a megközelítésnek az érvényesülését.

Úgy vélem (s az elmúlt három esztendõ is errõl gyõzött meg) a Bölcsészettudományi Karnak - sajátos helyzetébõl, illetve a korábbi egyetemi fórumok döntéseinek eredményeképp - az egyetemen belül különleges missziója és felelõssége is van. Az egyik a társadalomtudományi területeken oktató és kutató egységekkel köti össze, a másik a tanárképzéssel kapcsolatos küldetése. E téren a Kar minden olyan egységgel kapcsolatban van, melyekben a tanárképzés, vagy ahhoz kötõdõ oktatás folyik, vagy ahol a tervek között szerepel tanárképzési vagy tanár-továbbképzési programok indítása. Az elmúlt esztendõkben ez a feladat a legnagyobb kihívások közé tartozott.

A bölcsészettudományi karnak van az egyetemen a legváltozatosabb és legkiterjedtebb nemzetközi szakmai (oktatási és kutatási) valamint kulturális természetû kapcsolatrendszere. Kari vezetõként is feladatomnak éreztem, hogy ennek az ismeretanyagnak a lehetõségeit egyetemünk többi egysége számára is kamatoztassuk, amennyiben erre igény mutatkozik. Így számos olyan együttmûködés alakult ki az elmúlt idõszakban, vagy szélesedett ki más karok és egységek irányába, amelyekhez a kiindulópontot a bölcsészkar "kapcsolati tõkéje" biztosította. Tehát korábbi megbízatásaimra is támaszkodva nem csak a BTK nemzetközi hálózatát kívánom továbbfejleszteni, de szeretném szolgálni e téren az egyetem, és intézményünk más egységeinek az érdekeit is.

II.3./2./ Kapcsolat a pedagógusképzõ karral

A korábbi pályázatomban is külön alfejezetet kapott, s továbbra is megállapítható, hogy Bölcsészettudományi Kar és a Juhász Gyula Pedagógusképzõ Kar kapcsolata az integráció folyamatában a nyilvánvaló párhuzamosságok következtében különleges természetû. Az elmúlt esztendõkben az érkezõ forrásoknak (valamint a külsõ és belsõ adminisztratív kényszereknek) is köszönhetõen megtörtént a képzés tartalmi integrációja - a BTK esetében, a dolgok természetébõl következõen ez elsõsorban a Juhász Gyula Tanárképzõ (immár Pedagógusképzõ) Karral való együttmûködés lehetõségeit és imperatívuszait érintette.

Továbbra is nagyon komoly eredménynek látom, hogy a Bölcsészettudományi Kar vezetése igen kemény munkával meggyõzte az egyetem vezetõ testületeit a tanárképzéssel kapcsolatos álláspontjának helyességérõl, és vette ez által sikerrel az intézményi integráció újabb lépcsõfokát. Az elmúlt idõszak helyi és országos eseményei számomra azt igazolták, hogy helyes döntés volt a tanárképzés bölcsészkarra helyezése, mely képes volt a tanárképzés esetében egyben tartani a szakmai, a tudományos és a továbbképzési területek felelõsségét. Ugyanakkor tapasztalhattuk, hogy ennek a nagy kínokkal, felelõsséggel, feszültségekkel is terhelt folyamatnak a továbbvitele nem volt egyszerû föladat (és ma sem az).

Az elmúlt esztendõkben ugyanakkor nyilvánvalóvá vált, hogy a tanárképzés "bolognai modellje" egyetlen létezõ változatban (ELTE, DE, PTE etc.) sem váltotta be a hozzá fûzött reményeket. Nehéz volt különválasztani a rendszerhibától a helyileg kiküszöbölhetõ anomáliákat. (Ráadásul ha probléma vetõdött föl azonnal felszínre kerültek a korábbi nézeteltérések.) Miközben a tanárképzés helyi szerkezetén és menedzselésén belül fokozatosan több módosítást hajtottunk végre (a kar részérõl 2009-tõl külön dékáni megbízott intézte a tanárképzéssel kapcsolatos gyakorlati ügyeket), sikerült az érintetteknek (elsõsorban a TTIK-nak, a BTK-nak és a JGYPK-nak) megállapodni abban, hogy a tanárképzés speciális terület, olyan közös képzés, melynek mind a szervezésre, mind pedig a finanszírozásra vonatkozóan konzekvenciái vannak.
Ugyanakkor a tanárképzés átalakításával foglalkozó országos vitákban mi is részt vettünk azokkal az irányokkal értve egyet, amelyek a képzés osztatlan jellegének visszaállítása mellett érveltek. (Az új Ftv. - az eddigi információk szerint - a tanárképzés rendszerében további módosításokat indukál, tehát újabb feladatokat ad.)

Továbbra is bizonyos vagyok nem csak abban, hogy a bölcsészkar számos területen együttmûködésre van ítélve a pedagógusképzõ karral, hanem abban is, hogy ez az együttmûködés szakmailag megalapozott, s hogy az ország legrégibb pedagógusképzõ intézményében felgyülemlett és széles körûen elismert tapasztalatok megõrzése és a leghatékonyabb szintû "valorizálása" az egész szegedi "bölcsészeti típusú" képzéseknek is az érdeke.
Az együttmûködés jegyében igyekeztünk megoldásokat találni a különbözõ nyelvszakos (leginkább levelezõ) képzésekben való együttmûködésre és könyvtáros-informatikus képzés közös megvalósítására. Mindemellett a JGYPK átvette azoknak a felsõfokú szakképzéseknek a gondozását (pl. média) melyeket a BTK korábban akkreditáltatott, de kizárólag Budapesten, a BMI-ben mûködtetett.

Továbbra is meggyõzõdésem, hogy a pedagógusképzõ karral kapcsolatos együttmûködésben a kar eddigi vezetésének törekvései az egész képzés érdekében hatottak, ezen az elmúlt három esztendõben igyekeztünk javítani, ahol csak lehet, az érdekeket kölcsönösen szem elõtt tartó, a legjobb megoldásokat keresõ, lehetõ együttmûködés és legteljesebb nyitottság lehet a követendõ út.

II.3./3./ Az SZTE BTK kapcsolatai az egyetem többi karával

E téren az elmúlt három esztendõben jelentõs elõrelépést érzékelhettünk. Az egyetem különbözõ karai között eddig is alakultak ki kapcsolatok, és a két fõbb forma, az interdiszciplináris kurzusok és az átoktatás illetve az áthallgatás segítségével megvalósuló képzések komoly fejlesztési lehetõségeket kínáltak, amelyekre számos hasznos példát láthattunk eben az idõszakban. A Bölcsészettudományi Kar ebben a folyamatban kezdettõl fogva aktív szerepet játszott, s "vevõként" valamint oktatási programok "kiajánlójaként" egyaránt jelen volt. E tekintetben a tanárképzésben meglévõ feladatok - melyekrõl fentebb már esett szó - természetesen különös súllyal esnek latba. A kialakult helyzet arra utal, hogy a TTIK, az ÁJTK, a GTK, az ETSZK és a ZFK partnereként a BTK fontos szerepet játszik a karok közötti együttmûködésben. (Hasonló lehet a helyzet késõbb, a mérnöktanári, illetve agrár-mérnök tanári együttmûködést illetõen a mérnök-kari és a hódmezõvásárhelyi mezõgazdasági kari programok esetében is.

Emellett jelentõs elõrelépés volt tapasztalható az interdiszciplináris kurzusok kialakítása, akkreditálása és mûködtetése terén, melyek nyilvánvalóan az általános integrációs folyamat egyik fontos pozitív vonását jelentik. Ilyen közös programfejlesztésre kerülhetett sor a TTIK-val (pl. régészet), a JGYPK-val (pl. mûvészettörténet), az ÁJTK-val (pl. nemzetközi szak, Európa-tanulmányok), GTK-val (pl. kulturális örökség) ZFK-val (pl. neveléstudomány) az ÁOK-val (pl. pszichológia, neveléstudomány). Ezeknek a kapcsolatoknak az áttekintése, szorosabbra vonása továbbra is a belsõ innováció egyik irányát adhatja. Az elõrelépéshez továbbra is nyitottság, szakmai együttmûködés szükségeltetik, és elõbb-utóbb (persze inkább elõbb, mint utóbb) ismét át kellene tekinteni az átoktatási rendszer anyagi-pénzügyi feltételrendszerét, mert úgy vélem, hogy ennek elmaradása egy ígéretes területnek a további fejlesztését gátolhatja.

Ennek ugyanakkor megvan a kétségtelen haszna a tudományos együttmûködés területén, amint azt beszédesen mutat a TÁMOP 4.2.2.B program 5. sz. alprogramja (Információs társadalom).

II./3./4./ Az SZTE BTK kapcsolatai az egyetem Központi Könyvtárával

Csak megerõsíteni tudom, hogy a Bölcsészettudományi Kar kapcsolata a mindenkori központi könyvtárral olyan napi és stratégiai viszony, melyet csak tovább erõsíthetett a kar épületének tõszomszédságába költözött imponáló intézmény még erõteljesebb jelenléte, és az általa kínált kiemelkedõen jó szolgáltatások, melyeket - szeretnénk hinni - hogy a jelenlegi bölcsészhallgatók ugyanolyan intenzitással használnak, mint a korábbi idõszak bölcsészei tették. A bölcsészkar továbbra is a könyvtár "nagyfogyasztói" közé tartozik, és különösen amióta a kar oktatóinak és hallgatóinak közvetlen "keze ügyében" lévõ tanszéki könyvtárak - az oktatás számára jelentõs és igen hasznos teret felszabadítva - átkerültek a központi könyvtárba, a bölcsészkar "közönsége" még inkább rászorul a könyvtár és a könyvtárban dolgozók segítõ közremûködésére. A könyvtárral való folyamatos és jó szakmai kapcsolat fönntartása továbbra is a BTK elemi érdeke, s az elmúlt esztendõkben az együttmûködés még szorosabb lett. Hagyományosan vonatkozik ez a könyvtáros-informatikus képzésre és a szakmai, pályázati és tudományos munkára egyaránt.

III./ Az SZTE BTK helyzetét és fejlõdését érintõ általános tendenciák

Mindeközben a hallgatói létszám jelentõsen növekedett, ami korábbi diplomák devalválódásához vezetett, és csak részben irányult a piacképes, új területek felé: egyszerre sikerült megállapítani, ha tanítani kellett, hogy a létszám túl magas, és ha a fejkvóta alapú finanszírozást néztük, hogy a befolyó állami támogatás túl alacsony. Skizofrén helyzet, különösen, ha arra gondolunk, hogy a már emlegetett felsõoktatásban résztvevõk lakossághoz viszonyított arányszáma változott ugyan, de áttörõen jobb "helyezést" az értékelõ listákon hazánk számára nem hozott. Amikor kísérletet tettem a konkrétabb célok meghatározására, a fenti, meglehetõsen sommásan megfogalmazott és korántsem teljességre törekvõ megállapításokat is szem elõtt tartottam.

A többciklusú képzési rendszertõl általában véve azt várták, hogy modernizálja a felsõoktatást, ami ez esetben egyet jelent a társadalmi-gazdasági környezet változásaira és elvárásaira való reagálás képességével, a tanulmányi pályák, a képzési ciklusok egymáshoz való kapcsolódásával és a munka világához való közelítésével. Ideális esetben ez a képzési struktúra nagyobb rugalmasságot, oktatói és hallgatói mobilitást, változatos tanulmányi lehetõségeket, a teljesítmény jobb értékelését és elismerését, magasabb általános mûveltséget és több specializációs lehetõséget tételezne föl.

Mint ismeretes, ezekre az elvekre épül az Európai Unió új felsõoktatási együttmûködéssel kapcsolatos koncepciója, mely a gyakorlatban sokkal több problémát generál, mint ahogy azt az elemzõk várták. Mindenestre ténykérdés: eljutottunk abba a fázisba, amikor a "bolognai típusú" többciklusú képzéssel a karunkon is - tetszik - nem tetszik - új idõszámítás is kezdõdött. Az eddigi tapasztalatok azt mutatják, hogy a pozitív eredményeken, s az elkerülhetetlenül szükséges "finombeállításokon" túlmenõen hozzá kell nyúlni az egész rendszerhez, annak gazdasági, finanszírozási, beiskolázási oktatási tartalmi és tudományos kérdéseihez is.

Ugyanakkor az elmúlt esztendõk felvételi eljárással kapcsolatos tapasztalatai arra engednek következtetni, hogy a megfelelõ pozíciókért évente újra meg újra meg kell küzdeni, miközben (remélhetõleg) új lehetõségek kínálkoznak, új konfrontációkkal is kell számolni. Jelenleg elég nehéz megmondani, hogy miként alakul a felsõoktatás felvételi rendszerének belsõ struktúrája, s most még nem sokkal világosabb a kép a finanszírozási rendszert illetõen sem.

IV. / Lehetõségek, távlatok, feladatok

Ma egy olyan, átfogó gazdasági, társadalmi és politikai változás-sorozat idõszakában vagyunk, amikor a hagyományosnak tekinthetõ egyetemi értékek felértékelõdnek. Tudásalapú társadalomról, harmadik generációs egyetemrõl hallunk, de néha úgy érezzük, hogy az elmúlt idõszakban nem minden, a felsõoktatást érintõ lépés vitt ebbe az irányba minket. Meggyõzõdésem szerint továbbra is fontos szerep jut az egyetem, a kar által képviselt értékeknek, és ebben szerepet kell, hogy játsszon a felsõoktatás értékmegõrzõ értelemben értelmezendõ "egészséges konzervativizmusa", de olyan idõket élünk, amikor ezzel párhuzamosan tág teret kell engedni a felelõsségteljes innovációnak. Sõt, úgy vélem, hogy a bölcsészettudományi kar vezetésének az elkövetkezendõ idõszakban erõteljesen ösztönöznie kell ezt a folyamatot.

Fentebb már utaltam arra, hogy a BTK egy szilárd, országosan és nemzetközileg is ismert és elismert egysége egyetemünknek, a magyar felsõoktatásnak. Úgy vélem, az elmúlt esztendõkben ténylegesen bekövetkezett egy olyan stabilizáció, melynek eredményei megértek arra, hogy mind az oktatás, mind a tudomány területén még erõteljesebben forduljon a nemzetközi terület irányába.

IV. 1./ Az oktatási terület

A magyar felsõoktatásban a korábban öt éves, erõs felvételi szelekciót feltételezõ, majd a nyolc féléves, kapukat már létszám tekintetében jóval tágabbra nyitó képzések valójában mesterképzésként mûködtek, és (joggal) az elitképzés kategóriájába tartoztak. A korábbi képzésnek ezt a jellegét a tömeges képzésre való átállás tartalmában fokozatosan módosította, egyszerûen azzal, hogy az elitképzés struktúráiba tömegképzési létszámot engedett be. Az új, több ciklusú képzés erre a problémára is megoldást kíván találni. Ha jól csináljuk, úgy vélem, ez továbbra sem reménytelen vállalkozás.

Hallgatóink egyre nagyobb tömegei végeznek a bolognai típusú osztott képzés rendszerében. Lassan képet tudunk alkotni azokról a problémákról, melyeket az elõrelépés érdekében meg kell oldani, s erre vonatkozóan javaslatokat is tettünk. Ezek a javaslatok megfogalmazódtak már a 2008 áprilisában írott dékáni pályázatomban is. Az ott leírtakat nem egy rövidtávra szóló probléma-összegzésnek gondoltam csupán, hanem úgy véltem, hogy részét kell, hogy képezze egy középtávú koncepciónak. Megállapításait a mai feladatokra vonatkozóan is érvényesek tartom, abban a formában, ahogy a Kari Kurír fentebb idézett számának megfelelõ fejezeteiben olvasható (1. sz. dokumentum).

A Kar elõtt álló legfontosabb feladatokat most a kari Akkreditációs Önértékelés (fentebb már hivatkozott, 2. sz. dokumentum) anyaga, valamint az általunk elvégzett és a Kari Tanács 2010. március 11-én elfogadott, a dékán által kiküldött stratégiai bizottságok jelentésére alapozó cselekvési terv tartalmazza. (Ennek teljes szövege elérhetõ a 3. sz. dokumentumban, a http://www.arts.u-szeged.hu/kurir/2010/kurir235.html címen.)

IV.2./ A tudományos terület, kutatás

A Szegedi Tudományegyetem, int ismeretes, 2009-ben kiváló egyetemi központ, 2010-ben pedig kutatóegyetemi kiválósági központ lett. Ezzel stabilizálta helyét a hazai és a nemzetközi mezõnyben egyaránt, s része annak öt elit-intézménynek, melyek a magyar felsõoktatás legtekintélyesebb központjai. Ebben az eredményben nyilvánvalóan benne van az a teljesítmény is, melyet Bölcsészettudományi Kar nyújtott az elmúlt idõszakban.

Itt szeretném megjegyezni, hogy a korábbi idõszakokhoz képest kiemelkedõen eredményes volt a kar pályázási tevékenysége, és olyan új források kerültek a karra, melyekre korábban nem számíthattunk (Elsõsorban a sikeres TÁMOP programokra gondolok itt.). Szeretném hozzátenni azt is, hogy - nézetem szerint - nem önmagában csak az elnyert támogatási összeg örvendetes, hanem az az innovációs és alkotó tevékenység is, melyet az a "kvázi belsõ pályázati" rendszer hozott napvilágra, mely a résztémák konkrét megfogalmazásakor jelentkezett. Ez is mutatja azt az innovációt, találékonyságot és gazdagságot, melyet a BTK oktatói a tudományáguk területén is képviselnek.

IV.2./1./ A kari tudományos tevékenység lehetõségei és néhány jellemzõje

Aligha mondok újdonságot azzal, ha bevezetõként kijelentem, hogy az SZTE BTK, szakterületén a magyar tudományos élet egyik meghatározó intézménye. Egy bölcsészkari vezetõi koncepció összeállításakor nem hiányozhat a karon folyó tudományos tevékenység fontosságára való utalás, még akkor sem, ha alapigazságok hangsúlyozásának tûnik, amit ezzel kapcsolatban mondanunk kell. Szólni kell róla azért is, mert a mûvelõdéspolitika - és általában véve a politika - elõszeretettel hivatkozik a tudomány fontosságára, beszél "tudás alapú társadalomról", "tudásiparról" a tudományos mûhelyek kiemelkedõ jelentõségérõl. Anélkül, hogy a döntéshozók jó szándékát kétségbe vonnánk, el kell itt mondanunk, hogy eközben a tudomány támogatására a nemzeti összjövedelemnek elenyészõ százaléka jut, és gyakran igen nagy nehézségekbe ütközik a tudományok színvonalas mûveléséhez szükséges feltételek megteremtése. Az elmúlt három esztendõben ennek figyelembevételével igyekeztünk dolgozni. Kerestük, és továbbra is keressük a pályázati úton való fejlesztések lehetõségeit.

Az európai uniós csatlakozásunkat követõen különösen gyakran találkoztunk azzal a retorikával, mely a tudományos területre is új források bevonásának lehetõségével kecsegtetett. Ma már tudjuk, hogy ha ez meg is történik, alapvetõen nem a társadalomtudományok forrásait fogja jelentõsen növelni, hanem - talán alapvetõen érthetõ módon - a gazdasággal, az iparral legszorosabb és legközvetlenebb kapcsolatban lévõ területekre érkezik. A bölcsészettudományi karokhoz kötõdõ szakterületek mûvelése - tetszik - nem tetszik - alapvetõen az állam feladata kell, hogy maradjon a külsõ (gazdaságból, szponzorációból érkezõ) források bevonásának lehetõsége korlátozott. Korlátozott, de nem teljesen lehetetlen. Megválasztásom esetén kísérletet tennék arra, hogy ennek lehetõségét is alaposabban megvizsgáljuk.

Továbbra is számítani lehet viszont, és kell is, a tudományos kutatásra elkülönített állami forrásokra (OTKA, FKFP, Pro Renovanda, stb.) melyeknek megszerzésében a kar kutató oktatói eddig is jeleskedtek. Ugyancsak fontos lehetõség a nemzetközi kutatási programokba való bekapcsolódás, valamint az, hogy a különbözõ tudományos kutatói ösztöndíjak tekintetében a kar jól szerepeljen. A K+F lehetõségek kihasználása a tudományos mûhelyek - tehát az egész kar - elemi érdeke. Az elmúlt három esztendõben a dékáni vezetés legfontosabb céljai közé tartozott a nagy pályázatokban való részvétel és sikeres szereplés. Úgy látjuk, hogy nincsenek könnyû helyzetben általában véve a társadalomtudományok, s nincsenek könnyû helyzetben a bölcsészeti tudományok sem. Néha az a benyomásunk, hogy olyan tudománypolitikai és oktatáspolitikai "ellenszélben" kell haladnunk, melynek vezérlõ megállapításai (különösen, amelyek a bölcsészet és a bölcsész diplomák társadalmi és munkaerõ piaci megítélésére vállalkoznak) nem megalapozottak, de legalábbis igen ingoványos talajon állnak. Az elmúlt esztendõkben minden lehetséges fórumon (informális és intézményes szakmai kezdeményezések formájában) felléptünk a szakma presztízsét aláásó és lehetõségeit megkurtítani kívánó törekvések ellen.

Örömmel állapíthatjuk meg, hogy az elmúlt esztendõkben ezen a területen is sikerült áttörést elérni. Nem csak a pályázati aktivitásunk nõtt meg, hanem a különbözõ már elnyert TÁMOP Programok keretében a Bölcsészettudományi Karra eddig még soha nem látott mennyiségû forrás érkezett, melynek felelõsségteljes és hatékony felhasználása nem csak a plusz források beérkezése szempontjából fordulópont, hanem szakterületünk valorizálása és további elismertetése szempontjából is.

Egy dékáni vezetésnek a kar tudományos életének tartalmi mûködésébe szakmai szempontból természetesen nincs beleszólása. Van azonban feladata abban, hogy megpróbálja tudományos kutatóit a saját lehetõségeivel és eszközeivel még inkább "helyzetbe hozni", van szerepe abban, hogy segítse a tudományos publikációs tevékenységet, a szakmai tudományos utakat, a konferenciák szervezését, és õrködjön azon is, hogy a karhoz kötõdõ tehetséges fiatalok számára - a lehetõségek szabta korlátok között - munkájuk végzéséhez támogatást nyújtson. A kar vezetése eddig is ezt tette, és meggyõzõdésem, hogy ezzel a gyakorlattal a továbbiakban sem szabad szakítani.

IV.2./2./ A kari tudományos diákköri tevékenység

A diákköri tevékenység olyan "hungaricum", melyre a tehetséggondozás általános rendszerében kevés ilyen hatékony példa van a világban. Noha úgy vélem, hogy a kari diákköri munka a hallgatói élet egyik legfontosabb területe, hagyományai és a Bölcsészettudományi Karra e területen váró külön feladatok miatt célszerûnek látom itt említeni. A folyamatos és következetes tehetséggondozó tevékenység a bölcsészkar egyik legfontosabb, hagyományosan jól mûködõ területe.

A következõ OTDK bölcsész szekcióját - mint ismeretes - az SZTE BTK rendezte - és az összesített pontversenyben meg is nyerte. Hasonlóan jó eredményeket értek el hallgatóink a többi (elsõsorban a pszichológia) OTDK szekciókban is. Olyan lehetõség és seregszemle ez, melynek során nem csak a diákköri dolgozatok, szerzõik és irányítóik kerülnek reflektorfénybe, hanem a kar tudományossága, tudományszervezési potenciálja is. A program sikere egyben a kar és az egyetem hírnevének öregbítését is hozhatja, miközben új lendületet adhat a diákköri mozgalomnak, amire újabb lehetõség kínálkozik a 2011 tavaszán megrendezésre kerülõ seregszemlén.

A kari vezetésnek azonban ettõl a kiemelkedõ lehetõségtõl függetlenül is mindent meg kell tennie annak érdekében, hogy a diákköri munka színvonala hosszabb távon is szilárd maradjon és meglegyenek a fejlesztés lehetõségei.

IV.2./3./ Szakkollégiumok, kollégiumok

Világosan látszik a pályázati kiírásokból, hogy az egyetemi hallgatói tehetséggondozás egyik lehetséges és fontos útja lehet a szakkollégiumok rendszerének a fejlesztése. (Jelenleg egyetemünkön két - státusát illetõen is - szakkollégiumnak minõsíthetõ egység létezik: az Eötvös Kollégium és a Márton Áron Szakkollégium.) Létezik továbbá több olyan, minõségi hallgatói kezdeményezésre létrejött szakmai tudományos mûhely, mely szakkollégiumnak nevezi magát, annak "státusa" nélkül. Mindenképen a fejlesztendõ irányok közé fölveendõnek tartom az ilyen hallgatói kezdeményezések támogatását.

IV.3./ A humán erõforrásokkal való gazdálkodás

IV.3./1./ A kar oktató és kutató munkatársai

A Bölcsészettudományi Kar oktatóival és kutatóival kapcsolatban elmondható, hogy többségükben a munkájukat magas szinten végzõ, magasan kvalifikált szakemberekrõl van szó, akik az oktatásban és kutatásban egyaránt helytállnak, s akiknek szakmai tevékenységét országos szinten és nemzetközi területen is többnyire magasan jegyzik. Világos, hogy az a bizonyos "tudás alapú társadalom", amelyrõl annyi szó esik és melynek elérése célként kitûzetett (noha gyakran úgy érezzük, hogy az intézkedések mintha nem mindig abba az irányba mutatnának), nem létezhet az universitas-t alkotó színvonalas, együttmûködõ oktatói gárda nélkül.
Nemkülönben fontos az, hogy oktatóink elõtt belátható szakmai és tudományos perspektívák fogalmazódjanak meg, s meglegyenek a szakmai elõrelépés garanciái. Kötött státusgazdálkodás és restriktív humán-erõforrás menedzselési rendszer közepette ennek megteremtése nem kis feladat.
Az elmúlt években elõrelépés történt abban, hogy karunk oktatói közül többen szereztek PhD és akadémiai doktori fokozatot, és növekedett a habilitáltak aránya is. Hangsúlyoznunk kell, hogy a kar habilitált és nagydoktor tudósi közössége igazán akkor jelent komoly támogatást az intézmény számára, ha tudományos tevékenysége iskolateremtéssel, nemzetközi szakmai együttmûködéssel és az azokból következõ kiemelt lehetõségekkel, valamint pályázatok elnyerésével jár. Vagyis akkor, ha a kar tudósai egyben olyan személyiségek is, akik "fazont adnak" a karon folyó oktató- és kutatómunkának. Ezért (is) tartjuk támogatandónak az olyan iskolák (doktori iskolák, akadémiai kutatócsoportok) mûködését illetve létrejöttét, melyek ennek a célnak a tudományos-szervezeti manifesztációi.

A kar vezetésének, és az egész karnak elemi érdeke, hogy ehhez minden lehetséges támogatást megadjon. Az egyik ilyen világos és jól kimutatható törekvésünk az volt, hogy kialakítsuk, dinamizáljuk és mûködtessük az oktatói elõlépés rendszerét. Tovább finomítottuk a vezetõ oktatói és világosabbá tettük az adjunktusi elõlépés rendszerét. A mai adjunktusi derékhad viszi az oktatást, s tudományos potenciálja fogja meghatározni a kar fejlesztési fõirányainak lehetõségeit.

Több vezetõ oktatónk ment illetve készül a következõ években is nyugdíjba, és egy felelõs dékáni vezetésnek továbbra is minden lehetséges eszközt meg kell ragadnia annak érdekében, hogy tapasztalatuk, tudásuk ne vesszen el a kar számára, hanem továbbra is érvényesülhessen. Ugyanakkor a minõségbõl nem engedve, úgy láttuk - és továbbra is úgy látjuk - hogy a kari és akkreditációs érdekek hangsúlyos figyelembevételével a vezetõ oktatói, különösen pedig a professzori elõlépések esetében koncepciózus építkezésre van szükség.

A kar színvonalas mûködtetéséhez és fejlesztéséhez elengedhetetlen az akadémiai doktorátussal, illetve a habilitációval rendelkezõ oktatók számának a növelése. A kari vezetésnek meg kell tennie mindent annak érdekében, hogy saját oktatóink mihamarabb átlépjék ezt a küszöböt (ehhez igyekeztünk is megteremteni a lehetõségeket), és szükség szerint gondoskodnia kell arról is, hogy magasan kvalifikált szakembereket hozzon a karra. A humán erõforrás gazdálkodásnak része az is, ha a kar vezetése a következõ esztendõkre elõretekintve anticipál és koncepciózusan igyekszik tervezni, áttekintve a kar életében elkerülhetetlenül bekövetkezõ változásokat.

Úgy láttuk, hogy ehhez valamelyest módosítani kell azon a kényelmes, szakmailag többnyire a minõség nevében könnyen védhetõ szemléleten, mely a professzori elõlépéseket kizárólag megvédett akadémiai doktori értekezéshez kötötte. A helyzet ismeretében, ha nem is mindig könnyen, de be lehetett látni, hogy felelõsséggel számolni kell azokkal a lehetõségekkel, amelyek az elõlépésekhez törvényileg rendelkezésre állnak, amelyekkel a legnagyobb presztízsû hazai intézmények (szakmai és intézményi érdekbõl is) már jó ideje tudatosan élnek.

Szeretném hangsúlyozni, hogy a kar vezetésének természetesen nem állt - és továbbra sem áll - szándékában, hogy széleskörûen, és minden kétséget kizáróan elismert akadémiai teljesítmény nélkül tegyen professzori elõterjesztéseket. Természetesen privilegizálni és segíteni kívánja, hogy a Kar vezetõ oktatói mielõbb akadémiai doktori értekezést készítsenek. (Az elmúlt idõszakban e kérdéskörnek a megtárgyalására a professzori körben is széleskörû konzultációt szerveztünk, melynek felelõsségteljes, óvatosságra intõ de megértõ támogatása sokat segített a munkánkban.)

Noha tudományos mûhely és iskola nincs akadémiai doktor professzor nélkül, azt sem szabad elfelednünk, hogy a munkáját lelkiismeretesen végzõ, megbízható és törekvõ, tekintélyes középgeneráció és tehetséges fiatal oktató és kutató nélkül sincs. Úgy vélem, hogy a karnak létfontosságú, hogy e három, egymást kiegészítõ kategória minél nagyobb biztonságban mûködjön együtt, és hogy kreativitásukhoz, egyéni elõmenetelükhöz minden lehetséges segítséget megadjon.

Úgy vélem, a kar vezetése az elmúlt idõszakban e téren is fontos fejlesztéseket hajtott végre: az elmúlt három esztendõben duplájára emelte az adjunktusi és docensi elõlépések számát (5-rõl 10-re), miközben az utóbbi két esztendõ során nyolc új professzori elõterjesztés született, kívülrõl pedig 1 plusz egyetemi tanári, 1 fõiskolai tanári és 3 új docensi erõsítés érkezett. E téren a következõ esztendõkben is felelõsségteljes és átgondolt fejlesztésekkel kell - és lehet - számolni.

IV.3./2./ A kar nem oktató és kutató munkatársai

A kar mûködtetésében kulcsszerepet játszó kollégákra igen nagy terhek hárultak. Egy felsõoktatási reform véghezvitele és helyi adaptálása az adminisztráció számára mindig nagy lelkiismeretességet követelõ, emberpróbáló feladat. (És még hol van a reform-folyamat vége?) Ezt a munkát - mely gyakran nem látványos, és igazán akkor vétetik csak észre, ha nincs elvégezve - a BTK hivatalai (mindenekelõtt a Dékáni Hivatal és a Tanulmányi Osztály), valamint a kari oktatást segítõ speciális egységek megbízhatóan és színvonalasan látják el.

A mindenkori dékáni vezetésnek tudnia kell, hogy "üzembiztos" és képzett (sõt, mind több specializáltságot, szakértelmet és tapasztalatot ötvözni képes) adminisztráció nélkül egy ekkora intézmény színvonalasan nem mûködtethetõ. Oda kell tehát figyelnie arra, hogy a kiemelkedõ szintû munkavégzés feltételei az adminisztráció számára is biztosítottak legyenek.

Az elmúlt három esztendõ arról gyõzött meg, hogy ezen a téren az átgondolt fejlesztés nem odázható el tovább. A meglévõ alapokra építve, átfogó fejlesztésre van szükség a Bölcsészettudományi Kar menedzselésében, gazdasági, pénzügyi, pályázati, külkapcsolati, PR és adminisztrációs területen egyaránt.

IV.3./3./ A bölcsészkaron tanuló hallgatók

Azok a megállapítások, amelyek a korábbi dokumentumokban megfogalmazódtak, továbbra is érvényesek. Hallgatóink, akiknek létszáma (a legutóbbi adatok szerint, az elõzõektõl csökkenõ létszámú) a megközelíti az 5 ezret, többnyire nem szoktak a kar "humán erõforrásai" között szerepelni, s ha most itt ebben az összefüggésben is esik szó róluk, az annak is köszönhetõ, hogy mind gyakrabban kerülünk szembe azzal a kihívással, hogy a karunkra jelentkezõ hallgatókat a kar felé, majd a magasabb kari képzési formák, vagy éppen a tudományos terület irányában orientálnunk kell. A hallgatói létszámot pedig (a külsõ feltételek állandó módosulása ellenére, vagy éppen részben azért) tervezni próbáljuk. A hallgató a felsõoktatás "állandó változója", és aligha kétséges, hogy a felsõoktatás nemes missziójának legfontosabb tárgya. Az elmúlt idõszakban a hallgatói létszám megtartásával, illetve növelésével kapcsolatban számos (nem mindig megalapozott) elképzelés látott napvilágot.

Ha elfogadjuk (és minden ellenkezõ híresztelés ellenére, úgy érzem, el kell fogadnunk) kiindulópontként azt, hogy a jelenlegi (és a jövõ) magyar felsõoktatásának a merítési bázisa döntõen továbbra is a magyar középfokú oktatásból kerülhet ki, akkor a helyzet korántsem megnyugtató. Tudjuk, hogy az idén a középfokú oktatásba kerülõk és a felsõoktatási intézményekbe jelentkezõk létszáma között egyre csökken a különbség. Ez középtávon a felsõoktatásba érkezõk számának prognosztizálható esésével is együtt jár. Ennek tudatában is, úgy vélem, hogy a magyar felsõoktatás legfontosabb bázisa továbbra is a magyar középfokú oktatás marad. Ha verseny lesz a hallgatókért (és ez valószínûsíthetõ), akkor az mindenekelõtt a hasonló profilú magyar felsõoktatási intézmények között - a mi esetünkben a bölcsészettudományi karok és a hasonló területen programokat ajánló más intézmények között - prognosztizálható.

Mindez talán evidenciának tûnhet, de említése azért nem haszontalan, mert számos "délibábos" elképzelés látott a közelmúltban napvilágot arról, hogy milyen számban érkezhetnek külföldi, térítéses képzésben részt vevõ hallgatók a magyar felsõoktatási intézményekbe. (Érkeztek, érkeznek és valószínûleg nagyobb számban érkezni is fognak, de felelõtlenség lenne azzal számolni, hogy - különösen egy bölcsészettudományi kar esetében - a teljes létszámhoz képest komoly tömegekre, és a kar költségvetését megváltó bevételre lehessen gondolni.). A fentiek értelmében, ebben a helyzetben is természetesen többféle megoldást célszerû tanulmányozni. Az Ftv. Koncepciójának az a megközelítése, mely a stabilitást megteremtendõ, a bázis-finanszírozás irányában mozdulna el, mindenképpen üdvözlendõ, feltéve, hogy ez a nagy felsõoktatási centrumok (az egyszerûség kedvéért mondjuk így: "kutatóegyetemi kiválósági központok") helyzetbe hozása irányában hat.

a./ Mindenekelõtt tehát továbbra is úgy vélem, hogy vonzó és versenyképes kínálattal kell Szegedre csábítani a bölcsészetek iránt érdeklõdõ, magyar középiskolát végzett jelölteket. Nagyon fontosnak tartom, hogy errõl a kínálatról idejekorán és széleskörûen tájékoztatást kell adni. Meggyõzõdésem, hogy a magyar felsõoktatás-politika célja és érdeke nem az, hogy a tehetséges magyar fiatalok jelentõs csoportjai tanulmányaikat ne itthon, hanem külföldön kezdjék el. Oda késõbb kell menniük, és nyitottnak kell lennie az útnak, mely visszavezeti õket.

b./ A vonzó és versenyképes oktatás természetesen feltételezi, hogy az adott intézmény - az elsõ és mesterképzési szinten - külföldi diákokat fogad. Mindent meg kell tehát tennünk annak érdekében, hogy a BTK által ajánlott képzések úgy épüljenek föl (pl. idegen nyelvû konzultációk biztosításával, magyar nyelvoktatással, illetve idegen nyelvû magyarságtudományi oktatás lehetõségének felajánlásával), hogy idegen nyelven is "eladhatók legyenek". Ebbe beletartozik az is, hogy a bölcsészkar bizonyos kurzusokat más nyelveken (angolul, németül, franciául, olaszul, spanyolul, olaszul - és igény és lehetõség szerint más idegen nyelven) hirdessen meg. Afelõl azonban nincsenek kétségeim, hogy az idegen nyelvû (elsõsorban angol és német) képzések elsõsorban a természet-, a mûszaki- és az orvostudományok területén indulnak jelentõs eséllyel.

c./ Ha a magyar középfokú oktatás fentebb említett szûkülõ utánpótlás-forrásait nézzük, akkor egyértelmû, hogy a felsõoktatásnak más irányokban is nyitnia kell: ilyen lehetséges irányokat jelenthetnek a felnõttoktatás, az élethosszig tartó tanulás, a szakképzés és a továbbképzés területei. Mindent meg kell tennünk annak érdekében, hogy a már diplomával rendelkezõ volt diákjaink visszatérjenek karunkra, illetve, hogy olyan programot kínáljunk, hogy a máshol diplomázottaknak kedvük támadjon a szegedi bölcsészkaron gyarapítani ismereteiket.

d./ Az eddigi tapasztalatok már megmutatták, de szembe kell néznünk azzal a körülménnyel is, hogy a fõvárosi intézmények, országos beiskolázási lehetõségeik következtében a többi nagy egyetemi központtal szemben helyzeti elõnyben vannak, ami némileg torzíthatja a beiskolázási verseny feltételeit. Ugyanakkor azonban Szeged regionális központ, sõt a DTM Euro-régió egyik központja, és törekednie kell arra, hogy a regionális vonzáskörben felsõoktatásba készülõ hallgatók számára szinte automatikus jelentkezési célpont legyen. Ezt a szerepét egyébként az elmúlt években tapasztalható tendenciák egyértelmûen megerõsítették.

A várható "hallgatói humán erõforrások" tekintetében tehát úgy vélem, hogy a szegedi bölcsészkarnak alapvetõen a magyar és magyarul tudó középiskolásokra, a különbözõ csatornákon és forrásokból érkezõ idegen nyelven oktatandó hallgatókra kell számítania, a felnõttképzésben és a szakirányú továbbképzésekben résztvevõk csoportjának fogadására. A szükséges lépések meghatározása érdekében e lehetõségek felmérésére a közeljövõben mindenképpen ismét szükség van.

IV. 4./ A kari gazdálkodás helyzete

Tekintettel a finanszírozási rendszerben meglévõ bizonytalanságokra, a kari gazdálkodás területén meglehetõsen nehéz átfogó elképzeléseket adni. Túl sok a következõ idõszakban a változó elem a rendszerben ahhoz, hogy a biztos tervezés reményével lehessen elõállni egy vezetõi koncepció megfogalmazásánál. Annyi azonban elmondható (reméljük általános) tendenciaként, hogy nagyobb mennyiségben jelentek meg kiszámítható elemek is a költségvetés területén.
Természetes, hogy egy dékáni vezetésnek törekednie kell a bevételi források növelésére, hogy garantálnia kell a kar mûködõképességét, és hogy következetesen ki kell állnia a kar érdekeinek képviselete mellett. Ezzel együtt a partnereknek e téren is kiszámíthatóságot és korrektséget lehet és kell ígérni és aszerint is kell cselekedni.

Az is bizonyos, hogy a Bölcsészettudományi Kar az elmúlt esztendõkben stabilizálta pénzügyi helyzetét, likviditási gondjai nem voltak, valamint hogy a kari vezetés a korábbiaknál jobb kondíciókat tudott kiharcolni magának az egyetemen belül. A kar mintegy 3.5 milliárdos költségvetésében, a saját bevételi részt rendre túlteljesítve, mindössze 2.6Md az állami támogatás.

Ezt a stabilitást a kar jobb kondíciói mellett, a következetes, takarékos és puritán gazdálkodásának is köszönheti. A kar eddigi gazdasági és pénzügyi mûködésének szerkezete megfelelõnek bizonyult és bizonyított. Ugyanakkor a Kar általános finanszírozási helyzete és lehetõségei, valamint a stratégiai fejlesztés szükségletei arra bírták a Kar vezetését, hogy áttekintse és elemezze a kari gazdálkodás feltételrendszerét. Ezt a munkát végezte el a Kari Gazdasági Stratégiai Bizottság, melynek elemzése és javaslatai a 3. sz. dokumentumban olvashatók. A státus és bérgazdálkodással kapcsolatban is fenntartandónak vélem az eddigi irányvonalat és megtartandónak a szolidaritás elvû, nagyobb biztonságot nyújtó rendszert. Az új FTv. Által meghatározandó feltételrendszer pontosabb ismerte nélkül ennél messzebb menni az elképzelések vázolásában felelõtlen hazardírozás lenne.

IV.5./ A technikai feltételek és az infrastruktúra helyzete

Ha komolyan vesszük, hogy az oktatási feltételeket komoly mértékben határozzák meg az infrastruktúrához kötõdõ kérdések (s ha adunk arra valamit, hogy milyen hasznos és esztétikailag is elfogadható környezetben dolgozunk), akkor fokozottan gondolnunk kell arra, hogy oktatóink és hallgatóink milyen körülmények között dolgoznak.
A kar elmúlt években követett felelõsségteljes gazdálkodása, az egyetemmel és a TTIK-val való eredményes együttmûködése következtében jelentõsen tudott javítani helyiséggazdálkodásán. Javultak a technikai lehetõségek is, amelyek a színvonalas oktatás és kutatás elengedhetetlen feltételei. Egy jelentõs átrendezési, berendezési és szervezési idõszak zárult le 2008-ban.

A meglévõ tapasztalatok és az elõttünk álló lehetõségek függvényében lehet és kell majd meghatározni a további fejlesztések irányait. Ezzel együtt várhatóak olyan feladatok is, melyeknél a kar lépéskényszerbe kerülhet: ilyen az akadály-mentesítés kérdése, amire várhatóan megoldást kell találni, és át lehet tekinteni a Bölcsészettudományi Kar még komfortosabbá tételére született eddigi terveket, és ki lehet alakítani a fejlesztésre - ha a források megteremthetõk - új elképzeléseket is.

Itt csupán leszögezni tudom, hogy a BTK dékáni vezetésének a technikai feltételek és a kubatúra-helyzet javítását továbbra is kiemelt céljai között kell szerepeltetnie. Látva a kar épületeinek állapotát, ha mód nyílik rá, feltétlenül gondolni kell a Petõfi-sugárúti épület rendbetételére is.

V./ Hallgatói kapcsolatok

A Bölcsészettudományi Karon igen komoly hagyományai vannak a hallgatói programoknak, a hallgatói közéleti tevékenységnek. A hallgatók szerepérõl a tudományos tevékenységben a diákköri munka kapcsán már esett szó. Nagyon fontosnak tartom, hogy a hallgatók körében is érvényesüljön az a minõség-központú szemlélet, mely hosszabb távon mindannyiunk közös érdeke. Ezt nem mindig érzékeljük, de ez általános tendencia.

Valószínûleg minden egyetemi polgár arra vágyik - hallgató és oktató egyaránt -, hogy kellemes környezetben jó feltételek között és eredményesen dolgozzon. Az a szerencsés, ha a kar nem csak az órák leadásának (vagy éppen átvételének) helyszíne, hanem egy olyan közösségi tér, mely mindegyikünk számára elfogadható környezetet biztosít. Eddigi munkám során igyekeztem arra, hogy a hallgatókkal és a különbözõ hallgatói szervezetekkel jó munkakapcsolatom legyen.

Benyomásom szerint a dékáni vezetésnek a hallgatókkal, illetve a választott hallgatói képviselõkkel az elmúlt esztendõkben korrekt kapcsolata alakult ki. Ez vonatkozik a kari tanácsi képviseletre és egyes konkrét kérdésekre, kérésekre is. (Igen elismerésre méltó volt pl. az a munka, melyek a hallgatók és a hallgatói önkormányzat tagjai a 2009-es szegedi OTDK lebonyolításakor végeztek.)

Annyit mindenesetre megállapíthattam az elmúlt idõszakban, hogy a hallgatói élet rendkívül sokszínû, s hogy a hallgatói önkormányzat tevékenysége ennek egy részét érinti. Doktoranduszaink, diákköröseink, szakkollégistáink kiemelkedõ aktivitást mutatnak, s a bölcsészhallgatók jelen vannak a különbözõ kulturális, mûvészeti és oktatási programokban is.
Továbbra is úgy vélem, hogy az együttmûködésnek ez tipikusan az a terepe, amelyet az érintettekkel - a hallgatókkal, a hallgatók felelõs képviselõivel - együtt, közösen kell áttekinteni, kidolgozni és megvalósítani. Megválasztásom esetén erre természetesen továbbra is a legteljesebb nyitottsággal állok készen.

Immár dékáni tapasztalatok birtokában is úgy látom, hogy ebben a munkában csak úgy lehet igazán (és jó hangulatban) eredményeket elérni, ha a vezetõ igényt tart és számít a lehetõ legszélesebb körû egyeztetésre, és gondol a kollektív bölcsesség rendszeres segítségül hívására. E téren az elmúlt három esztendõben folyamatos és igen értékes támogatást kaptam. A karon a korábbi idõszakban kialakult - és számomra rendkívül szimpatikus - demokratikus gyakorlat már megteremtette a konzultáció hivatalos, félhivatalos, konzultatív és kollegiális csatornáit. Újbóli megválasztásom esetén ezekkel a továbbiakban is élni szeretnék. Továbbra is azt szeretném, ha munkám élvezné a kari és egyetemi hivatalos fórumok, illetve a kar oktatóinak, dolgozóinak és hallgatóinak a támogatását is.

Szeged, 2011. február 14.

Kari Kurír
A Szegedi Tudományegyetem Bölcsészettudományi Karának hírlevele
Kiadja az SZTE BTK Dékáni Hivatala
Felelõs kiadó: Dr. Csernus Sándor dékán
Felelõs szerkesztõ: Pereszlényi Gábor pályázati referens
Következõ lapzárta: 2011. március 16.

Aktuális pályázatok határidõ-táblázata