Kari Kurír 208.

1. A Bölcsészettudományi Kar dékáni tisztségére kiírt pályázatra egy jelölt, dr. Csernus Sándor egyetemi docens adta be pályázatát. A pályázatról a Kari Tanács és a Szenátus várhatóan 2008. májusában nyilvánít véleményt, és ezek eredményét figyelembe véve Rektor úr nevezi ki a Kar új dékánját, aki 2008. július 1-jétõl három évig fogja irányítani a Kart. Az alábbiakban közöljük a pályázó vezetõi koncepcióját.

V e z e t õ i p r o g r a m

I./ Eddigi tevékenység és indíttatás.

Tanulmányaim, szakmai tevékenységem 1970-óta kötnek a József Attila Tudományegyetem Bölcsészettudományi Karához. Az eddigi életem úgy hozta, hogy a történelem-francia szak elvégzésével, majd a történelem és azon belül a középkori történelem, illetve a nemzetközi kapcsolatok történetének oktatása és kutatása által megkövetelt feladatok elvégzése mellett részt vehettem a kar és esetenként az egyetem közéletében is, miközben - a nemzetközi kapcsolatokban szokásos ritmusban (vagyis négy-öt évenként), hasonló idõtartamú külszolgálatban dolgozhattam Franciaországban, az oktatás, a tudományszervezés és a kulturális kapcsolatok területén.

Az egyetemen eltöltött csaknem 38 esztendõbõl, több részletben, mintegy 16 esztendõt dolgoztam a külföldi oktatásban és a kulturális diplomáciában, melynek során - s itt ezt fontosnak tartom megjegyezni - mindig törekedtem arra, hogy a számomra par excellence küldõ-intézményként és bázisként szereplõ Szegedi Tudományegyetemmel, annak oktatóival, hallgatóival, különösen pedig a Bölcsészettudományi Karával kapcsolatban maradjak, s hogy a magam lehetõségeivel külföldön is segítsem megvalósítani azokat a célokat, amelyek az egyetemen, a karon, vagy éppen a történeti intézetben fogalmazódtak meg.

Ez a kettõs életpálya talán lassította a tudományos és oktatói elõmenetel ritmusát, ugyanakkor szélesre tárta a kapukat és olyan nemzetközi kapcsolatrendszer és tapasztalatok megszerzésére kínált lehetõséget, mely a kizárólagosan akadémiai típusú karrier esetében valószínûleg nem következett volna be.

A két, egymással párhuzamosnak tekinthetõ és egymásra - érzésem szerint - jótékony hatást gyakorló tapasztalat-rendszer eddig jól egészítette ki egymást: a szûkebb szakterületen hozzájárult az általános látókör kiszélesítéséhez, míg a diplomáciai munkában adott egy sajátos, a nemzetközi kapcsolatok mûvelésének közvetlen szakmai bázisán túlmenõ biztonságot, és más, állandó szakmaiságra törekvõ megközelítést.

E kettõs kihívásban a szerencse sem került el: a szegedi egyetemen mindig megvolt az a színvonalas szakmai (s ezen túlmenõen a kollegiális és - sok esetben mondhatom - baráti) bázis, melyre itthon és külföldön bizton számíthattam, a külszolgálataim során pedig olyan idõszakban (a 90-es évek elején, illetve a 2000-ik esztendõ táján) kerültem a magyar oktatási és kulturális diplomáciába, amikor az ország lehetõségei tágra nyíltak, s a mûvelõdési és politikai kapcsolatok terén is látványos fejlõdés következett be. Így megadatott, hogy az oktatás-modernizálással kapcsolatos kérdésekrõl az OECD Oktatási Bizottságában szerezzek tapasztalatokat, hogy részt vegyek az elsõ jelentõs, a magyar civilizáció komplex értékeit bemutató külhoni kulturális évad (Franciaország 2001) elõkészítésében és levezénylésében, s hogy saját területemen tevékenyen dolgozva végigkövethessem azt a folyamatot, melynek eredményeképp Magyarország az Európai Unió tagjává lett.

Eközben szakmai érdeklõdési köröm is kiszélesedett, kiegészült a nemzetközi kapcsolatok (ezen belül a magyar-francia kapcsolatok) és az európai integráció történetének tanulmányozásával, az átfogó oktatás-modernizálási kérdések iránti kíváncsisággal, a kultúrával kapcsolatos koncepciók és a kulturális diplomácia tanulmányozásával. Ugyanez vonatkozik - kissé más összefüggésben - a vezetõi munkára is: hiszek abban, hogy a korábbi hazai, valamint a rendszeresen ismétlõdõ, nemzetközi együttmûködésben betöltött megbízatásokból származó ismeretek és tapasztalatok, adott alkalommal, a kar vezetésében is hasznosulhatnak.

Mindenesetre, hazai munkám során eddig is rendre igyekeztem felhasználni mindazt, amit külföldön tanultam, megismerni és követni a hazai fejlõdés ritmusát az oktatásban, a kutatás szervezésében és a kutatásban egyaránt. Az egyetem különbözõ egységeinél, adminisztrációjában és tisztségeiben dolgozó kollégákkal külföldi tartózkodásom idején is kapcsolatban voltam, s a kar mûködését és a vele szemben megformálódó kihívásokat is nyomon követtem. Noha az utóbbi években az itthoni - elsõsorban a szegedi folyamatoknak nem voltam tevékeny részese (bár 2006 januárjában tértem haza, s a magyar felsõoktatás életében két év is nagy változásokat hozó idõ tud lenni…), törekedtem arra, hogy megismerjem az új egyetem egyre változó és megújuló szerkezetét (s benne a kar helyzetét). Ezért úgy vélem, nem teljesen ismeretlen számomra az a kari és egyetemi terület, amelyen a következõ idõszakban egy bölcsészkari vezetõnek dolgoznia kell.

Ugyanakkor éppen ebbõl a helyzetbõl is következik, hogy mivel az elmúlt idõszakban esztendõkön át nem vettem részt a Bölcsészettudományi Kar napi életében, konkrét oktatásszervezési és adminisztrációs munkájában, ez egy olyan terület számomra, melynek mûködtetésében - megválasztásom esetén - szeretnék számítani az e területen már tapasztalt kollégák s a bölcsészettudományi kari adminisztráció hathatós segítségére.

II./ A Bölcsészettudományi Kar ma. Megközelítõ helyzetfelmérés

Az alábbiakban azokat a fontosabb elemeket szeretném kiemelni, amelyek számomra a kar jelenlegi helyzetét mutatják, és a kari munka belsõ, intézményi és intézményen kívüli feltételeinek meghatározásában döntõ fontosságúak.

II.1./ Az SZTE BTK helye és mûködési környezete

A fentiekbõl következõen, az elmúlt esztendõk során rendszeresen abban a helyzetben voltam, hogy láthattam az egyetemet és azon belül a Bölcsészettudományi Kart belülrõl, kívülrõl és egy bizonyos - nagyobb, mondjuk nemzetközi - távolságból is. Szeretném tehát már a bevezetõben leszögezni, amit a kar vezetõi és saját területeikre vonatkozóan a kar vezetõ oktatói és kutatói is tudnak, és minden bizonnyal meg tudnak erõsíteni: a JATE (illetve immár az SZTE) Bölcsészettudományi Kara a magyar felsõoktatási intézmények között (a konkrét rangsorok és az általános vélekedés alapján is) az ország legismertebb és legelismertebb bölcsészettudományi karai közé tartozik. Különbözõ fórumokon többször elhangzott (és leíratott), hogy a Szegedi Tudományegyetem elõkelõ helyeken szerepel a felsõoktatási intézményeket presztízs-rangsorba állító listákon, amihez továbbra is hozzá lehet tenni, hogy a Szegedi Egyetem a Bölcsészettudományi Karok között is rangos helyet foglal el. (Ezt itt akkor is ildomosnak tartom leírni, ha azok számára, akik olvassák, ez a megállapítás már evidencia.)

Egy vezetõi koncepciónak nem lehet feladata, hogy reprodukálja az intézményre és benne a karra vonatkozó adatokat és mutatókat, noha nyilvánvalóan azok ismeretében kell kialakulnia, és támaszkodnia kell és illik is rájuk. Fontosnak tartom tehát itt megjegyezni, hogy a mintegy 30 ezer fõs létszámú Szegedi Tudományegyetemnek a Bölcsészettudományi Kar - a maga csaknem 6000 fõs hallgatói létszámával - az egyik legnagyobb egysége, mint ahogy azt is, hogy a BTK a harmadik évezred elején létrejött "új", integrált szegedi intézménynek kétségtelenül az egyik "legstabilabb alakzata".

A stabilitás ebben az esetben természetesen sok mindenre vonatkozik: feltételezi, hogy a korábbi idõszakban kialakult struktúra szilárd, s hogy nagyobb megingások nélkül meg tudja tartani a korábbi elemeket, de képes arra is, hogy újakat fogadjon be. Jelenti egyúttal azt, hogy az egyetemek sok évszázados fejlõdésének (és a szegedi egyetem kolozsvári és szegedi hagyományainak) megfelelõen a bölcsészettudományok területe továbbra is szilárd pozíciókat foglal el a mai oktató- és kutatómunkában. De tanúskodik arról is, hogy a kar korábbi vezetõi az elmúlt két évtizedben olyan munkát végeztek, mely e stabilitást képes volt biztosítani, és megteremteni a szükséges egyensúlyt az oktatói és a tudományos tevékenység, az adminisztráció munkája és az egység gazdasági - pénzügyi bázisa között.

Ez a stabilitás azt is jelenti, hogy karunk - a 90-es évek elsõ jelentõsebb felsõoktatási megrázkódtatásait és felsõoktatás-átalakítási kihívásait követõen - képes volt alkotó módon alkalmazkodni a megjelenõ külsõ és belsõ nyomáshoz. Fontosnak tartom azonban kiemelni, hogy a stabilitás jelen esetben nem egy statikus állapotot jelöl csupán, hanem kiszámíthatóságot is feltételez. (Az instabilak tûnõ elemeket döntõen az elmúlt évtizedekben nem a kar mûködése produkálta, hanem a képzési rendszer - és általában véve a magyar oktatáspolitika, illetve az "európai felsõoktatási térség" mozgásai által keltett átalakulások és hullámverések vitték - és viszik - bele ebbe a rendszerbe.).

A nyolcvanas évek végének változásai az egyetemeken (a szegedi bölcsészettudományi karon is) érlelõdtek, melynek során feltételezték nem csak a külsõ, de a felsõoktatási szférán belüli átalakulásokat is. Számos olyan általános javaslat fogalmazódott meg akkor, melyek késõbb megvalósultak, de olyanok is, melyeknek megvalósítása még mindig folyamatban van, köztük több olyan elképzeléssel, amelyeknek a megvalósult változata nem, vagy nem a várt mértékben hozta meg a korábban remélt eredményeket.

Nem áll itt szándékomban történeti visszatekintésbe bonyolódni, de annyit fontosnak tartok leszögezni, hogy a felsõoktatási integrációs folyamatok, melyek a BTK-t is közelrõl érintették, és amelyeknek a kar és vezetése az elmúlt idõszakban rendre aktív és tevékeny részese volt, több fázison jutott keresztül, és nyilvánvaló, hogy még közel sem értünk a folyamat végére. Kezdetben - emlékezzünk rá - a (kívülrõl egyre erõteljesebben és nem mindig diszkréten szorgalmazott) "integráció" olyan volt, mint az ugyancsak kiemelten támogatott "regionalizmus": vagyis az érintettek közötti együttmûködésnek azt a minimális szintjét jelentette, amivel még hozzá lehetett jutni a beígért külsõ forrásokhoz.

Ma már ezen az idõszakon túl vagyunk, és kezdetét vette egy mélyebb átalakulás, mely érintette szakterületünk egészét: az oktatás szerkezetét, a tudományos minõsítés korábbi gyakorlatát, a kari "humán erõforrás" gazdálkodást. Nõtt a kari önállóság, nagyobb lett a mozgástér és ezzel együtt nagyobb lett a felelõsség is, miközben a kar sérülékenyebb lett, s az egymást követõ kari vezetõknek számos konfliktushelyzetet kellett megoldaniuk.

II.2./ Az SZTE BTK mûködésének belsõ jellemzõi

Amikor arról beszélünk, hogy a szegedi bölcsészkar szilárd alakzat, és hogy szakmai, adminisztratív és gazdálkodási szempontból is stabilitást mutat, akkor egyúttal el kell tudnunk helyezni ezt a teljesítményt az elmúlt évek kihívásainak kontextusában is. Tudnunk kell, hogy mindez a hallgatói létszám megsokszorozódása mellett következett be - ráadásul úgy, hogy a kar oktatóinak száma mindössze alig néhány fõvel emelkedett. Nyilvánvaló, hogy ez a helyzet megkövetelte az oktatói munkavégzés hatékonyabbá tételét, és aligha kétséges, hogy mindez az oktatói terhek alapos növekedésével járt.

Közben fokozatosan átalakult a karon az oktatás szerkezete, s a dolgok természetébõl következõen a régebbi és az újonnan bevezetett formák rendre egymással párhuzamosan "éltek" és mûködtek, nem kis kihívást jelentve az oktatók, a hallgatók és a kari adminisztráció számára egyaránt. Ezzel egy idõben új szemléletnek kellett meghonosulnia az értékelési rendszer területén: immár - öt év elteltével - a 2007/2008-as tanév vége felé közeledve, megállapíthatjuk: sikerült kialakítani egy nem tökéletes, de mûködõképes kredit-rendszert.

Nem kis erõfeszítések árán (és újabb párhuzamosságok mellett) ebben a tanévben karunkon is beindult az ún. "bolognai típusú" kétciklusú képzés. Az elsõ év alapján talán még korai a tapasztalatokat összegezni, és nehéz messzemenõ következtetéseket levonni: számos kérdés fogalmazódik azonban meg, melyekre adekvát válaszokat kell találnunk a továbbiakban. (Erre a késõbbiekben még visszatérek).

Igen megnyugtató, hogy az elmúlt idõszakban létrejött, majd tovább fejlõdött a doktori képzés új struktúrája, melynek eredményeképp karunk is elfoglalta és stabilizálta a helyét a tudományos minõsítés új rendszerében. Ma a szegedi bölcsészkaron - a legkiválóbb hagyományok folytatásaként - elismert tudós oktatók vezetésével, a kar hagyományaihoz méltó, elismert tudományos képzési tevékenység folyik.

Láthattuk azt is, hogy miközben sikerült megõrizni a karnak korábban tekintélyt biztosító szakok mûködõképességét, a BTK nyitott volt az új képzési formák és az új szakok indítása tekintetében is: megjelent tehát, és felelõsségteljes támogatást kapott a kar életében az innováció is. (Úgy vélem, hogy a várhatóan élesedõ intézményközi verseny következtében az innováció lehetõségeire a következõ idõszak kari vezetésének nagyon erõteljesen kell majd koncentrálnia.)

Fokozatosan (a 90-es évek közepétõl) jött létre a kar mai, intézetekre és tanszékekre épülõ szerkezete. Az intézetek létrehozásának programja beváltotta a hozzá fûzött reményeket (a nagyobb egységek az adminisztráció, az oktatás és a kutatás terén is könnyebbé tették a mûködést), s egyetértek azzal a megközelítéssel, hogy ebben a rendszerben a tanszékeknek továbbra is a tudomány és az oktatás területén megnyilvánuló szakmai szabadság, sokszínûség és felelõsség szervezeti leképezéseként van elsõsorban küldetésük. Fontos volt (és lehetett) látni, hogy a Bölcsészettudományi Karnak jól képzett, hatékony, oktató- és hallgatóbarát adminisztrációja van. A napjainkra kialakult rendszer (ismereteim szerint 10 intézet, 35 tanszék, 31 szak és 23 speciális képzés) stabil, versenyképes és továbbfejleszthetõ.

A bekövetkezett alapvetõ változások (elsõsorban az a körülmény, hogy a felsõoktatásba a korábbi idõszakhoz képest tömegek léptek be) feltételezték, hogy a kar befogadó-képessége - fogalmazzunk így: "kubatúra-helyzete" - kezdte elérni a kritikus szintet. A rendelkezésre álló korábbi keretek nem voltak képesek színvonalas körülmények között befogadni a megnövekedett hallgatói létszámot. Az elmúlt esztendõkben a helyiség-gazdálkodással kapcsolatos kérdések az egymást követõ kari vezetések elsõdleges problémái közé tartoztak. Ma azt láthatjuk, hogy a következetes munka elérni látszik a célját, a "kubatúra-helyzet" és ezzel együtt az oktatás feltételei jelentõsen javultak. E területen tehát karunkon, jelentõs egyetemi segítséggel is, kétségtelenül figyelemre méltó eredmények születtek az elmúlt hat esztendõben (elsõsorban a kari könyvtárak kiköltöztetésével, a TTIK-s tanszékek távozásával és a tantermek jó részének átadásával) következtek be a kedvezõ változások, olyannyira, hogy ma a felújított-megújult Bölcsészettudományi Karon megvannak - határozottan állíthatom, hogy sokkal inkább, mint számos nyugat-európai egyetemen - a színvonalas és kulturált oktatás "kubaturális" feltételei.

A mostani "állapot-felmérés" szerint tehát elmondató, hogy az SZTE BTK az integrált egyetemnek egy olyan egysége, mely az ország bölcsészettudományi karaival versenyképes lehetõségekkel és magas szintû szellemi potenciállal rendelkezik, szilárd szerkezeti váza, stabil és munkáját jól végzõ adminisztrációja és megbízható gazdálkodása van.

A Bölcsészettudományi Kar korábbi vezetõi közül Berta Árpád 1999-ben négy kifejezésben foglalta össze a kar vezetésével kapcsolatos elképzeléseit: folyamatosság, kiszámíthatóság, hagyományos értékek és nyitottság. Valószínûleg ennek (a folytonosságnak és az elmúlt években végzett igen színvonalas munkának) is köszönhetõ, hogy a mai bölcsészkar internetes portálja olyan önmeghatározást adhat, mely szerint az SZTE BTK az a hely, "ahol hagyomány és modernség találkozik". A következõ idõszakra a fenti kulcsszavak mellé hozzá szeretném tenni és kiemelni az innováció jelentõségét, és hozzá kell tennem a verseny fontosságát.

II.3./ Az SZTE BTK, az Egyetem és a Karok közötti együttmûködés

II.3./1./ Egyetemi szint

A Bölcsészettudományi Kar egyetemi szinten a hagyományainak megfelelõ tekintélyt mondhat magáénak, és az egyetemi vezetéssel többnyire jó és kiegyensúlyozott munkakapcsolatokat alakított ki. Abban, hogy a BTK-t az új egyetem szilárd egységeként tarthatjuk számon, az egyetemi vezetés kooperációjára és hathatós segítségére is szükség volt.

Egyetemi szinten - mindenesetre kívülrõl nézve úgy tûnik - befejezõdött a felsõoktatási integráció, de legalábbis lezárult annak egy nagy szakasza. Az intézményeken - jelen esetben a Szegedi Tudományegyetemen - belül azonban az integrációs folyamatok még nem jutottak el a nyugvópontra, és további - hangsúlyozom, valamennyi lehetséges érdeket figyelembe vevõ - finombeállításokra lehet még szükség. Az egyik fontos feladata a következõ idõszak dékáni vezetésének, hogy ezt a folyamatot az elõdeihez hasonló gondossággal, következetességgel, tárgyalásokkal, kompromisszum-készséggel és szükség esetén a kar érdekeit szem elõtt tartó határozottsággal végigkísérje.

Úgy vélem, hogy a felsõoktatásban - a Bölcsészettudományi Karon is - az elmúlt idõszak, fõleg kezdetben, döntõen az alkalmazkodásról szólt. Ha áttekintjük az utóbbi esztendõk tapasztalatait, akkor azt látjuk, hogy az intézményen (az integrált egyetemen) belül fokozatosan kialakult egy olyan új szerkezet, mely az integrációt követõen az erõk decentralizációját illetve dekoncentrációját - vagy ha úgy tetszik, a karok szintjén való "újra-koncentrálását" mutatja. Az egyetemi szerkezet már említett "finombeállítása" számos esetben a korábbi kompetenciák és feladatok megerõsítését és fejlesztését, több esetben kompetenciák újradefiniálását illetve új kompetenciák létrejöttét feltételezi.

Világosabbak lettek a viszonyok, megnõtt a mozgástér, új érdekviszonyok alakultak ki vagy fogalmazódtak meg markánsabban, új lehetõségek és új konfliktushelyzetek jöttek létre, a karok elõtt új típusú kihívások jelentek meg, miközben a korábbinál önállóbb, "régi-új" alapegységek sérülékenyebbek is lettek. A következõ esztendõkben fog eldõlni, hogy eljutottunk-e az új integrált egyetem optimális szerkezetéhez, és hogy ebben a szerkezetben a Bölcsészettudományi Kar hogyan tudta, tudja magát pozícionálni.

Nyilvánvaló, hogy a kari önállóság növekedése egyszerre segítheti az innovációt, és teremthet kedvezõ feltételeket ahhoz, hogy "bemerevítsen" már kialakult struktúrákat. A kialakult helyzet a korábbinál jóval nagyobb karok közötti együttmûködést kínál: ugyanakkor úgy vélem, hogy a karok közötti új típusú együttmûködésnek elõfeltétele a karok integrált egyetemen belüli identitásának megteremtése. Az e téren elért eddigi eredmények arra engednek következtetni, hogy az együttmûködésnek ebben a formájában - oktatási és kutatási téren egyaránt - további komoly lehetõségek vannak. Mindenesetre az elmúlt évtizedben fokozatosan túljutottunk azon a szinten, mely az integrációt az együttmûködés olyan minimális szintjének tekintette, melynek segítségével még újabb forrásokhoz lehetett jutni (noha ez a megközelítés továbbra sem tûnt el teljesen a gondolkodásunkból).

II.3./2./ Kapcsolat a pedagógusképzõ karral.

A Bölcsészettudományi Kar és a Juhász Gyula Pedagógusképzõ Kar kapcsolata az integráció folyamatában a nyilvánvaló párhuzamosságok következtében különleges természetû. Az elmúlt esztendõkben az érkezõ forrásoknak (valamint a külsõ és belsõ adminisztratív kényszereknek) is köszönhetõen megkezdõdött a képzés tartalmi integrációja - a BTK esetében, a dolgok természetébõl következõen ez elsõsorban a Juhász Gyula Tanárképzõ (immár Pedagógusképzõ) Karral való együttmûködés lehetõségeit és imperatívuszait érintette. Nagyon komoly eredménynek látom, hogy a Bölcsészettudományi Kar vezetése igen kemény munkával, de eredményesen gyõzte meg az egyetem vezetõ testületeit a tanárképzéssel kapcsolatos álláspontjának helyességérõl, és vette ez által sikerrel az intézményi integráció újabb lépcsõfokát.

A kar - és biztos vagyok abban, hogy az egész egyetem - külsõ megjelenése szempontjából nagyon fontos eredménynek tartom, hogy a kar vezetése sikerrel tartotta egyben és õrizte meg a bölcsészkaron a tanárképzés esetében a szakmai, a tudományos és a továbbképzési területek felelõsségét. Ez a nagy kínokkal, felelõsséggel, feszültségekkel - de ha már belevágtunk - elkerülhetetlenül mélyreható változásokkal együtt járó folyamat azonban még nem ért véget: továbbfejlesztése, elismert és országszerte versenyképes mûködtetése a következõ évek feladata.

Bizonyos vagyok nem csak abban, hogy a bölcsészkar számos területen együttmûködésre van ítélve a pedagógusképzõ karral, hanem abban is, hogy ez az együttmûködés szakmailag megalapozott, s hogy az ország legrégibb pedagógusképzõ intézményében felgyülemlett és széles körûen elismert tapasztalatok megõrzése és a leghatékonyabb szintû "valorizálása" az egész szegedi "bölcsészeti típusú" képzésnek az érdeke. (A következõ idõszakban a verseny e bölcsészeti képzések között várhatóan élesedni fog, amiben különösen nagy szükség lesz arra, hogy a Szegedi Tudományegyetem ne "belül" legyen versenyhelyzetben, hanem az országos oktatási és tudományos piacon pozícionálja eredményesen magát.)

Meggyõzõdésem továbbá, hogy a pedagógusképzõ karral kapcsolatos együttmûködésben a kar eddigi vezetésének törekvései az egész képzés érdekében hatottak, s emellett úgy vélem, hogy a továbbiakban is, ahol csak lehet, az érdekeket kölcsönösen szem elõtt tartó, a legjobb megoldásokat keresõ, lehetõ legteljesebb nyitottság lehet a követendõ út.

II.3./3./ Az SZTE BTK kapcsolatai az egyetem többi karával

Az egyetem különbözõ karai között eddig is alakultak ki kapcsolatok, és úgy vélem, hogy a két fõbb forma, az interdiszciplináris kurzusok és az átoktatás illetve az áthallgatás segítségével megvalósuló képzések komoly fejlesztési lehetõségeket kínálnak a következõ esztendõkben. A Bölcsészettudományi Kar ebben a folyamatban kezdettõl fogva aktív szerepet játszik, "vevõként" és oktatási programok "kiajánlójaként" egyaránt. E tekintetben a tanárképzésben meglévõ feladatok természetesen különös súllyal esnek latba. A kialakult helyzet arra utal, hogy a TTIK, az ÁJTK, a GTK, az EüFK és a ZFK partnereként a BTK fontos szerepet játszik a karok közötti együttmûködésben.

Tartalmilag mindenképpen úgy tûnik, hogy az interdiszciplináris kurzusok mûködtetésének tapasztalatai az általános integrációs folyamat egyik pozitív vonását jelentik, és olyan programok körül gyûltek egybe, melyek az érintett karok érdekeinek mentén szervezõdtek meg. Ezeknek a kapcsolatoknak az áttekintése, szorosabbra vonása a belsõ innováció egyik irányát adhatja. Az elõrelépéshez nyitottság, szakmai együttmûködés szükségeltetik, és elõbb-utóbb (persze inkább elõbb, mint utóbb) tisztázni kellene az átoktatási rendszer anyagi-pénzügyi feltételeit, aminek elmaradása ennek az ígéretes területnek a további fejlesztését gátolhatja.

II./3./4./ Az SZTE BTK kapcsolatai az Egyetem Központi Könyvtárával

A Bölcsészettudományi Kar kapcsolata a mindenkori központi könyvtárral olyan napi és stratégiai viszony, melyet csak tovább erõsíthetett a kar épületének tõszomszédságába költözött imponáló intézmény még erõteljesebb jelenléte, és az általa kínált kiemelkedõen jó szolgáltatások, melyeket - szeretnénk hinni - hogy a jelenlegi bölcsészhallgatók ugyanolyan intenzitással használnak, mint a korábbi idõszak bölcsészei tették. A bölcsészkar továbbra is a könyvtár "nagyfogyasztói" közé tartozik, és különösen amióta a kar oktatóinak és hallgatóinak közvetlen "keze ügyében" lévõ tanszéki könyvtárak - az oktatás számára jelentõs és igen hasznos teret felszabadítva - átkerültek a központi könyvtárba, a bölcsészkar "közönsége" még inkább rászorul a könyvtár és a könyvtárban dolgozók segítõ közremûködésére. A könyvtárral való folyamatos és jó szakmai kapcsolat fönntartása továbbra is a BTK elemi érdeke, s át kellene tekinteni azokat tartalékokat, és lehetõségeket, amelyek ebben az együttmûködésben fellelhetõk.

III./ Az SZTE BTK helyzetét és fejlõdését érintõ általános tendenciák

Amikor a feladatokat meg kell fogalmazni, akkor az általános mozgásokat (a hazai és a nemzetközi irányok tapasztalatait) valamint a helyi sajátosságokat egyaránt figyelembe kell venni. Ha kiindulópontként visszagondolunk arra, hogy a magyar oktatásügyrõl, illetve a magyar felsõoktatásról 1993-ban készített átfogó OECD-tanulmány milyen következtetésekre jutott, akkor - a jelenlegi helyzet fényében is - talán érdemes röviden utalni néhány fõbb, immár ismerõsnek tekinthetõ kérdésre.

A tanulmány, mely elismerõleg szólt a magyar felsõoktatás minõségérõl, a doktori képzés színvonaláról és egyéb, az oktatás itt nem részletezendõ területeirõl, hiányosságként állapította meg, hogy alacsony a felsõoktatásban résztvevõk aránya, alapvetõen monolitikus, egylépcsõs, nem strukturált a felsõfokú képzés, hogy teljességgel hiányzik belõle a versenyképes, modern értelemben vett (vagyis a felsõoktatási intézményekhez kötõdõ) felsõfokú szakképzés, nem alakultak ki a továbbképzés, illetve az élethosszig tartó tanulás struktúrái, és teljességgel hiányzik a modern értelemben vett távoktatás rendszere.

Ugyancsak ebben az idõszakban születtek azok a tanulmányok, melyek kiemelték, hogy a magyar felsõoktatás képzési programja nem vagy csak nagyon kevéssé illeszkedik a gazdasági környezet, a munkaerõpiac és az önkormányzati szféra igényeihez és elvárásaihoz. Hogy nincsenek meg a munka melletti tanulás feltételei, hogy a felsõfokú képzés nem eléggé gyakorlat-orientált, a szakmai továbbképzés, illetve az alternáló képzés rendszere továbbfejlesztésre, helyenként kiépítésre szorul. Emellett az európai uniós tagság perspektívájában meghatároztak néhány olyan területet, ahol jelentõsebb tartalmi fejlesztésre van szükség, mint az európai tanulmányok vagy éppen a regionális tanulmányok köre.

Azért tartottam szükségesnek minderre utalni, mert az elmúlt idõszakban a bilaterális vagy multilaterális pályázatok, programok terén azok az elképzelések, melyek a fenti hiányosságok kiküszöbölését tûzték zászlaikra, kedvezõ elbírálásra számíthattak (és ezekbõl a JATE illetve az SZTE is profitálni tudott), s azt is tapasztalhattuk, hogy a 15 esztendõvel ezelõtt megfogalmazott hiányosságok jó részét ennek ellenére sem sikerült kiküszöbölni.

A fenti felsorolásból ugyanakkor az is kitûnik, hogy az elmúlt 15 esztendõben történt ugyan ezekben a kérdésekben változás, de aligha vitatható, hogy a többlépcsõs képzés még csak a "próbaüzemig" jutott, versenyképessége nincs kipróbálva, a modern értelemben vett felsõfokú szakképzés területén (mely szakképzési hozzájárulást is biztosíthat a szervezõ intézményeknek) még van mit csinálni, hogy a továbbképzés lehetõségeinek áttekintésében és általában a felnõttképzésben és az élethosszig tartó tanulás területén akadnak még tartalékok, és hogy a távoktatás kifinomultabb rendszere nem tudott még mélyebb gyökereket verni a magyar felsõoktatási kínálatban.

Mindeközben a hallgatói létszám jelentõsen növekedett, ami korábbi diplomák devalválódásához vezetett, és csak részben irányult a piacképes, új területek felé: egyszerre sikerült megállapítani, ha tanítani kellett, hogy a létszám túl magas, és ha a fejkvóta alapú finanszírozást néztük, hogy a befolyó állami támogatás túl alacsony. Skizofrén helyzet, különösen, ha arra gondolunk, hogy a már emlegetett felsõoktatásban résztvevõk lakossághoz viszonyított arányszáma változott ugyan, de áttörõen jobb "helyezést" az értékelõ listákon hazánk számára nem hozott. Amikor kísérletet tettem a konkrétabb célok meghatározására, a fenti, meglehetõsen sommásan megfogalmazott és korántsem teljességre törekvõ megállapításokat is szem elõtt tartottam.

A többciklusú képzési rendszertõl általában véve azt várják, hogy modernizálja a felsõoktatást, ami ez esetben egyet jelent a társadalmi-gazdasági környezet változásaira és elvárásaira való reagálás képességével, a tanulmányi pályák, a képzési ciklusok egymáshoz való kapcsolódásával és a munka világához való közelítésével. Ideális esetben ez a képzési struktúra nagyobb rugalmasságot, oktatói és hallgatói mobilitást, változatos tanulmányi lehetõségeket, a teljesítmény jobb értékelését és elismerését, magasabb általános mûveltséget és több specializációs lehetõséget tételez föl. Ezekre az elvekre épül az Európai Unió új felsõoktatási együttmûködéssel kapcsolatos koncepciója.

Mi is tapasztalhattuk, hogy az elmúlt években felgyorsult a "bolognai folyamat" néven ismert, az európai felsõoktatási térség kialakítását célzó oktatáspolitikai direktíva bevezetésének ritmusa: a 2007/2008-as tanévben karunk is fogadhatta az elsõ új típusú oktatásba érkezõ hallgatókat. Tudjuk, hogy a különbözõ országok - a szubszidiaritás elve kötelez - különbözõ módon viszonyultak e folyamathoz: voltak (többen), akik e kérdésben is inkább a fontolva haladás mellett álltak ki, és idõt (és eszközöket) láttak szükségesnek az eredményes megvalósításhoz, míg máshol (így hazánkban is) az "éltanuló" lendületével vágtak bele az átalakításba.

Mindenestre ténykérdés: eljutottunk abba a fázisba, amikor a "bolognai típusú" többciklusú képzés (természetesen a korábbi - immár "kifutóként" jelölt - képzéssekkel párhuzamosan) megjelent és mûködik a karunkon, s ezzel - tetszik-nem tetszik - e tekintetben új idõszámítás is kezdõdött. Ennek az új idõszámításnak a ritmusa és feltétel-rendszere azonban mintha nem lenne még teljesen világos. Pedig beléptünk a felsõoktatási reform egy újabb, kulcsfontosságú szakaszába.

Nagyon fontos eredménynek tartom, és a kar eddigi vezetésének kiemelkedõ munkáját dícséri, hogy a BTK az új rendszerben is megfelelõen pozicionált helyzetbõl indulhat. Ugyanakkor az elmúlt esztendõ felvételi eljárással kapcsolatos tapasztalatai arra engednek következtetni, hogy a megfelelõ pozíciókért évente újra meg újra meg kell küzdeni, miközben (remélhetõleg) új lehetõségek kínálkoznak, új konfrontációkkal is kell számolni. Jelenleg elég nehéz megmondani, hogy miként alakul a felsõoktatás felvételi rendszerének belsõ struktúrája, s nem sokkal világosabb a kép a finanszírozási rendszert illetõen sem.

IV. / Lehetõségek, távlatok, feladatok

Ma egy olyan, átfogó gazdasági, társadalmi és politikai változás-sorozat idõszakában vagyunk, amikor a hagyományosnak tekinthetõ egyetemi értékek felértékelõdnek. Tudásalapú társadalomról hallunk, de néha úgy érezzük, hogy az elmúlt idõszakban nem minden, a felsõoktatást érintõ lépés vitt ebbe az irányba minket. Meggyõzõdésem szerint továbbra is fontos szerep jut az egyetem, a kar által képviselt értékeknek, és ebben szerepet kell, hogy játsszon a felsõoktatás értékmegõrzõ értelemben értelmezendõ "egészséges konzervativizmusa", de olyan idõket élünk, amikor ezzel párhuzamosan tág teret kell engedni a felelõsségteljes innovációnak. Sõt, úgy vélem, hogy a bölcsészettudományi kar vezetésének az elkövetkezendõ idõszakban erõteljesen ösztönöznie kell ezt a folyamatot.

Fentebb már utaltam arra, hogy a BTK egy szilárd, országosan és nemzetközileg is ismert és elismert egysége egyetemünknek, a magyar felsõoktatásnak. Úgy vélem, az elmúlt esztendõkben ténylegesen bekövetkezett egy olyan stabilizáció, melynek eredményei megértek arra, hogy mind az oktatás, mind a tudomány területén még erõteljesebben forduljon a nemzetközi terület irányába.

Szeretném itt is elõre bocsátani, hogy a kar korábbi vezetõi által eddig elvégzett munkára a legnagyobb elismeréssel és tisztelettel tekintek. Hozzáteszem, hogy számomra az egyik lényeges kiindulópont, hogy az egyetem minden karának érdeke, hogy egy-egy kara, a saját területén a leginkább versenyképes karok közé tartozzék. Igen fontosnak tartom, hogy a bölcsészkar az egyetem többi karával, mindenhol, ahol ez lehetséges, egymás kölcsönös pozicionálásában is folyamatos együttmûködést alakítson ki.

Oktatóinknak, kutatóinknak saját területükön számos külföldi intézménnyel többnyire kiváló szakmai kapcsolatuk van. Úgy vélem, elérkezett az idõ arra, hogy ezeket a kapcsolatokat - oktatóink és kutatóink tevékeny közremûködésével és segítségével - a Bölcsészettudományi Kar még határozottabb pozícionálása érdekében is mozgósítsuk. Az egyetem külügyi kapcsolatrendszere hatékonyan szolgálja a kar céljait. Ugyanakkor törekedni kell arra, hogy karunknak közvetlen kapcsolata is legyen a számunkra stratégiai fontosságú követségekkel, a kulturális, oktatási és tudományos szakdiplomatákkal, valamint a nemzetközi szervezetek - így mindenekelõtt az Európai Unió - a Budapesten megtelepedett külföldi kulturális intézetekkel, és a nagy külföldi és nemzetközi alapítványok magyarországi képviselõivel.

Céljainkat hasonlóképpen szolgálhatja, ha összeköttetésben állunk a külföldi magyar kulturális intézetekkel, a világban egyre több helyen megjelenõ oktatási és kulturális szakdiplomatákkal, kapcsolatot tartunk az OKM nemzetközi területe mellett, esetenként, bizonyos konkrét szakmai ügyekben a Külügyminisztériummal is. (Célszerû például részt vennünk az olyan nemzetközi programokban, melyek már léteznek, vagy éppen most alakulnak, mint a szlovéniai euro-mediterrán egyetem.) Véleményem szerint a következõ idõszakban a BTK nemzetközi kapcsolatainak bõvítésével komoly lehetõségek nyílhatnak meg a kar oktatási és tudományos fejlõdésében, programok fejlesztése, új források keresése és bevonása terén és általában a kar helyzetbe hozása tekintetében.

IV. 1./ Az oktatási terület

A magyar felsõoktatásban a korábban öt éves, erõs felvételi szelekciót feltételezõ, majd a nyolc féléves, kapukat már létszám tekintetében jóval tágabbra nyitó képzések valójában mesterképzésként mûködtek, és (joggal) az elitképzés kategóriájába tartoztak. A korábbi képzésnek ezt a jellegét a tömeges képzésre való átállás tartalmában fokozatosan módosította, egyszerûen azzal, hogy az elitképzés struktúráiba tömegképzési létszámot engedett be. Az új, több ciklusú képzés erre a problémára is megoldást kíván találni. Ha jól csináljuk, úgy vélem, ez nem reménytelen vállalkozás.

Ugyanakkor természetes, de nem árt mégis hangsúlyozni, hogy a korábbi egységes elitképzés elsõ három esztendeje nem azonos az új, 3 éves képzési forma követelményeivel és igényeivel: ez egy más típusú, másféle kompetenciákat adó oktatás, melynek az elitképzés része a mester-szintre, majd pedig a doktori szintre jutók esetében fog csak megvalósulni. Az is nyilvánvaló, hogy e tekintetben a képzési szerkezet változását belsõ tartalmi innováció kell, hogy kísérje. Meg kell találni, és át kell tudni adni - és ez természetesen a szakok gazdáinak a feladata - azt a konvertálható tudást, mely az elsõ ciklus befejezését követõen is hasznos lehet a hallgatónak, akár mester szinten folytatja, akár más irányba fordul a megszerzett elsõ ciklusú diplomájával.

Az általános folyamatokra fentebb utaltam. Az alábbiakban néhány különös fontosságú területtel kapcsolatban szeretném kifejteni a véleményemet.

IV.1./1./ A többszintû képzés mûködtetésével kapcsolatos teendõk

A./ Az elsõ ciklus (BA). Mindössze egy esztendõ tapasztalata áll mögöttünk a beiskolázás terén. A következõ idõszakban a bölcsészettudományi karok számára is az országos szintû "helyzetbe kerülés" lesz az egyik legfontosabb feladat. Az egyetemi elsõ ciklus (BA) képzéseinek elhelyezése és beindítása 2007-ben megtörtént. Ezzel együtt nyilvánvaló, hogy a folyamat minden évben újra kezdõdik, és az intézmények nem (így a szegedi bölcsészkar sem) lehetnek biztosak abban, hogy az esetleges kedvezõ, vagy éppen elfogadható jelentkezési automatizmusok évente érvényesülni fognak-e az elsõ ciklusra jelentkezõk esetében, vagy jelentõs visszaesések várhatók. Ez utóbbi sem kizárt, s a szegedi bölcsészkarnak minden tõle telhetõt meg kell tennie a kellemetlen meglepetések elkerülése érdekében. Ez a kínálat fenntartása és ahol lehet, annak növelése irányában teendõ folyamatos lépéseket tételez föl, mely a képzési lehetõségek gazdagságát és a minõséget egyaránt szem elõtt tartva arra ösztönzi a középfokú oktatásból kilépõ, felsõoktatásba készülõ hallgatókat, hogy érdeklõdésük az SZTE Bölcsészettudományi Kara által javasolt szakok irányába forduljon.

Az elsõ ciklus tekintetében tehát a következõ esztendõkben folyamatos - és reméljük világos feltételekkel körülhatárolt és korrekt - rivalizálásra lehet számítani elsõsorban a hasonló területeken mûködõ hazai felsõoktatási intézményekkel. Talán nem tévedek nagyot, ha úgy vélem, hogy a szakok indításánál felsõoktatás-diplomáciai erõfeszítésekre, szívós tárgyalásokra és az OKM-mel való egyeztetésekre kell felkészülnünk.

Annyi máris egyértelmû, hogy ha a mesterképzési szintre várhatóan a hallgatóknak mintegy 30 %-a lép be (a költségtérítéses belépõk köre jelenleg elég nehezen kiszámítható), akkor gondolkodnunk kell azon, hogy az elsõ ciklus diplomáját megszerzõ, de a mesterképzésbõl kimaradó hallgatók számára milyen lehetõségek kínálkoznak. (Nyugat-európai tapasztalatok azt mutatják, hogy BA szintû diplomával ott lehet elhelyezkedni, ahol korábban az érettségivel lehetett. Ezért gyakori változat, hogy a hallgatók párhuzamosan két BA-programban vesznek részt, illetve az is, hogy a BA mellett valamilyen gyakorlat-orientált - OKJ-s - felsõfokú szakképzés irányában tájékozódnak.) Fel kell mérni annak lehetõségét, hogy ezeknek a hallgatóknak a számára tud-e, és ha igen, milyen alternatívákat kínálhat a bölcsészkari modernizáció. A magam részérõl nem tartom kizártnak, hogy a fejlesztés irányait tekintve, a nyugat-európai tapasztalatok e kérdésben is hasznosíthatóak lehetnek számunkra.

B./ A mesterképzés szintje. Nyilvánvaló, hogy a következõ évek nagyon komoly kihívása a mesterképzések akkreditációja illetve beindítása lesz. E téren a magyar felsõoktatásra, különös tekintettel a bölcsészettudományi karokra, igen mozgalmas idõszak vár. Fel kell készülni arra is, hogy a folyamatokat befolyásoló, de legalábbis orientáló felsõoktatás-politikával találkozunk, és arra is, hogy a felsõoktatás-politika ezekbe a folyamatokba közvetlenül kevésbé avatkozik be.

Köztudott, hogy a magyar felsõoktatás szerkezete túlságosan bonyolult, és a felsõoktatási intézmények száma (relatív aránya) a lakosság létszámához képest meglehetõsen (mondhatni pazarlóan) magas. Egy adott felsõoktatási intézmény tekintélyét, stabilitását, hitelességét a karon akkreditált mesterképzések és doktoriskolák határozzák meg. Feltehetõen szembe kell majd néznünk olyan törekvésekkel, melyek a mesterszakon való képzés lehetõségét szûkíteni igyekeznek, és csupán egy-két intézményre kívánják alapozni, következésképp máshol elsorvasztani.

A szegedi bölcsészkarnak és vezetésének mindent meg kell tennie annak érdekében, hogy minél több területen a képzés teljes spektruma alakulhasson ki, melynek eredményeképp fel kell tudni kínálni a tanulmányaikat Szegeden megkezdett hallgatók számára azt a lehetõséget, hogy az egymásra logikusan épülõ képzési szakaszokon szakmai és "adminisztratív" törés nélkül végig tudjanak menni. Másrészt olyan szakmai - képzési alternatívát (minõségi programot, különleges tudást, kibontakozási-továbbfejlõdési lehetõséget) kell kínálnia, mely az elsõ ciklust más intézményben elvégzett hallgatók számára a szegedi mesterképzéseket vonzóvá teszi.

Ennek érdekében mindenekelõtt el kell érni, hogy minden olyan képzés, melynek ellátására karunkon lehetõség mutatkozik, az SZTE BTK-n elérhetõ - tehát akkreditált - legyen. Az akkreditációs eljárások döntõ részben megindultak, és van, ahol befejezõdtek, máshol még folyamatban vannak. A nagy szakok mesterképzési programjai relatív biztonságban vannak. Itt különös figyelmet érdemelnek azok a szakok, amelyek jelenleg mester szinten kevés hallgatóra számítanak, ezért csábítónak tûnik az a megoldás, hogy képzésüket egy-két intézménybe koncentrálják. (Ilyen veszély több területen is fenyegethet, még ott is - pl. a szláv nyelvek, vagy a neolatin nyelvek esetében -, ahol karunk nagy hagyományokkal és kiváló oktatási és kutatási kapacitással rendelkezik.) Úgy vélem, mindent meg kell tenni annak érdekében, hogy a szegedi bölcsészkaron ezeknek a szakoknak az oktatása a teljes spektrumban és versenyképes módon megmaradjon.

C./ A doktori képzés. A kar öt doktoriskolája igen magas színvonalú munkát végez, és nyilvánvaló, hogy csakis a doktori képzés teszi teljessé azt a felsõoktatási kínálatot, melyet egy színvonalas felsõoktatási intézménynek nyújtania kell. A doktori képzés tudományos nívója elismert, a doktoranduszok a megfelelõ ritmusban jutnak el a disszertáció megvédéséig. Célszerûnek látszik azonban itt is az eddigi tapasztalatok összegzése, és szükség esetén lépéseket kellene tenni a nehézségek kiküszöbölésére. Ezek közül talán a legfontosabb, hogy az elhelyezkedési lehetõségek beszûkültek, és nehéz - mondhatni egyre nehezebb - olyan irányokat találni, ahol a sikeresen elvégzett munka és a doktori disszertáció eredményei valorizálódhatnak.

Bizonyos területeken bevált gyakorlat, s talán a szegedi bölcsészkaron is (természetesen, ez a témáktól is függ) megfontolandó a társirányítású (azaz a kettõs, egy külföldi doktor iskolával illetve témavezetõvel közös irányítású) doktori programok vállalása illetve bátorítása.

Ismereteim szerint egyre több a "pályaelhagyó" PhD doktor, s úgy vélem, mindent meg kell tenni annak érdekében, hogy az arra érdemes ifjú kutatók továbbra is kapcsolódni tudjanak ahhoz a tudományos közeghez, ahol munkájukat eddig végezték. Ebben a karnak is megvannak a maga feladatai, melyeket az eddigi dékáni vezetés is, kapcsolatrendszere és anyagi lehetõségei mértékében, igyekezett felvállalni. Ennek a hozzáállásnak a következetes folytatását a magam részérõl is fontos feladatnak tekintem.

IV.1./2./ A BTK és a tanárképzés kérdése

A tanárképzéssel kapcsolatos problémákra már más helyen is utaltam, s azért tartom szükségesnek, hogy ismét szó essék róla, mert hangsúlyozni szeretném, hogy nézetem szerint a tanárképzést a Bölcsészettudományi Kar következõ vezetésének is stratégiai fontosságú területként kell kezelnie. Az elmúlt esztendõkben kialakult szerkezet e téren biztosítja a tudományos, az oktatási és a képzési terület teljes vertikumának mûködését, mely stabilizálja a hozzá kapcsolódó szakok helyzetét, és melynek segítségével Bölcsészettudományi Kar az egyetem többi karának az egyik legfontosabb szolgáltató egységévé válik.

IV.1./3./ Új formák keresése az oktatásban

A meglévõ, továbbra is magas színvonalúnak remélt, jó értelemben vett "tradicionális" , szilárd tudományos alapokra épülõ hagyományos oktatás lehetõségét adottnak vesszük, amibõl természetesen az is következik, hogy annak fenntartása, feltételeinek biztosítása a kar vezetésének alap feladatai közé tartozik, és - a fentiekben már esett szó róla - ezek a BA, majd mester szintû programok karunk oktatási tevékenységének gerincét alkotják.

Ugyanakkor mindenki számára világos, hogy napjaink tudáspiaca" mind gyakrabban érdeklõdik olyan képzések iránt, melyek tartalmilag átlépik a "klasszikus" kereteket, és több kar, esetleg több intézet vagy épen intézmény összefogásának eredményeképp jönnek létre, illetve lesznek akkreditálhatók.

Amennyire a Bölcsészettudományi Karhoz tartozó területeken lehet, szem elõtt kell tartanunk azt is, hogy a gazdasági környezet, a város, a régió milyen típusú képzések illetve szakemberek iránt mutat érdeklõdést, mi az, aminek segítségével közvetlenebbé és élõbbé tehetnénk a munkaerõpiaccal való kapcsolatunkat. Tudjuk, e téren a felsõoktatás sajátos helyzetben van: a különbözõ szakok iránt a közelmúltban megnõtt, és folyamatosan magas szinten tapasztalható kereslet igen gyakran nincs közvetlen összefüggésben a munkaerõ-piaci igényekkel, és számos "divat-szakon" is túlképzés mutatkozik. Végig kell gondolnunk, hogy a következõ idõszakban a szegedi bölcsészkar milyen stratégiát válasszon a képzési formákat, illetve a szakokat érintõ oktatási innováció területén.
Úgy vélem, hogy meg kell próbálnunk tudatosan alkalmazkodni a külsõ kihívásokhoz, amely ugyanakkor nem jelentheti a múló divat irányában való kritikátlan elmozdulást és a kar eddigi munkájával összeforrt minõség feladását.

A/ A képzési kínálat gyarapodása belsõ források segítségével. A BTK-n eddig is beindultak és kézzel fogható eredményekhez vezettek olyan folyamatok, melyek a kar képzési kínálatának gazdagodását eredményezték, és olyan új szakok létrehozásához vezettek, melyek iránt az oktatási piacon és munkaerõpiacon egyaránt mutatkozott érdeklõdés. Több évtizedes hagyományokról van itt szó, hiszen gyakran ízben láthattuk, hogy az adott szak belsõ szakmai logikájából organikusan fejlõdött ki egy-egy új terület, mint amilyen volt (csak a példának okáért említem és nem a teljesség igényével azt a folyamatot, amelynek eredményeképp a latin-amerikai tanulmányokból miként "nõtt ki" a hispanisztika, vagy a kortárs történeti programból éppen az európai tanulmányok szakirány). De ugyanezt tapasztalhattuk a késõbbiekben a magyar nyelvi és irodalmi intézet keretében kialakuló (és egyben a Budapesti Média Intézettel való együttmûködése következtében speciális struktúrát kiépítõ) média-szakkal, vagy éppen születésekor az Angol-Amerikai Intézethez kötõdõ hungarológiai szakirányultság esetében. A karon belüli - különbözõ intézetek és tanszékek közötti - együttmûködésben rejlõ erõk mobilizálásával ugyancsak új képzési programok alakíthatók ki. Az ilyen irányú innovációt a kar vezetésének célszerû a továbbiakban is bátorítani.

B./ A képzési kínálat növelése az SZTE Karai közötti együttmûködéssel. Úgy vélem, hogy az interdiszciplináris szakok kidolgozása és beindítása az új egyetemi szerkezet által kínált egyik fontos lehetõség az új oktatási programok beindítására. Egyetemünk különbözõ karain egymást kiegészítõ kompetenciák vannak, és bizonyos esetekben ezek az interdiszciplináris szakok az oktatási piac és a munkaerõpiac érdeklõdésével is találkoznak. Ilyen programok ma is vannak, a legnagyobb sikert talán az Európai Tanulmányok - korábban a bölcsészkarhoz kötõdõ, ám végül is a megfelelõ feltételek biztosítását vállaló jogi karon kibontakozó - programja aratta. Túl azon a szolgáltatáson, amelyet a BTK a tanárképzés terén a többi kar számára nyújt, és nyújtani fog, komoly tartalékokat látok az interdiszciplináris szakok beindításában, illetve mûködtetésében az AJTK-val, a TTIK-val és a GTK-val is. Tudatosan szeretném keresni annak lehetõségét, hogy ilyen típusú szakok megjelenhessenek a kar képzési kínálatában. Nyilvánvaló, hogy ennek szakmai, szerkezeti és pénzügyi feltételei vannak, melyeknek tisztázása azonban mindenképpen megéri azt, hogy újabb perspektívák nyíljanak az együttmûködés irányába.

C./ A képzési kínálat növelése a felsõfokú szakképzés irányában. A többciklusú képzés bevezetése számos területen jelent a felsõoktatás, és a benne forgolódó hallgatók számára újabb kihívásokat. Az alapvetõen elmélet orientált három ciklus az egyetemi képzésben különösen bizonytalanná teheti az elsõ szakaszt (BA) sikerrel elvégzõ, de a második ciklusba be nem jutó hallgatók munkaerõ piaci lehetõségeit. A BA esetleges duplázására való törekvés mellett elõtérbe kerülhet az olyan felsõfok szakképzési programok irányába történõ elmozdulás, mely gyakorlat-orientált jelegû, és természetébõl következõen az egyetemi elsõ ciklusnál sokkal inkább a munkaerõ piac igényeit szem elõtt tartó képzési forma. A felsõfokú szakképzés (un. OKJ-s képzés) bevezetésére a 90-es évek második felében a JATE részvételével is történtek kísérletek, melyek nem múltak el nyomtalanul. Bizonyos vagyok abban - a nemzetközi tapasztalatok is ezt igazolják - hogy az egyetemekre települõ (azok szakmai védõernyõje, tekintélye alatt fejlõdõ és minõségelvû megközelítését elfogadó) felsõfokú szakképzéseknek a továbbiakban is van létjogosultsága, és a terület fejlesztése mindenképpen tanulmányozandó. A felsõfokú szakképzések indítása emellett lehetõséget kínál plusz források (szakképzési hozzájárulás) bevonására, és - a közhiedelemmel ellentétben - bölcsészeti területen is számos kifutási lehetõséget biztosíthat. A szegedi bölcsészkarra érkezõ hallgatók számára mindenképp bõvítheti a választási lehetõségeket. Felsõfokú szakképzési programok emellett indulhatnak karok közötti interdiszciplináris megközelítésben és nemzetközi kooperációban is.

D./ A képzési kínálat növelése a gyakorlatorientált képzések irányában. A magyar felsõoktatásból a bölcsészeti területen szinte teljesen hiányoznak a gyakorlat-orientált mester szintû, vagy éppen posztgraduális programok, melyekre meggyõzõdésem szerint nagy szükség lenne, és amelyek nagymértékben segíthetnék az oktatás, a munkaerõpiac illetve a gazdasági környezet fokozottabb kapcsolatát. Abban az esetben, ha ez a képzési forma a magyar rendszerbõl hiányzik (addig is, amíg esetleg lesz) az intézménynek megvan a lehetõsége arra, hogy nemzetközi kapcsolatrendszere segítségével, annak programját adoptálva és adaptálva ilyen képzéseket felvegyen a kínálatai közé. Az ilyen képzés, az eddig kialakult gyakorlat szerint lehet idegen nyelvû, kétnyelvû és magyar nyelvû. Úgy vélem, e területen is fel kell mérni a lehetõségeket, és meg kell fontolni, hogy a bölcsészkar esetleg vállalkozik-e ilyen szakok indítására.

E./ A képzési kínálat növelése a programok erõteljesebb nemzetközi kooperációja útján.
A hazai és nemzetközi tapasztalatok egyaránt azt mutatják, hogy a különbözõ országokban lévõ, egymással kapcsolatban lévõ felsõoktatási intézmények törekszenek arra, hogy képzésüket - és ezzel diplomájukat - harmonizálják, hogy lehetõvé tegyék az intézményeik közötti irányított hallgatói mobilitást, s hogy ennek eredményeképp közös diplomát adjanak ki. Ez a változat immár Magyarországon is mind elterjedtebb gyakorlat (pl. a tolmácsképzések, nemzetközi tanulmányok területén). Érdemes lenne áttekinteni, és megfontolni, hogy ott, ahol már színvonalas szegedi képzés van, milyen módon lehet (és érdemes-e) "internacionálissá" tenni, illetve, hogy milyen új, eleve nemzetközi együttmûködésben, kettõs (vagy ha úgy tetszik társult" diplomák elõkészítésébe érdemes belekezdeni. A tapasztalatok azt mutatják, hogy ezeken a területeken az ilyen kettõs hitelesítésû (tehát honosításra nem szoruló) diplomák (és szakok) iránti érdeklõdés jelentõs.

F./ A képzési kínálat további gazdagítása és a hallgatói mobilitás. Egy adott képzés vonzerejét a hallgatók számára jelentõsen növeli, ha a hallgatói mobilitásra nagyobb lehetõséget kínál. Az egyetemen és karunkon mûködõ Erasmus-programok és az intézmények közötti együttmûködések minderre kitûnõ lehetõségeket nyújtanak, ugyanakkor fontosnak tartom, hogy ezt a kínálatot még hatékonyabban állíthassuk a karunkon folyó képzések szolgálatába.

G./ A képzési kínálat növelése a nyelvtanulási lehetõségek támogatásával. Az új képzési szerkezet, mivel automatikusan nem jelenik meg benne az idegen nyelv (vagy egy újabb idegen nyelv) tanulásának igénye, a hallgatók egy részénél azt eredményezheti, hogy szerény nyelvtudással érnek el az elsõ, vagy a második ciklusú diploma megszerzésének küszöbére. Az elmúlt idõszakban rendre azt tapasztaljuk, hogy a nem szakos hallgatók aktív nyelvtudása gyakran akadálya (vagy elõbb-utóbb akadályává válik) a szakmai kibontakozásnak. A BTK már eddig is a nyelvórákat kredit-pontokkal elismerõ és az Idegennyelvi Kommunikációs Intézet közremûködésével a hallgatói számára nyelvórákat biztosító egységek közé tartozott. Úgy vélem, mindent meg kell tenni annak érdekében, hogy hallgatóink nyelvtanulási lehetõségei - és effektív nyelvismerete javuljon.

A fenti elképzelések természetesen csak a gondolkodás fõ irányait határozzák meg, és külön-külön is tovább finomítandók. Meggyõzõdésem, hogy az új szakok, illetve az új formák keresése és bölcsészkari adaptálása nagy mértékben növelheti a szegedi Bölcsészettudományi Kar vonzerejét.

IV.2./ A tudományos terület, kutatás

IV.2./1./ A kari tudományos tevékenység lehetõségei és néhány jellemzõje

Aligha mondok újdonságot azzal, ha bevezetõként kijelentem, hogy az SZTE BTK, szakterületén a magyar tudományos élet egyik meghatározó intézménye. Egy bölcsészkari vezetõi koncepció összeállításakor nem hiányozhat a karon folyó tudományos tevékenység fontosságára való utalás, még akkor sem, ha alapigazságok hangsúlyozásának tûnik, amit ezzel kapcsolatban mondanunk kell. Szólni kell róla azért is, mert a mûvelõdéspolitika - és általában véve a politika - elõszeretettel hivatkozik a tudomány fontosságára, beszél "tudás alapú társadalomról", "tudásiparról" a tudományos mûhelyek kiemelkedõ jelentõségérõl. Anélkül, hogy a döntéshozók jó szándékát kétségbe vonnánk, el kell itt mondanunk, hogy eközben a tudomány támogatására a nemzeti összjövedelemnek elenyészõ százaléka jut, és gyakran igen nagy nehézségekbe ütközik a tudományok színvonalas mûveléséhez szükséges feltételek megteremtése.

Az európai uniós csatlakozásunkat követõen különösen gyakran találkoztunk azzal a retorikával, mely a tudományos területre is új források bevonásának lehetõségével kecsegtetett. Ma már tudjuk, hogy ha ez meg is történik, alapvetõen nem a társadalomtudományok forrásait fogja jelentõsen növelni, hanem - talán alapvetõen érthetõ módon - a gazdasággal, az iparral legszorosabb és legközvetlenebb kapcsolatban lévõ területekre érkezik. A bölcsészettudományi karokhoz kötõdõ szakterületek mûvelése - tetszik - nem tetszik - alapvetõen az állam feladata kell, hogy maradjon a külsõ (gazdaságból, szponzorációból érkezõ) források bevonásának lehetõsége korlátozott. Korlátozott, de nem teljesen lehetetlen. Megválasztásom esetén kísérletet tennék arra, hogy ennek lehetõségét is fölmérjük.

Továbbra is számítani lehet viszont, és kell is, a tudományos kutatásra elkülönített állami forrásokra (OTKA, FKFP, Pro Renovanda, stb.) melyeknek megszerzésében a kar kutató oktatói eddig is jeleskedtek. Ugyancsak fontos lehetõség a nemzetközi kutatási programokba való bekapcsolódás, valamint az, hogy a különbözõ tudományos kutatói ösztöndíjak tekintetében a kar jól szerepeljen. A K+F lehetõségek kihasználása a tudományos mûhelyek - tehát az egész kar - elemi érdeke.

Egy dékáni vezetésnek a kar tudományos életének tartalmi mûködésébe szakmai szempontból természetesen nincs beleszólása. Van azonban feladata abban, hogy megpróbálja tudományos kutatóit a saját lehetõségeivel és eszközeivel még inkább "helyzetbe hozni", van szerepe abban, hogy segítse a tudományos publikációs tevékenységet, a szakmai tudományos utakat, a konferenciák szervezését, és õrködjön azon is, hogy a karhoz kötõdõ tehetséges fiatalok számára - lehetõségei szabta korlátok között - munkájuk végzéséhez támogatást nyújtson. A kar vezetése eddig is ezt tette, és meggyõzõdésem, hogy ezzel a gyakorlattal a továbbiakban sem szabad szakítani, mint ahogy megtartani célszerû a jelenlegi dékáni vezetés olyan, a kari tudományos életet fókuszba állító kezdeményezéseit is, mint amilyen a kari "Tudomány napja" program.

IV.2./2./ A kari tudományos diákköri tevékenység

Noha úgy vélem, hogy a kari diákköri munka a hallgatói élet egyik legfontosabb területe, hagyományai és a Bölcsészettudományi Karra e területen váró külön feladatok miatt célszerûnek látom itt említeni. A folyamatos és következetes tehetséggondozó tevékenység a bölcsészkar egyik legfontosabb, hagyományosan jól mûködõ területe.
A következõ OTDK bölcsész szekcióját - mint ismeretes - az SZTE BTK rendezi. Olyan lehetõség és seregszemle ez, melynek során nem csak a diákköri dolgozatok, szerzõik és irányítóik kerülnek reflektorfénybe, hanem a kar tudományossága, tudományszervezési potenciálja is. A program sikere egyben a kar és az egyetem hírnevének öregbítését is hozhatja, miközben új lendületet adhat a diákköri mozgalomnak.
A kari vezetésnek azonban ettõl a kiemelkedõ lehetõségtõl függetlenül is mindent meg kell tennie annak érdekében, hogy a diákköri munka színvonala hosszabb távon is szilárd maradjon és meglegyenek a fejlesztés lehetõségei.

IV.3./ A humán erõforrásokkal való gazdálkodás

IV.3./1./ A kar oktató és kutató munkatársai.

A Bölcsészettudományi Kar oktatóival és kutatóival kapcsolatban elmondható, hogy többségükben a munkájukat magas szinten végzõ, magasan kvalifikált szakemberekrõl van szó, akik az oktatásban és kutatásban egyaránt helytállnak, s akiknek szakmai tevékenységét országos szinten és nemzetközi területen is többnyire magasan jegyzik. Világos, hogy az a bizonyos "tudás alapú társadalom", amelyrõl annyi szó esik (noha gyakran úgy érezzük, hogy az intézkedések mintha nem mindig abba az irányba mutatnának), nem létezhet az universitas-t alkotó színvonalas oktatói gárda nélkül. Az elmúlt években elõrelépés történt abban, hogy karunk oktatói közül többen szereztek PhD és akadémiai doktori fokozatot, és növekedett a habilitáltak aránya is. Hangsúlyoznunk kell, hogy a kar habilitált és nagydoktor tudósi közössége igazán akkor jelent komoly támogatást az intézmény számára, ha tudományos tevékenysége iskolateremtéssel, nemzetközi szakmai együttmûködéssel és az azokból következõ kiemelt lehetõségekkel, valamint pályázatok elnyerésével jár. Vagyis akkor, ha a kar tudósai egyben olyan személyiségek is, akik "fazont adnak" a karon folyó oktató- és kutatómunkának.

Több vezetõ oktatónk ment illetve készül nyugdíjba, és egy felelõsségteljes dékáni vezetésnek minden lehetséges eszközt meg kell ragadnia annak érdekében, hogy tapasztalatuk, tudásuk ne vesszen el a kar számára, hanem továbbra is érvényesülhessen. Ugyanakkor emberileg pótolhatatlan és szakmai szempontból is igen nagy veszteségeket jelentett számunkra és a kar számára is, hogy a sajnálatos elhalálozások miatt az elmúlt idõszakban kiváló oktatók távoztak körünkbõl. A kar színvonalas mûködtetéséhez és fejlesztéséhez elengedhetetlen az akadémiai doktorátussal, illetve a habilitációval rendelkezõ oktatók számának a növelése. Egy felelõs kari vezetésnek meg kell tennie mindent annak érdekében, hogy saját oktatóink mihamarabb átlépjék ezt a küszöböt, és szükség szerint gondoskodnia kell arról is, hogy magasan kvalifikált szakembereket hozzon a karra. A humán erõforrás gazdálkodásnak része az is, hogy ha a kar vezetése a következõ esztendõkre elõretekintve anticipál és koncepciózusan igyekszik tervezni, áttekintve a kar életében elkerülhetetlenül bekövetkezõ változásokat.

Noha tudományos mûhely és iskola nincs akadémiai doktor professzor nélkül, azt sem szabad elfelednünk, hogy a munkáját lelkiismeretesen végzõ, megbízható és törekvõ, tekintélyes középgeneráció és tehetséges fiatal oktató és kutató nélkül sincs. A karnak létfontosságú, hogy e három, egymást kiegészítõ kategória minél nagyobb biztonságban mûködjön együtt, és hogy kreativitásukhoz, egyéni elõmenetelükhöz minden lehetséges segítséget megadjon.

IV.3./2./ A kar nem oktató és kutató munkatársai

A kar mûködtetésében kulcsszerepet játszó kollégákra az elmúlt idõszakban igen nagy terhek hárultak. Egy felsõoktatási reform véghezvitele és helyi adaptálása az adminisztráció számára mindig nagy lelkiismeretességet követelõ, emberpróbáló feladat. (És még hol van a reform-folyamat vége?) Ezt a munkát - mely gyakran nem látványos, és igazán akkor vétetik csak észre, ha nincs elvégezve - a BTK hivatalai (mindenekelõtt a Dékáni Hivatal és a Tanulmányi Osztály), valamint a kari oktatást segítõ speciális egységek megbízhatóan és színvonalasan látják el.

A mindenkori dékáni vezetésnek tudnia kell, hogy "üzembiztos" és képzett (sõt, mind több specializáltságot, szakértelmet és tapasztalatot ötvözni képes) adminisztráció nélkül egy ekkora intézmény színvonalasan nem mûködtethetõ. Oda kell tehát figyelnie arra, hogy a kiemelkedõ szintû munkavégzés feltételei az adminisztráció számára is biztosítottak legyenek.

IV.3./3./ A bölcsészkaron tanuló hallgatók

Hallgatóink, akiknek létszáma immár megközelíti a 6 ezret (és sajnos valamelyest csökkenõ tendenciát mutat), többnyire nem szoktak a kar "humán erõforrásai" között szerepelni, s ha most itt ebben az összefüggésben is esik szó róluk, az annak is köszönhetõ, hogy mind gyakrabban kerülünk szembe azzal a kihívással, hogy a karunkra jelentkezõ hallgatókat a kar felé, majd a magasabb kari képzési formák, vagy éppen a tudományos terület irányában orientálnunk kell, a hallgatói létszámot pedig (a külsõ feltételek állandó módosulása ellenére, vagy éppen részben azért) tervezni próbáljuk. A hallgató a felsõoktatás "állandó változója", és aligha kétséges, hogy a felsõoktatás nemes missziójának legfontosabb tárgya. Az elmúlt idõszakban a hallgatói létszám megtartásával, illetve növelésével kapcsolatban számos (nem mindig megalapozott) elképzelés látott napvilágot.

Ha elfogadjuk (és minden ellenkezõ híresztelés ellenére, úgy érzem, el kell fogadnunk) kiindulópontként azt, hogy a jelenlegi (és a jövõ) magyar felsõoktatásának a merítési bázisa döntõen továbbra is a magyar középfokú oktatásból kerülhet ki, akkor a helyzet korántsem megnyugtató. Tudjuk, hogy az idén a középfokú oktatásba kerülõk és a felsõoktatási intézményekbe jelentkezõk létszáma között egyre csökken a különbség. Ez középtávon a felsõoktatásba érkezõk számának prognosztizálható esésével is együtt jár. Ennek tudatában is, úgy vélem, hogy a magyar felsõoktatás legfontosabb bázisa továbbra is a magyar középfokú oktatás marad. Ha verseny lesz a hallgatókért (és ez valószínûsíthetõ), akkor az mindenekelõtt a hasonló profilú magyar felsõoktatási intézmények között - a mi esetünkben a bölcsészettudományi karok és a hasonló területen programokat ajánló más intézmények között - prognosztizálható.

Mindez talán evidenciának tûnhet, de említése azért nem haszontalan, mert számos "délibábos" elképzelés látott a közelmúltban napvilágot arról, hogy milyen számban érkezhetnek külföldi, térítéses képzésben részt vevõ hallgatók a magyar felsõoktatási intézményekbe. (Érkeztek, érkeznek és valószínûleg nagyobb számban érkezni is fognak, de felelõtlenség lenne azzal számolni, hogy - különösen egy bölcsészettudományi kar esetében - a teljes létszámhoz képest komoly tömegekre, és a kar költségvetését megváltó bevételre lehessen gondolni.). A fentiek értelmében, ebben a helyzetben is természetesen többféle megoldást célszerû tanulmányozni.

a./ Mindenekelõtt tehát vonzó és versenyképes kínálattal kell Szegedre csábítani a bölcsészetek iránt érdeklõdõ, magyar középiskolát végzett jelölteket. Nagyon fontosnak tartom, hogy errõl a kínálatról idejekorán és széleskörûen tájékoztatást kell adni. Meggyõzõdésem, hogy a magyar felsõoktatás-politika célja és érdeke nem az, hogy a tehetséges magyar fiatalok jelentõs csoportjai tanulmányaikat ne itthon, hanem külföldön kezdjék el.

b./ A vonzó és versenyképes oktatás természetesen feltételezi, hogy az adott intézmény - az elsõ és mesterképzési szinten - külföldi diákokat fogad. Mindent meg kell tehát tennünk annak érdekében, hogy a BTK által ajánlott képzések úgy épüljenek föl (pl. idegen nyelvû konzultációk biztosításával, magyar nyelvoktatással, illetve idegen nyelvû magyarságtudományi oktatás lehetõségének felajánlásával), hogy idegen nyelven is "eladhatók legyenek". Ebbe beletartozik az is, hogy a bölcsészkar bizonyos kurzusokat más nyelveken (angolul, németül, franciául, olaszul, spanyolul, olaszul - és igény és lehetõség szerint más idegen nyelven) hirdessen meg. Afelõl azonban nincsenek kétségeim, hogy az idegennyelvû (elsõsorban angol és német) képzések elsõsorban a természet-, a mûszaki- és az orvostudományok területén indulnak jelentõs eséllyel.

c./ Valószínûleg nem jelent komoly létszámnövekedést, de kezdeményezni célszerû, hogy a Magyarországon mûködõ külföldi irányítás alatt álló középfokú intézmények (pl. francia gimnázium, német gimnázium) vagy a nemzetközi érettségit adó intézmények érettségi vizsgáit egyetemünk ismerje el emelt szintû érettséginek.

d./ Mindemellett a Bölcsészettudományi Karnak készen kell állnia arra, hogy alkalmanként, kurzus-szerûen különbözõ külföldi csoportok számára oktatást szervezzen, valamint arra is, hogy a nemzetközi mobilitási programokban minél több külföldi diákot fogadjon. (E területen a BTK-nak több évtizedes tapasztalatai vannak.)

e./ Ha a magyar középfokú oktatás fentebb említett szûkülõ utánpótlás-forrásait nézzük, akkor egyértelmû, hogy a felsõoktatásnak más irányokban is nyitnia kell: ilyen lehetséges irányokat jelenthetnek a felnõttoktatás, az élethosszig tartó tanulás, a szakképzés és a továbbképzés területei. Mindent meg kell tennünk annak érdekében, hogy a már diplomával rendelkezõ volt diákjaink visszatérjenek karunkra, illetve, hogy olyan programot kínáljunk, hogy a máshol diplomázottaknak kedvük támadjon a szegedi bölcsészkaron gyarapítani ismereteiket.

f./ Az eddigi tapasztalatok már megmutatták, de szembe kell néznünk azzal a körülménnyel is, hogy a fõvárosi intézmények, országos beiskolázási lehetõségeik következtében a többi nagy egyetemi központtal szemben helyzeti elõnyben vannak, ami némileg torzíthatja a beiskolázási verseny feltételeit. Ugyanakkor azonban Szeged regionális központ, sõt a DTM Eurorégió egyik központja, és törekednie kell arra, hogy a regionális vonzáskörben felsõoktatásba készülõ hallgatók számára szinte automatikus jelentkezési célpont legyen.

A várható "hallgatói humán erõforrások" tekintetében tehát úgy vélem, hogy a szegedi bölcsészkarnak alapvetõen a magyar és magyarul tudó középiskolásokra, a különbözõ csatornákon és forrásokból érkezõ idegen nyelven oktatandó hallgatókra kell számítania, és még az eddiginél is nagyobb figyelmet kell fordítania a lehetséges felsõfokú szakképzési programok, a felnõttképzésben és a szakirányú továbbképzésekben résztvevõk csoportjának fogadására. A szükséges lépések meghatározása érdekében e lehetõségek felmérésére a közeljövõben mindenképpen szükség van.

IV. 4./ A kari gazdálkodás helyzete

Tekintette a finanszírozási rendszerben meglévõ bizonytalanságokra, a kari gazdálkodás területén meglehetõsen nehéz átfogó elképzeléseket adni. Túl sok a következõ idõszakban a változó elem a rendszerben ahhoz, hogy a biztos tervezés reményével lehessen elõállni egy vezetõi koncepció megfogalmazásánál. Annyi azonban elmondható (reméljük általános) tendenciaként, hogy nagyobb mennyiségben jelentek meg kiszámítható elemek is a költségvetés területén.
Természetes, hogy egy dékáni vezetésnek törekednie kell a bevételi források növelésére, hogy garantálnia kell a kar mûködõképességét, és hogy következetesen ki kell állnia a kar érdekeinek képviselete mellett. Ezzel együtt a partnereknek e téren is kiszámíthatóságot és korrektséget lehet és kell ígérni és aszerint is kell cselekedni.

Az is bizonyos, hogy a Bölcsészettudományi Kar az elmúlt esztendõkben stabilizálta pénzügyi helyzetét, likviditási gondjai nem voltak, valamint hogy a kari vezetés a korábbiaknál jobb kondíciókat tudott kiharcolni magának az egyetemen belül. A kar mintegy 3.5 milliárdos költségvetésében, a saját bevételi részt rendre túlteljesítve, mindössze 2.6Md az állami támogatás.

Ezt a stabilitást a kar jobb kondíciói mellett, a következetes, takarékos és puritán gazdálkodásának is köszönheti. A kar eddigi gazdasági és pénzügyi mûködésének szerkezete megfelelõnek bizonyult és bizonyított. Indulásként, a jelenlegi helyzetben, nem látom szükségét annak, hogy ebben egy átgondolt dékáni vezetés kapkodó változásokat eszközöljön. A státus és bérgazdálkodással kapcsolatban is fenntartandónak vélem az eddigi irányvonalat és megtartandónak a szolidaritás elvû, nagyobb biztonságot nyújtó rendszert. A feltételek behatóbb ismerete nélkül ennél messzebb menni az elképzelések vázolásában felelõtlen hazardírozás lenne.

IV.5./ A technikai feltételek és kubatúra-helyzet

A kar elmúlt években követett felelõsségteljes gazdálkodása, az egyetemmel és a TTIK-val való eredményes együttmûködése következtében jelentõsen tudott javítani helyiséggazdálkodásán. Javultak a technikai lehetõségek is, amelyek a színvonalas oktatás és kutatás elengedhetetlen feltételei. Egy jelentõs átrendezési, berendezési és szervezési idõszak zárul le ezekben a hónapokban. A meglévõ tapasztalatok és az elõttünk álló lehetõségek függvényében lehet és kell majd meghatározni a további fejlesztések irányait. Ezzel együtt várhatóak olyan feladatok is, melyeknél a kar lépéskényszerbe kerülhet: ilyen az akadály-mentesítés kérdése, amire várhatóan megoldást kell találni, és át lehet tekinteni a Bölcsészettudományi Kar még komfortosabbá tételére született eddigi terveket, és ki lehet alakítani a fejlesztésre - ha a források megteremthetõk - új elképzeléseket is. Itt csupán leszögezni tudom, hogy a BTK dékáni vezetésének a technikai feltételek és a kubatúra-helyzet javítását továbbra is kiemelt céljai között kell szerepeltetnie. Látva a kar épületeinek állapotát, ha mód nyílik rá, feltétlenül gondolni kell a Petõfi-sugárúti épület rendbetételére is.

V./ Hallgatói kapcsolatok

A Bölcsészettudományi Karon igen komoly hagyományai vannak a hallgatói programoknak, a hallgatói közéleti tevékenységnek. A hallgatók szerepérõl a tudományos tevékenységben a diákköri munka kapcsán már esett szó. Nagyon fontosnak tartom, hogy a hallgatók körében is érvényesüljön az a minõség-központú szemlélet, mely hosszabb távon mindannyiunk közös érdeke.

Valószínûleg minden egyetemi polgár arra vágyik - hallgató és oktató egyaránt -, hogy kellemes környezetben jó feltételek között és eredményesen dolgozzon. Az a szerencsés, ha a kar nem csak az órák leadásának (vagy éppen átvételének) helyszíne, hanem egy olyan közösségi tér, mely mindegyikünk számára elfogadható környezetet biztosít. Eddigi munkám, a kulturális és az ifjúsági terület szervezésében összegyûlt tapasztalataim is arra predesztinálnak, hogy mindent megtegyek annak érdekében, hogy a hallgatókkal, a hallgatói szervezetekkel jó munkakapcsolat alakuljon ki. Szeretném, ha jól körülhatárolt, közösen vállalható, közös céljaink lennének. Szeretném minél jobban megismerni a hallgatókat és a hallgatói szervezeteket foglalkoztató problémákat, céljaikat, törekvéseiket.

A vezetõi koncepcióban errõl azért nem kívánok többet szólni, mert nézetem szerint az együttmûködésnek ez tipikusan az a terepe, amelyet az érintettekkel - a hallgatókkal, a hallgatók felelõs képviselõivel - együtt, közösen kell áttekinteni, kidolgozni és megvalósítani. Megválasztásom esetén erre azonnal és a legteljesebb nyitottsággal állok készen.

VI./ Régió, Szeged város

Mint ahogy az eddigiekbõl, illetve az eddigi életútra vonatkozó adatokból kitûnik, az elmúlt évtizedek szorosan kötöttek Szeged városához, a megyéhez és a tágabb régióhoz. Ez az a terület, ahol nagy valószínûséggel karunknak legtöbb volt és jelenlegi hallgatója él, s tudjuk azt, hogy az egyetem mindig is a várossal és tágabb környezetével a legszorosabb kapcsolatban fejlõdött és tevékenykedett. Úgy vélem, az SZTE Bölcsészettudományi Kar dékánjának és kari vezetésének ezzel a környezettel, a városban és a régióban lévõ oktatási, kulturális és mûvelõdési intézményekkel, vezetõikkel, választott képviselõikkel szoros kapcsolatban kell lennie. Ezért is tartottam szükségesnek itt megjegyezni, hogy megválasztásom esetén a városi és régióbéli partnerekkel talán még az eddigieknél is következetesebben fogom keresni az együttmûködés lehetõségét, esetleges új formáit, és a kapott tanácsokat, javaslatokat igyekezni fogom felhasználni a kari munkában.

Dékáni tapasztalatok hiányában valóban nem könnyû minden lényeges kérdésre kitérõ koncepciót kidolgozni. Tisztában vagyok azzal, hogy olyan egység vezetésére nyújtottam be pályázatot, melynek eddigi irányítói igen kiváló teljesítményt nyújtottak, és a kar életében és történetében maradandót alkottak. Az eddigi munkám a tárgyalásokra, a lehetõ legszélesebb körû egyeztetésre, a kollektív bölcsesség rendszeres segítségül hívására szoktatott. A karon napjainkra kialakult - és számomra rendkívül szimpatikus - demokratikus gyakorlat megteremtette a konzultáció hivatalos, félhivatalos, konzultatív és kollegiális csatornáit. Megválasztásom esetén, dékáni munkám során ezzel a lehetõséggel én is a legmesszebbmenõkig élni szeretnék. Azt szeretném, ha munkám élvezné a hivatalos fórumok, továbbá a kar oktatóinak és hallgatóinak a támogatását is. Úgy vélem - s ennek korábban több ízben hangot is adtam -, hogy a Bölcsészettudományi Karon eddig jó irányba mentek a dolgok. Közvetlen munkatársaim kiválasztásában fontosnak tartanám tehát a folytonosságot, és én is lényegesnek tartom, hogy ebben is tükrözõdjék a karunkon meglévõ többféle szakértelem, és örülnék annak, ha a kar közvéleménye is úgy látná, hogy felelõsségteljes és elhivatott kari vezetés vállalta magára a kar irányítását az elkövetkezendõ esztendõkben.

Kari Kurír
A Szegedi Tudományegyetem Bölcsészettudományi Karának hírlevele
Kiadja az SZTE BTK Dékáni Hivatala
Felelõs kiadó: Dr. Almási Tibor dékán
Felelõs szerkesztõ: Pereszlényi Gábor pályázati referens
Ezen különszám miatt a következõ szám 2008. május 5-én jelenik meg.

Aktuális pályázatok határidõ-táblázata