|
Kari Kurír
A Szegedi Tudományegyetem Bölcsészettudományi
Karának hírlevele
208. szám
- 2008. április 7.
|
Információk
1. Almási Tibor dékán úr
2008. április 23-ra (szerda) dékáni
szünetet rendel el, tekintettel arra, hogy a
Kar ezen a napon rendezi meg a Kari Tudományos Napot, illetve a Hallgatói Önkormányzat
szervezésében immáron negyedszer kerül megrendezésre a kari sportnap (Szevasz
Tavasz).
2. Bölcsészkari
Tudományos Nap, 2008. április 23. (szerda).
Az egész napos rendezvény délelõtti
programjában szereplõ felkért elõadók Karunk doktori iskoláinak növendékei.
Tõlük azt várjuk, hogy adjanak képet saját kutatási eredményeikrõl
a szélesebb érdeklõdõ közönség számára. Az elõadások
után lehetõséget biztosítunk kérdésekre. A nap második felében
tanszékek, intézetek mutatják
be kutatási eredményeiket.
A kifejezetten az erre a napra elrendelt dékáni
szünet lehetõvé teszi, hogy minél többen látogassák az elõadásokat
– a délelõtt és a délután folyamán egyaránt. Az ugyanerre a napra
esõ hallgatói sportnap eseményei is látogathatók.
Kérjük a tisztelt kollégákat,
éljenek a lehetõséggel, és részvételükkel tiszteljék meg
az elõadókat.
A délelõtti program helyszíne: Auditorium
Maximum (Egyetem u. 2., II. em.)
9:00-9:15 |
Megnyitó, köszöntõ |
9:15-9:45 |
Róna-Tas András
Berta Árpád emlékezete |
9:45-10:15 |
Történelemtudomány
Tóth Hajnalka: A Kanizsával szembeni végvidék
1686-ban |
10:15-10:45 |
Neveléstudomány
Kinyó László: Bölcsészhallgatók
munkavállalással, munkanélküliséggel és gazdasági eredményességgel
kapcsolatos nézetei |
10:45-11:00 |
Szünet |
11:00-11:30 |
Nyelvtudomány
T. Balla Ágnes: Harmadik nyelv elsajátítás
Magyarországon |
11:30-12:00 |
Irodalomtudomány
Fürth Eszter: Irodalom és sorozat |
12:00-12:30 |
Filozófiatudomány
Bártfai Imre
A reformáció szerepe Hegel társadalomfilozófiájában |
Bölcsészkari Tudományos Nap (2008.
április 23.), délutáni program
A tanszéki szekcióülések kezdési
idõpontja: 14 óra.
Altajisztika Tanszék
Helyszín: Petõfi sgt. épület,
alagsor
Károly László: Jakut állatnevek
Pallas Zoographiájában
Ivanics Mária: A Volga-vidék baskír
törzsnevei egy 17. századi forrásban
Filozófia Tanszék
Helyszín: a Filozófia Tanszék Bartók
György terme (Petõfi épület, 2. emelet).
Csejtei Dezsõ: Spanyol bölcselõk az Európa-gondolatról
Pavlovits Tamás: Pascal racionalizmusáról
Dékány András: „20. századi
ontológiák”
Germán Intézet
Helyszín: A Germán Intézet
Rauzs Orsolya: Expletive Negation nach Prädikaten negativen
Sinnes im Neuhochdeutschen
Bassola Péter: Stellungen der Komplemente des
prädikativen Substantivs
Hárs Endre: Herder tapogatódzik. A Plasztika
és a tapasztalás határai
Fenyves Miklós: Hohe Hände. Zu einem Goethe-Bezug
in Bernhards „Ja”
Hispanisztika Tanszék
Helyszín: a Hispanisztika Tanszék elõadóterme
(Petõfi sgt. épület, földszint)
Berta Tibor: Nyelvészeti kutatások a Hispanisztika
Tanszéken
Bodó Katalin: A Cristero háború:
pap-gerillák felkelése Mexikóban
Lénárt András: A diktátorok
és a film
Katona Eszter: Federico García Lorca magyarországi
recepciója
Marosi Ágnes: Federico Miñana a belgrádi
spanyol köztársasági megbízott beszámolója 1946 augusztusi csehszlovákiai
és magyarországi utazásáról
Virágh Anna: Multilaterális Hispanidad?
Spanyol ambíciók az Amerikai Államok Szervezetében
Klasszika-Filológiai Tanszék
Helyszín: Egyetem u. 2., fsz. 2. sz. terem (Latin
szeminárium)
Czerovszki Mariann: Ovidius önéletrajza
Dér Terézia: Gondolatok Horatius 1. és
9. epódosza kapcsán
Hamvas Endre: A gnosztikus mítosz narratív
funkciója
Munding Márta: Következetlenségek
a Nagy Sándor (Alexandrosz) körüli nõalakok ábrázolásában
Nagyillés János: “...bellum te faciet civile
meum” - Pompeius Iulia-álma és a hitvesi hûség epikus ábrázolása
(Lucanus: Pharsalia 3, 1-45)
Tar Ibolya: Horatius és Vergilius “párbeszéde”
(Horatius, carm. 1, 3)
Könyvtártudományi Tanszék
Helyszín: Petõfi sgt. épület,
IV. emelet, 8-as szeminárium.
Hegyi Ádám: Könyvlopás? Magyar
diákok könyvgyûjtési és könyvtárhasználati szokásai Bázelben
és Bernben a 18. században
Sándor Klára: Borotvaélen: blogoló
politikusok
Simon Melinda: Vizuális stratégiák.
19-20. századi könyvkiadók jelvényválasztásának okai
Varga András: Ki írta az elsõ nyomtatott
magyar szakácskönyvet?
Zvara Edina: A kaplonyi ferencesek könyvtára
Z. Karvalics László: Endogén információtermelés:
tipológia-kísérlet
A Szociológia és Vallástudományi Tanszékek közös programja
Helyszín: Petõfi épület, II-es
terem
Pászka Imre (szociológia): A látszatok
tapasztalása. A társadalom a posztmodern szociológia nézõpontjából
Porció Tibor (vallástudomány): Vallástudomány
és keletkutatás
Balog Iván (szociológia): A Bibó
recepció
Nagy Gábor Dániel (vallástudomány):
Vallás és közösség
Utasi Ágnes (szociológia): Az éltetõ
kapcsolatok. Szubjektív életminõség és a társas kapcsolatok nemzetközi
összehasonlításban
Vallás a társadalomban c. könyvsorozat
bemutató
Szilárdi Réka és Szilágyi
Tamás: Istenek ébredése. Neopogányság vallástudományi vizsgálata
2007
Máté-Tóth András és
Juhász Valéria: Vallási közösségek az írott sajtóban 2007
Máté-Tóth András és
Nagy Gábor Dániel, szerk. Vallásosság-változatok. Vallási sokféleség
Magyarországon 2008
A könyvekbõl a helyszínen kedvezményes
áron vásárolni lehet.
Ezt követõen vallástudományi
TDK felolvasás és a dolgozattervezetek vitája.
3. A Kari
Tanács a 2007/2008. tanév VII. rendes
tanácsülését 2008. április
10-én (csütörtökön), 10
órai kezdettel tartja a Kari Tanácsteremben. Napirendi pontok:
I. A Szenátus illetékességi körébe
tartozó ügyek
1. Javaslat szakindításokra
a.) Javaslat neveléstudományi mesterszak indítására. Elõterjesztõ:
Vajda Zoltán dékánhelyettes, Vidákovich Tibor egyetemi docens
b.) Javaslat angoltanár mesterképzési
szak indítására. Elõterjesztõ: Vajda Zoltán dékánhelyettes,
Kontra Miklós tanszékvezetõ egyetemi tanár
c.) Javaslat informatikus könyvtáros mesterképzési szak indítására.
Elõterjesztõ: Vajda Zoltán dékánhelyettes, Z. Karvalics László
tanszékvezetõ egyetemi docens
2. Javaslat címzetes
egyetemi tanári cím adományozására Mader
Béla, az Egyetemi Könyvtár fõigazgatója részére. Elõterjesztõ:
Z. Karvalics László tanszékvezetõ egyetemi docens
I. A Kari Tanács illetékességi körébe
tartozó ügyek
1. Beszámoló a 2007. év dologi költségvetésérõl. Elõterjesztõ: Almási Tibor dékán
2. Javaslat a 2008.
év dologi költségvetésére.
Elõterjesztõ: Almási Tibor dékán
3. Javaslat a kommunikáció
levelezõ képzés hálótervének módosítására. Elõterjesztõ: Szajbély Mihály tanszékvezetõ
egyetemi tanár
4. Javaslat a BA
tanulmányok lezárásának szabályozására. Elõterjesztõ: Forgács Tamás dékánhelyettes
5. Egyéb
Személyi hírek
1. A Szegedi Tudományegyetem Bölcsészettudományi
Kara és a gyászoló család mély fájdalommal és megrendüléssel
tudatják mindazokkal, akik ismerték, becsülték és szerették, hogy Prof. dr.
Berta
Árpád, a kar korábbi dékánja, az Altajisztikai Tanszék vezetõje,
az MTA és az SzTE Turkológiai Kutatócsoportjának vezetõje, akadémiai
doktor, a turkológia, az orientalisztika, a történeti nyelvészet és a magyar õstörténet
tudományainak nemzetközi rangú és hírû tudósa, több nemzetközi
és hazai szaktudományi társaság, testület, szakbizottság, kuratórium
és szerkesztõbizottság széles körben elismert tagja, illetve vezetõje,
tehetséges tudósnövendékek felelõs mestere, az egyetemi és a tudományos
közélet mértékadó, nagy formátumú alakja 56 éves korában,
2008. március 9-én súlyos betegség következtében váratlan hirtelenséggel
örökre eltávozott tõlünk.
Prof. dr. Berta Árpádot a Szegedi Tudományegyetem
saját halottjának tekinti. Feledhetetlen halottunk emléke elõtt ismerõi, tisztelõi
és munkatársai a Szegedi Dómban 2008. március 19-én búcsúztató
gyászszertartás keretében rótták le egy-egy szál virággal kegyeletüket.
Temetése szûk családi és baráti körben a Szegedi Alsóvárosi
Temetõben volt a katolikus egyház szertartása szerint. Requiescat in pace.
Rendezvények, konferenciák, elõadások
1. Az Altajisztikai
Tanszék oktatói, Kincsesné Nagy Éva
és Károly László 2008. február 17-29. között Svédországban,
Uppsalában intenzív kurzusokat tartottak. Az immáron harmadszor elnyert pályázat
eredményeként megvalósult Erasmus Intenzív Program hét egyetem (Uppsala, Oslo,
Frankfurt, Mainz, Isztanbul, Ankara, Szeged) oktatói és diákjai részvételével
zajlott.
2. Az Angol
Amerikai Intézet Társadalmi Nem Kutatócsoportja
szeretettel meghívja a Kar oktatóit, kutatóit és hallgatóit a következõ
két eseményre:
A “Kutatói szeminárium” sorozat nyitó
elõadására, ahol Federmayer Éva beszél jelenlegi kutatásáról, melyet
a 2007/2008-as tanév õszi félévében a Fulbright kutatói ösztöndíj
keretében kezdett el. Az elõadás angol nyelvû. Ideje: 2008. április 16., 14 óra.
Helye: BTK, 2. em. III-as terem. Az elõadás címe: The Cultural Migration of a Musical Idiom:
Race, Class, and Gender in the Ragtime Culture of Millennial Budapest.
A “Vendégelõadók Nyilvános
Elõadásai” sorozatban megrendezésre kerülõ elõadásra, melyet Prof.
Donald E. Hall tart majd, a West Virgina University, USA, Angol Tanszékének vezetõje. Hall
professzor egy graduális kurzust tart a Gender Studies programban “Globalization and Queer Theory” cimmel.
Ennek alkalmából kerül sor elõadására angol nyelven. Ideje: 2008. május
14., 12 óra. Helye: BTK Kari Konferenciaterem. Az elõadás címe: Reading Sexualities:
The Need for a Hermeneutic Theory.
3. A Germán
Filológiai Intézet a következõ
elõadásokkal képviseltette magát a február 20-22-én megrendezett nagyváradi
"Wissenschaften im Dialog. II. Internationale Germanistentagung Partium" címû konferencián:
Simon-Szabó Ágnes tudományos munkatárs
elõadásának címe: "Kuriose Inszenierungen. Pyrotechnik und Tanzkunst als Medien
der Werther-Rezeption um 1800".
Doktoranduszok elõadásai: Dabóczi
Viktória: "Korrektur der Versprecher in der deutschen und ungarischen gesprochenen Sprache", Demku
Andrea: "Dialog-Monolog-Bewusstseinsstrom in Heinrich Bölls Frauen vor Flußlandschaft", Szabó
Brigitta: "Goethes Wahlverwandschaften als Präsentant des Literatur-Naturwissenschaft-Dialoges",
Hegedûs András: "Ungarn im Spiegel der Periochen jesuitischer Schuldramen", Lovas Gábor:
"Die Grenze der Wissenschaften oder die Wissenschaft der Grenze. Über Swedenborgs Denken".
4. 2008. április 22-25-én kerül
sor az Institut für Deutsche Sprache und Literatur, Universität zu Köln és az SZTE Germán Filológiai Intézete által rendezett „Kultur und Literatur im Donau-Karpatenraum
in der Frühen Neuzeit” címû nemzetközi
konferenciára. A rendezvény célja,
hogy a Duna-Kárpát-medence térségének kora újkori mûvelõdéstörténetével
foglalkozó kutatók közötti párbeszédet intenzívebbé tegye,
az eddigi kutatási irányokat összegezze, s új (módszertani és a forrásfeltárásra
vonatkozó) kérdéseket fogalmazzon meg, különös tekintettel a térségben
jelentõs szerepet játszó német populáció irodalom- és kultúrtörténetére.
Helyszín: Szegedi Tudományegyetem Bölcsészettudományi
Kara, Kari Konferenciaterem.
A részletes program megtalálható
a Germán Filológiai Intézet honlapján (www.arts.u-szeged.hu/german).
5. Kontra
Miklós (Angoltanár-képzõ és Alkalmazott Nyelvészeti Tanszék) részt vett az Amszterdamban 2008. április 3–5-én
rendezett Sociolinguistics Symposium-17 konferencián, ahol „Linguistic prejudice in Budapest and its
correlates” címmel elõadást tartott.
Könyvespolc
1. Megjelent Székely Melinda (Ókortörténeti Tanszék) Kereskedelem Róma és India között címû
kötete a JATEPress gondozásában.
2. Megjelent a Könyvtártudományi Tanszék Bakonyi Géza emlékkötete. „Apró cseppekbõl lesz a zápor”.
Bakonyi Géza Emlékkönyv. Szerk: Hegyi Ádám, Simon Melinda. Szegedi Egyetemi Kiadó,
Juhász Gyula Felsõoktatási Kiadó, Szeged, 2008 1-178.o. Tartalma:
– Mader Béla: In memoriam Bakonyi Géza
– Varga András: Clusius magyarországi flóráskönyve
(1583)
– Monok István: A kora újkori Magyarország
olvasmánymûveltségérõl
– Zvara Edina: A Listi-család tagjainak könyvei
– Hegyi Ádám: Magyar vonatkozású
kéziratos források Bázelben 1660-1798 között
– Simon Melinda: Funkciótlan vagy funkcionális?
Nyomdászjelvények mint könyvtárépületek díszítõelemei
– Sándor Klára: Vissza a természeteshez
– Z. Karvalics László: „A monitor a festõvásznam.”
A számítógépes mûvészet magyar úttörõjérõl
– Szûcs Viktor – Vida Andrea: Web 2.0 – a könyvtárak
világában
– Simon Melinda: Elektronikus források a kiadói
és nyomdászjelvények tanulmányozásához
3. Z. Karvalics László (Könyvtártudományi
Tanszék):
– Úton a digitális kori kormányzás
felé Demos Magyarország, Budapest, 2008 február 1-81.o.
– A adatsilóktól a tudomány kontrollforradalmáig.
Magyar Tudomány, 2008/3. 352-363.o.
– Information Society – What is it, exactly? (The meaning,
history and conceptual framework of an expression). In: Information Society. From Theory to Political Practice
(Ed. Robert, Pinter) Gondolat – Új Mandátum, Budapest, 2008 p. 29-46.
– Társadalmi informatika I. Bevezetés (Juhász
Lillával). Információs Társadalomért Alapítvány, 2008 1-190.o.
4.
Megjelent Hunyadi Zsolt (Középkori és
Kora Újkori Magyar Történeti Tanszék)
két tanulmánya:
– “The military activity of the Hospitallers in the medieval
Kingdom of Hungary (thirteenth–fourteenth centuries).” In The Hospitallers, the Mediterranean and Europe. Festschrift
for Anthony Luttrell, eds. Karl Borchardt, Nikolas Jaspert, Helen J. Nicholson, Aldershot: Ashgate, 2007, 193–203.
– “Hospitaller Commanderies in the Kingdom of Hungary
(c.1150–c.1330).” In The Military Orders: History and Heritage. Vol. 3. ed. Victor Mallia-Milanes, Aldershot: Ashgate,
2008, 257–268.
5.
Megjelent Simon József (Filozófia
Tanszék): Die Religionsphilosophie Christian
Franckens – Atheismus und radikale Reformation in frühneuzeitlichem Ostmitteleuropa. Wolfenbütteler Forschungen
117, Wiesbaden, Verlag Harrassowitz 2008.
Tudományos és PhD hírek
1. Védések:
Kasza Péter (irodalomtudomány) PhD-védésére
2008. március 4-én került sor. A védés eredménye: 96%.
Csurgai Horváth József (történelemtudomány)
PhD-védésére 2008. március 6-án került sor. A védés eredménye:
100%.
Cserjés Katalin (irodalomtudomány) PhD-védésére
2008. március 10-én került sor. A védés eredménye: 96%.
Janurik Szabolcs (nyelvtudomány) PhD-védésére
2008. március 19-én került sor. A védés eredménye: 96%.
2. A Kari
Doktori Tanács 2008. március 19-én tartotta értekezletét.
– Milián-Bogyai Orsolya Réka, Szabó
Judit (irodalomtudomány), Kovács Tibor (történelemtudomány) PhD-eljárás
indítási kérelmét egyhangúlag támogatja a Doktori Tanács.
– Farkas Gábor Farkas, Kasza Péter, Cserjés
Katalin (irodalomtudomány), Jancsó Katalin, Csurgai-Horváth József (történelemtudomány)
PhD-eljárásának lezárását és Egyetemi Doktori Tanácshoz
továbbítását egyhangúlag támogatta a Doktori Tanács.
– Griesell Martinez León (történelemtudomány)
PhD-eljárásának lezárását egyhangúlag támogatta a Kari
Doktori Tanács.
– Pongrácz Attila, Õry-Kovács Katalin
(történelemtudomány), Verók Attila (irodalomtudomány), Károly László
(nyelvtudomány) számára kijelölte a védési bizottságot a Kari Doktori
Tanács.
– Petrik Emese (irodalomtudomány) PhD-honosítását
nem támogatta a Kari Doktori Tanács.
– Abdulaziz Elazmeh (történelemtudomány),
Marsha Siefert (irodalomtudomány) PhD-honosítási kérelmét elfogadta és
egyhangúlag támogatólag továbbította az Egyetemi Doktori Tanács felé.
– A magántanári felterjesztéssel
kapcsolatban a következõ állásfoglalás született: Mader Béla részére
a címzetes egyetemi tanári cím adományozását a KDT 6 igen szavazattal
támogatja.
Pályázatok
1. A Fulbright
Magyar-Amerikai Oktatási Csereprogram Bizottság
örömmel hirdeti meg a 2009/2010-es tanévre
szóló ösztöndíjait.
Fulbright ösztöndíjra azok a magyar állampolgárok pályázhatnak, akik
felsõfokú végzettséggel valamint megfelelõ szintû angol nyelvtudással
rendelkeznek és az Egyesült Államokban szeretnének továbbtanulni (és/vagy
Ph.D. hallgatóként kutatni), oktatni vagy kutatni. Pályázni bármely tudományterületen és mûvészeti
ágban lehet.
A Fulbright Programban világszerte egységes
ûrlapokat használnak, ezek letölthetõk a honlapról (http://www.fulbright.hu)
illetve a Fulbright Bizottságnál és a Tanulmányi Tanácsadó Központokban
(Budapest, Debrecen, Miskolc, Pécs, Szeged) vehetõk át. A pályázatot a szükséges
mellékletekkel együtt 2008. május
16-ig, a kiírásnak megfelelõ
példányszámban, angol nyelven kell a Fulbright Bizottsághoz eljuttatni.
2. A Fabini
Teofil János Alapítvány tanulmányi ösztöndíjat hirdet gyengénlátó és szembeteg gyermekeknek. A pályázatról bõvebben
a Pályázati Irodában kaphat infromációt. Beadási határidõ:
2008. május 31.
3. Szombathelyi Osztrák-Magyar Nyári Egyetem:
jelentkezés május 31-ig. Részletek a Pályázati Irodában.
4. University
of Tartu (UT) would like to inform you that the application
deadline for the 2008/2009 Master's programmes is approaching and will be closed on June 1.
UT offers Master's programmes in several European languages
and literature. All programs require good command of the relevant foreign language. More information about the
programmes and application information can be found on the UT website - http://www.ut.ee/124408.
Kari Kurír
A Szegedi Tudományegyetem Bölcsészettudományi
Karának hírlevele
Kiadja az SZTE BTK Dékáni Hivatala
Felelõs kiadó: Dr. Almási Tibor dékán
Felelõs szerkesztõ: Pereszlényi Gábor pályázati referens
Következõ lapzárta: 2008. április 22.
Aktuális pályázatok határidõ-táblázata
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
Ösztöndíj gyengénlátóknak
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
Mûszaki fejlesztés és trsd.
|
|
|
|
|
|
|
|
Ausztria-Mo.együttmûködés
|
|
|
|
|
|
|
|
Kulturális és mûvészeti rendezvények
|
|
|