|
Kari Kurír
A Szegedi Tudományegyetem
Bölcsészettudományi Karának
hírlevele
Elektronikus változat
187. szám
- 2006. október 24.
|
Információk
1.
A 2006. október 19-én megtartott Kari
Tanácsülés határozatai:
A Kari Tanács 11 igen, 0 nem, 0 tartózkodom
szavazattal egyhangúlag támogatja a kommunikáció- és médiatudomány
mesterképzési szak létesítésére vonatkozó javaslatot. (36/2006.)
A Kari Tanács 10 igen, 0 nem, 1 tartózkodom
szavazattal támogatja a szabad bölcsészet alapszak székhelyen kívüli levelezõ
képzés indítására vonatkozó javaslatot. (37/2006.)
A Kari Tanács 11 igen, 0 nem, 0 tartózkodom
szavazattal egyhangúlag elfogadja a 2007. év Felvételi Tájékoztató anyagában
megadott szakonként felvehetõ hallgatók létszámára vonatkozó irányszámokat
(kapacitást). (38/2006.)
A Kari Tanács 11 igen, 0 nem, 0 tartózkodom
szavazattal egyhangúlag elfogadja a 2007. év Felvételi Tájékoztató anyagában
szakonként feltüntetett költségtérítés összegeket. (39/2006.)
Rendezvények, konferenciák, elõadások
1. Az Egyház- és Vallástörténeti
Akadémia a Történeti Intézettel, a Történeti Segédtudományok
Tanszékkel, valamint a Középkori és Kora Újkori Magyar Történeti Tanszékkel
közösen október 26-28-án rendezi meg a "Autonómia és nemzeti kisebbségek
a történelemben és a jelenben" c. konferenciát a Kari Konferenciateremben. Fõszervezõ:
Kordé Zoltán adjunktus (Középkori
és Kora Újkori Magyar Történeti Tanszék).
2. „Elméleteink 2000 körül” címmel
rendez konferenciát a Szegedi Akadémiai
Bizottság Nyelv- és Irodalomtudományi Szakbizottsága a Bölcsészettudományi Karral közösen 2006. november 7-én.
A konferencia részletes programja megtalálható a http://www.arts.u-szeged.hu/aktualis.html oldalon.
3. Szabó
József, a Magyar Nyelvészeti Tanszék
professzora 2006 szeptemberében egy hónapos tanulmányúton járt a bécsi
egyetemen. Emellett a Német Dialektológia Nemzetközi Társaságának Bécsben
rendezett második kongresszusán vett részt, melyen Spiegelung der volkstümlichen Betrachtungsweise
im Wortschatz einiger ungarischer Mundarten címmel elõadást tartott.
4. Forgács
Tamás, a Magyar Nyelvészeti Tanszék
vezetõje 2006 szeptemberében a Multilinguale Phraseologie und elektronisches címû konferencián
vett részt Mariborban. Elõadásának címe: Morphosyntaktische Aspekte des Phraseologisierungsprozesses.
Am Beispiel des Deutschen und des Ungarischen.
5. A Szegeden rendezett X. Jubilemi Alzheimer-kór
konferencián 2006 szeptemberében a hallgatóság a Klinikai nyelvészet szekcióban
ismerhette meg a kurrens hazai neurolingvisztikai irányokat. A szekció szervezõje Hoffmann Ildikó,
a Magyar Nyelvészeti Tanszék adjunktusa volt. A szekció meghívott elõadói
voltak: Bánréti Zoltán (MTA Nyelvtudományi Intézet), Szépe Judit (MTA
Nyelvtudományi Intézet) és Ivaskó Lívia (SZTE Médiatudományi Tanszék).
6. Az Amerikanisták Magyarországi Társasága
(Hungarian Association for American Studies) október 5-7-én tartotta Frontiers, Borderlines, and
Frames c. konferenciáját Pécsett, a Pécsi Tudományegyetem, BTK, Angol Nyelvû
Irodalmak és Kultúrák tanszékének rendezésében. A SzTE BTK Angol-Amerikai Intézetébõl elõadást tartott Cristian Réka M., Federmayer Éva,
Kérchy Anna, Kovács Ágnes Zsófia, Szélpál Lívia (PhD hallgató),
Borthaiser Nóra (hallgató) és Vajda Zoltán.
7. Petneki
Katalin (Német
Nyelvészeti Tanszék) Problematik der
Niveaustufen im neuen Abitur für Deutsch als Fremdsprache in Ungarn címmel német nyelvû
elõadást tartott Hannoverben a FaDaF 34. éves konferenciáján 2006. június
9.-én. (34. Jahrestagung des Fachverbandes Deutsch als Fremdsprache (FaDaF) „Chance Deutsch: Schule – Studium
– Arbeitswelt“ an der Universität Hannover vom 8.–10.6. 2006)
8. Prof. Ingo Warnke, a Kasseli Egyetem professzora
a Socrates/Erasmus program keretében 2006. szeptember 25-27-ig a Német
Nyelvészeti Tanszéken Lexikológia
címmel vendégelõadást tartott.
9. Az Erasmus program keretében Petneki Katalin
(Német Nyelvészeti Tanszék) a kasseli egyetem (Universität Kassel) Germanisztikai Intézetének
DaF-tanszékén német nyelvû elõadást és szemináriumot tartott
„Az idegen nyelvi teljesítmény mérése és értékelése” címen
2006. június 12-15. között.
10. Az ’56-os forradalomra az Olasz Tanszék
a következõ programokkal emlékezik:
– A magyar forradalom és Olaszország – kerekasztal
beszélgetés. Résztvevõk: Pintér Lajos, Wenner Éva, Pál József
és Alessandro Rosselli (Olasz Tanszék). (2006. október 18., 16 óra, Olasz Kultúrközpont)
– A Bolognai Egyetem „Ripensando a Budapest, dopo cinquant’anni”
címmel 2006. szeptember 28-án és 29-én konferenciával tisztelgett a forradalom
emléke elõtt, melyen Pál József (Olasz
Tanszék) „La torre del silenzio. Scrittori
ungheresi dopo la rivoluzione” címmel tartott elõadást.
– A magyar forradalom évfordulójának
alkalmából – az Olasz Köztársaság Szenátusának védnökségével
– 2006. november 6-án „Gli studenti della Sapienza incontrano l’Ungheria: i fatti del 1956” címmel
a római La Sapienza Egyetem konferenciát szervez, melyen felszólal Sólyom László
köztársasági elnök. A nyitó plenáris ülésen karunk képviseletében
Pál József (Olasz Tanszék) tart elõadást.
11. Alessandro Rosselli (Olasz Tanszék) 2006.
szeptember 30-án elõadással vett részt a BTK által szervezett „La crise des
empires. Suez-Budapest 1956” címû nemzetközi konferencián.
12. Kollár Andrea (Olasz Tanszék) 2006.
június 28. és július 3. között a Padovai Egyetem meghívására
elõadással vett részt Sappadában (Olaszország) a X. Nemzetközi Dialektológiai
Konferencián. Ugyanõ 2006. augusztus 23-27. között az AIPI XVII. „Tempo, memoria e fantasia”
címû konferenciáján Ascoli Picenóban (Olaszország) szintén elõadást
tartott.
13. Koszta
László docens (Középkori és Kora Újkori Magyar Történeti
Tanszék) a „Conclusions drawn from the Prosopographic
Analysis of the Canons belonging to the Catedral Chapters of Medieval Hungary (1200–1350)” c. elõadással
vett részt az Universidade Católica Portuguesa rendezésében Lisszabonban, 2006. szept.
26–29. között megrendezett „Ecclesiastical Careers in Western Christianity (12th–14th)” címû
konferencián. Ugyanõ 2006. október 10-én Pécsen, a Pécsi Püspökség
története elõadássorozat keretében „A pécsi püspökség
alapítása” címû elõadást tartotta.
14. 2006. októberében a Filozófia Tanszék vendége volt André Charrak, a Université de Paris I - Panthéon-Sorbonne
oktatója és elõadást tartott "A természettörvény modális
státusza Leibniztõl Kantig címmel".
Könyvespolc
1. Pál
József (Olasz Tanszék) és
Gian Paolo Marchi 2006. november 8-án Veronában mutatja be a Szegedi és a Veronai Egyetem
közös gondozásában megjelent Dante Commedia (Codex Italicus 1.) facsimile kiadását
és a kódexet kísérõ tanulmánykötetet. Az eseményen részt
vesz Sólyom László köztársasági elnök.
2. Az Olasz Nyelv Hete programsorozatának
keretében B. Farkas Mária (Olasz Tanszék)
és B. Fejes Katalin (Magyar Nyelvészeti
Tanszék) mutatta be Kollár Andrea
„Sauris/Zahre. Nyelvpolitika és nyelvi jogok Olaszországban egy többnyelvû közösség
tükrében” címû kötetét. (Szeged, JATEPress, 2006. Olasz Kultúrközpont,
október 20.)
3. Koszta
László docens (Középkori és Kora Újkori Magyar Történeti
Tanszék) szerkesztésében megjelent
a Capitulum sorozat legújabb kötete „Deér József emlékezete. Tanulmányok
Deér József (1905–1972) professzor születésének centenáriumára.
(Capitulum II.) Szeged, 2006.” címmel. A kötetben a Középkori és Kora Újkori
Magyar Történeti Tanszék két munkatársa az alábbi tanulmányokat
közölte: Koszta László docens: Deér József, a szegedi egyetem professzora
(27–51.); Tóth Sándor László docens: Deér József és a magyar õstörténet
(103–113.)
4. Megjelent: Tóth Sándor László
docens (Középkori és Kora Újkori
Magyar Történeti Tanszék): Harangozás
és diadal (Nándorfehérvár, 1956). In: Szeged (Várostörténeti, kulturális
és közéleti magazin). 18. évf. 7-8. szám. 2006. július-augusztus, 9-12.
5. Pavlovits
Tamásnak, a Filozófia Tanszék
adjunktusának tanulmánya jelent meg a Chroniques de Port-Royal folyóírat "Port-Royal
et l'humanisme" címû számában "Le bon usage de la raison et le probléme
de l’humanisme chez Pascal” (Az ész helyes használata és a humanizmus problémája
Pascalnál) címmel 2006 szeptemberében.
Tudományos és PhD hírek
1. Szigorlatok:
Polácska Edina (történelemtudomány)
PhD-szigorlatára 2006. október 26-án (csütörtök) 10 órai kezdettel kerül
sor dr. A. Sajti Enikõ egyetemi tanár tanári szobájában.
Bányai Éva (irodalomtudomány) PhD-szigorlatára
2006. november 7-én (kedden) 9,30 órai kezdettel kerül sor dr. Szörényi László
egyetemi tanár tanári szobájában.
2. Védések:
Weisz Boglárka (történelemtudomány)
PhD-védésére 2006. október 20-án (péntek) 11 órai kezdettel került
sor a BTK Kari Konferencia Termében. A védés eredménye: 100%.
Balogh Ádám (történelemtudomány)
PhD-védésére 2006. október 26-án (csütörtök) 12 órai kezdettel
kerül sor a BTK Kari Tanácstermében.
Tóth Ildikó (történelemtudomány)
PhD-védésére 2006. október 27-én (péntek) 10 órai kezdettel kerül
sor a BTK Kari Tanácstermében.
Sághy Miklós (irodalomtudomány)
PhD-védésre 2006. november 14-én (kedd) 14 órai kezdettel kerül sor a BTK Kari
Konferencia Termében.
Péter Róbert (irodalomtudomány)
PhD-védésére 2006. november 16-án (csütörtök) 11 órai kezdettel
kerül sor a BTK Kari Konferencia Termében.
Zvara Edina (irodalomtudomány) PhD-védésére
2006. november 20-án (hétfõ) 12 órai kezdettel kerül sor a BTK Kari Konferencia
Termében.
Farkas Zoltán (irodalomtudomány) PhD-védésére
2006. november 21-én (kedd) 14 órai kezdettel kerül sor a BTK Kari Konferencia Termében.
Kérchy Anna (irodalomtudomány) PhD-védésére
2006. november 22-én (szerda) 13,30 órai kezdettel kerül sor a BTK Kari Konferencia Termében.
Táborosi Zsuzsanna (történelemtudomány)
PhD-védésére 2006. november 23-án (csütörtök) 13 órai kezdettel
kerül sor a BTK Kari Konferencia Termében.
Pályázatok
1. A British
Council Chevening
Ösztöndíjának részleteit
megtalálja a Pályázati Iroda faliújságján, valamint a http://www.britishcouncil.org/hu és a http://www.chevening.com
címeken. Beadási határidõ: 2006.
október 27.
2. A Magyary
Zoltán Felsõoktatási Közalapítvány Kuratóriuma az ALCOA Alapítvány támogatásával 2007-ben
— az elmúlt hét évhez hasonlóan — három Szilárd Leó Professzori Ösztöndíjat adományoz.
A díjazott személyére állami
és állam által elismert magyar felsõoktatási intézmények tanácsai
tehetnek javaslatot Magyarországon tevékenykedõ oktatók és kutatók körébõl.
A javasolt személynek olyan világszerte elismert eredményt felmutató tudósnak
kell lennie, aki személyes tekintélyét iskolateremtõ felelõsségérzettel
párosítva segíti elõ fiatal munkatársai, egyetemi hallgatói sikeres pályáját.
Az Ösztöndíj a következõ
összefoglaló méltatások valamelyike alapján ítélhetõ oda:
– Természeti jelenségek mély megértésén
alapuló eredményekre támaszkodó, az emberi életfeltételek humánumát
javító gyakorlati technikai alkalmazások létrehozásáért
– Az élet szellemi, társadalmi és
gazdasági feltételeinek megértésére és javítására
irányuló törekvést megvalósító tudományos megoldás
kidolgozásáért.
Az egy évre szóló ösztöndíj
összege 1,6 millió forint.
Egy intézmény tudományterületenként
egy jelöltet állíthat az intézményi tanács ajánlásával.
Az intézményi tanácsok ajánlásának az elismerésre javasolt személy
tudományos pályáját, nevelõ tevékenységének eredményességét
kell bemutatnia, valamint a fenti méltatások egyikének való megfelelés indoklását
kell tartalmaznia.
A 2007. évi “Szilárd Leó Professzori
Ösztöndíj"-ra a jelölést 2006.
december 15-ig kell benyújtani.
A Kar pályázatai
1.
A Szegedi Tudományegyetem Bölcsészettudományi Karának Dékánja pályázatot
hirdet:
– a Pedagógia-Pszichológia
Intézet Pszichológia Tanszékére
tanársegédi álláshely betöltésére.
1. A kinevezendõ tanársegéd feladata
személyiséglélektani gyakorlatok és szakirányos órák, illetve
speciális kollégiumok tartása pszichológia szakos hallgatók számára,
illetve pszichológiai szemináriumok vezetése tanár szakos hallgatók számára.
A tanársegéd feladata lesz továbbá új tantárgyi tematikák kialakítása
és oktatása, valamint diákköri munkák és szakdolgozatok vezetése.
Az álláshely betöltéséhez pszichológusi oklevél szükséges.
Elõnyben részesül az a pályázó, aki rendelkezik egyetemi oktatói
gyakorlattal, kognitív terápiás képzettséggel, illetve szakmai gyakorlati tapasztalattal.
További elõnynek számít a klinikai szakpszichológusi
képzésben való részvétel.
2. A kinevezendõ tanársegéd feladata lesz személyiséglélektani elõadások,
gyakorlatok és szakirányos kurzusok tartása pszichológia szakos hallgatók számára.
A pályázónak részt kell vennie diákköri munkák és szakdolgozatok
vezetésében, továbbá új tantárgyi tematikák kidolgozásában
és oktatásában. A tanársegédi álláshely betöltéséhez
pszichológusi oklevél szükséges. Elõnyt jelent a pályázat elbírálásakor
az egyetemi oktatói gyakorlat és a klinikai szakpszichológusi végzettség megléte,
valamint PhD képzésben való részvétel. További elõnynek tekintendõ
a több éves pszichológusi gyakorlati tapasztalat.
A pályázóknak meg kell felelniük
a Felsõoktatási Törvényben és a Szegedi Tudományegyetem oktatói
követelményrendszerében rögzített feltételeknek. A pályázatok
elbírálásának határideje a megjelenéstõl számított
60 nap. A pályázatokat a megjelenéstol számított 30 napon belül a Bölcsészettudományi
Kar Dékáni Hivatalába kell benyújtani. A pályázatok formai feltételeirõl
a SZTE BTK Dékáni Hivatalában (544-360, vagy 544-039) kapható felvilágosítás.
Kari Kurír
A Szegedi Tudományegyetem Bölcsészettudományi
Karának hírlevele
Kiadja az SZTE BTK Dékáni Hivatala
Felelõs kiadó: Dr. Almási Tibor
dékán
Felelõs szerkesztõ: Pereszlényi
Gábor pályázati referens
Következõ lapzárta: 2006. október
31.
Aktuális pályázatok határidõ-táblázata
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
Fogyatékos hallgatói támogatás
|
|
|
|
Fogyatékos oktatói támogatás
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
Magyar Állami Eötvös Ösztöndíj
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
Mûszaki fejlesztés és trsd.
|
|
|
|
|
|
|
|
Ausztria-Mo.együttmûködés
|
|
|
|
|
|
|
|
Kulturális és mûvészeti rendezvények
|
|
|