Kari Kurír

A Szegedi Tudományegyetem
Bölcsészettudományi Karának
hírlevele

Elektronikus változat

172. szám - 2005. június 29.

Információk

Dékáni közlemény

Második dékáni ciklusom 2005. június 30-án lejár. Ezúton szeretnék köszönetet mondani a Kar minden polgárának, hogy tevékenységemet jóindulattal figyelte és támogatta. Úgy ítélem meg, hogy a hat év során voltak pozitív változások és jó eredmények a dékáni vezetés munkájának köszönhetõen, és mindehhez elengedhetetlen volt a kari kollektíva támogatása. Azt is látom azonban, hogy különféle – elsõsorban objektív – okok miatt az új dékáni vezetés távolról sem olyan kondíciók között veszi át az irányítást, mint amilyen feltételek mellett szerette volna a mostani vezetés átadni a Kart. Itt tételesen utalnék arra, hogy az új Felsõoktatási Törvény, amennyiben a jelenleg ismert formájában kerül bevezetésre, megítélésem szerint lényegesen kisebb jogosítványokat nyújt majd a kari vezetésnek, mint korábban. Sajnálatos az is, hogy a 2005. évi költségvetés elfogadásakor csak úgy tudtuk fenntartani a Kar mûködõképességét, hogy 95%-ra kértük beállítani a bért. Ez azt fogja eredményezni, hogy a bérkifizetések nem kerülnek ugyan veszélybe, de minimálisra csökken a megtakarítás lehetõsége. Nem sikerült minden szempontból megnyugtatóan lezárni néhány – fõként az elmúlt idõszakban transzparenssé vált - karközi vitát. Mindezek nehezíteni fogják az új dékáni vezetés dolgát. Ezért is megkülönböztetetten fontos, hogy a Kar kollektívája támogassa az új dékáni vezetést, és nyomatékosan azt kérem mindenkitõl, hogy ugyanolyan jóindulattal tegye ezt, mint amilyen jóindulatot az általam vezetett szûk kollektíva tapasztalt az elmúlt években a Kar irányítása során.

1. A Kari Tanács a 2004/2005. tanév VIII. rendes tanácsülését 2005. június 30-án (csütörtökön), de. 10 órai kezdettel tartja a Kari Tanácsteremben.
Napirendi pontok:
I. Az Egyetemi Tanács illetékességi körébe tartozó ügyek

1. Javaslat Klebelsberg Kunó-díj odaítélésére
Elõterjesztõ: Berta Árpád, dékán

II. A Kari Tanács illetékességi körébe tartozó ügyek

1. Javaslat a Bölcsészettudományi Kar oktatási dékánhelyettesi tisztségének betöltésére
Elõterjesztõ: Berta Árpád, dékán
2. Javaslat a Bölcsészettudományi Kar tudományos és pályázati dékánhelyettesi tisztségének betöltésére
Elõterjesztõ: Berta Árpád, dékán
3. Javaslat a Bölcsészettudományi Kar ifjúsági és gazdasági dékánhelyettesi tisztségének betöltésére
Elõterjesztõ: Berta Árpád, dékán
4. Beszámoló a BTK Tanulmányi Bizottság 2004/2005. tanév munkájáról
Elõterjesztõ: Szász Géza, a Tanulmányi Bizottság elnöke
5. A BTK Tanulmányi Bizottság elnökének megválasztása a 2005/2006-os tanévre
Elõterjesztõ: Forgács Tamás, okt. dékánhelyettes
6. Egyebek


Személyi hírek

1. Kontra Miklós (Angoltanár-képzõ és Alkalmazott Nyelvészeti Tanszék) meghívott plenáris elõadója volt Amszterdamban az „International Conference on Language Variation in Europe (ICLaVE 3)” konferenciának. A 2005. június 25-én tartott elõadásának „Sustainable linguicism” volt a címe.

2. Fenyvesi Anna (Angol Tanszék) szerkesztésében az amszterdami Benjamins Kiadónál nemrég megjelent a Hungarian Language Contact Outside Hungary: Studies on Hungarian as a minority language címû 11 fejezetes könyv, melyben Fenyvesi szerkesztõi elõszava és az amerikai magyarok nyelvhasználatáról szóló fejezete mellett egyetemünk két másik nyelvészének, Kontra Miklósnak és Sándor Klárának is olvasható egy-egy fejezete.


Tudományos és PhD hírek

1. A doktoravatás 2005. július 1-én 11 órai kezdettel lesz a TIK Kongresszusi Termében.


2.
A Kari Doktori Tanács ülésére 2005. június 30-án 14 órai kezdettel kerül sor.
Napirendi pontok:

1. Védési bizottságok kijelölése
2. Ösztöndíjas helyek elosztása.
3. Predoktori, posztdoktori pályázatok elbírálása.
4. Egyéb.


3.
PhD-védések:

Császtvay Tünde (irodalomtudomány) PhD-védésére 2005. június 15-én került sor. A védés eredménye: 92%.
Katona Eszter (történelemtudomány) PhD-védésére 2005. június 17-én került sor. A védés eredménye: 100%.
Sánta Gábor (irodalomtudomány) PhD-védésére 2005. június 24-én került sor. A védés eredménye: 85%
Török Ervin (irodalomtudomány) PhD-védésre 2005. június 24-én került sor. A védés eredménye: 80%.

4. PhD-szigorlatok:

Michael Matthew Kaylor (irodalomtudomány) PhD-szigorlatára 2005. június 8-án került sor. A szigorlat eredménye: 100%.
Probszt Eszter (irodalomtudomány) PhD-szigorlatára 2005. június 16-án került sor. A szigorlat eredménye: 100%.
Kríza Ildikó (irodalomtudomány) PhD-szigorlatára 2005. június 22-én került sor. A szigorlat eredménye: 100%.


A Kar pályázatai

A Szegedi Tudományegyetem Bölcsészettudományi Karának dékánja pályázatot hirdet:

– a Néprajzi, Ókortudományi, Orientalisztikai, Régészeti Intézet Altajisztikai Tanszékére tanársegédi álláshely betöltésére.
A kinevezendõ tanársegéd feladata lesz az altajisztika szakos hallgatók nyelvtörténet, nyelvészeti és filológiai tárgyainak oktatása, gyakorlatok és szemináriumok vezetése. A pályázónak a pályázati idõszak alatt jelentõs elõrehaladást kell tennie PhD fokozata megszerzésében (PhD szigorlat megszerzése az idõszak végére). A pályázónak rendelkeznie kell altajisztika szakos diplomával.

A kinevezés négy évre szól. A pályázóknak meg kell felelniük a Felsõoktatási Törvényben és a Szegedi Tudományegyetem oktatói követelményrendszerében rögzített feltételeknek.
A pályázatok elbírálásának határideje a megjelenéstõl számított 60 nap.
A pályázatokat a megjelenéstõl számított 30 napon belül a Bölcsészettudományi Kar Dékáni Hivatalába kell benyújtani. A pályázatok formai feltételeirõl a SZTE BTK Dékáni Hivatalában (544360) kapható felvilágosítás.

Dr. Berta Árpád egyetemi tanár s.k.
a Kar dékánja


Pályázatok

A pályázatokat illetõen bõvebb információkhoz juthat a B-Közép Irodában.
Ûrlapok letöltéséhez, kérjük, használja a Kari Kurír pályázati oldalát!
http://www.arts.u-szeged.hu/kurir/palyazat/index.html


1.
A Firenzei Tudományegyetem Humán Tanulmányok Intézete felvételi pályázatot hirdet politikatudományi doktori kurzusra. A rendelkezésre álló helyek száma 12, melybõl 8 hely ösztöndíjasként tölthetõ be. A felvételi kérelmek benyújtásának határideje 2005. július 4. A pályázatról bõvebb információt talál a Pályázati Iroda faliújságján, valamint a http://www.cons-isit.it oldalon.
A Cataniai Egyetem irodalomtudományi, és szociális pályázatainak kiírása a http://www.unict.it/ssc oldalon olvasható.


2.
A Kari Kurír elõzõ, 171-es számában közzétett bécsi Collegium Hungaricum ösztöndíjpályázat határideje 2005. június 30-ról július 15-re módosult.
Bõvebb információ: http://www.scholarship.hu/aktualis/050715-ch.htm.


3.
Az új-zélandi kormány ösztöndíjakat hirdet új-zélandi kutatómunka végzésére doktori tanulmányokat folytató hallgatók részére. A pályázáshoz magas szintû angol nyelvtudás szükséges.
A pályázás feltételeirõl szóló részletes angol nyelvû tájékoztató és a jelentkezési lap letölthetõ: www.newzealandeducated.com/scholarships. Beadási határidõ: 2005. július 15.
További információ: http://www.scholarship.hu/aktualis/050615-ujzeland.html.


4.
Magyar állami ösztöndíj határon túli magyaroknak magyarországi felsõoktatási intézmények nappali tagozatára a 2005/2006-os tanévben. Beadási határidõ: 2005. július 22. Bõvebb információ: http://www.agorairoda.net.


5.
Magyar állami ösztöndíj határon túli doktoranduszoknak és hallgatóknak. Beadási határidõ: 2005. július 27. Bõvebb információ a http://www.agorairoda.net címen.


6.
Az Oktatási Minisztérium pályázatot hirdet tudományos diákköri kutatási és mûvészeti tevékenység támogatására.
A pályázat benyújtási határideje 2005. augusztus 22.
A pályázat részletei és a letölthetõ adatlap megtalálható az OM Alapkezelõ Igazgatóság honlapján: http://www.omai.hu/main.php?folderID=664&articleID=1271, az OM honlapján:
http://www.om.hu/main.php?folderID=586&articleID=5646&ctag=articlelist&iid=1, valamint a Pályázati Irodában.


7.
Az Erdély-történeti Alapítvány a 2005. évben pályázatot hirdet mikroregionális kötõdésû gazdaság-, társadalom-, politika- és mûvelõdéstörténeti témájú dolgozatok írására. Beadási határidõ: 2005. szeptember 15. Részletek a Pályázati Iroda faliújságján.


8.
A Magyar Ösztöndíj Bizottság pályázati felhívása a 2006/2007. tanévre külföldi tanulmányi és kutatói ösztöndíjakra és a 2005. évi nyári egyetemekre.
A Magyar Ösztöndíj Bizottság (a továbbiakban MÖB) - a 147/2002. (VI.29.) Korm. rendelet alapján - pályázatot hirdet a kétoldalú nemzetközi oktatási, tudományos és kulturális munkatervekben biztosított hosszú és rövid tanulmányutakra, nyári egyetemeken való részvételre.

Változás: A nyári egyetemre pályázó nyelvszakos egyetemi és fõiskolai hallgatóknak pályázatukat felsõoktatási intézményükbe (saját nyelvi tanszékükre) kell benyújtaniuk, melyek rangsorolt javaslatukat megküldik a MÖB Irodába, így a határidõ számukra módosulhat.

Bõvebb információ: http://www.scholarship.hu/aktualis/051014-mob-allamkozi.html
http://www.scholarship.hu/aktualis/051014-mob-teljesreszphd.htm
http://www2.u-szeged.hu/kulugy/kultaj/kultaj374.html
Beadási határidõ: 2005. október 1., illetve november 15.
A külföldi képzések esetén: 2006. január 20., illetve március 1.


9.
A Magyar Ösztöndíj Bizottság (a továbbiakban MÖB) pályázatot hirdet a 2006. naptári évre.
A Magyar Állami Eötvös Ösztöndíj (a továbbiakban Ösztöndíj) a hazai tudományos, gazdasági és kulturális élet legtehetségesebb, fiatal szakembereinek a külföldi rész-továbbképzését, külföldi kutatóhelyeken, alkotómûhelyekben, kutatói illetve mûvészeti munkában való részvételét teszi lehetõvé. Pályázhat minden, 40 évesnél nem idõsebb, (1966. március 1. után született) felsõoktatási intézményben oklevelet szerzett magyar állampolgár, aki eddigi szakmai tevékenységével, lehetõleg a PhD vagy DLA fokozat megszerzésével, rangos publikációkkal, egyéb alkotásaival és eredményeivel - már bizonyította kiemelkedõ képességét. Pályázni bármely tudományterületen és tudományágban lehet. Az elbírálás két kategóriában történik:

– pre-doktori kategória, amelyben elõnyt élveznek a posztgraduális képzésben résztvevõ, disszertációjukon dolgozó Ph.D. hallgatók
– posztdoktori kategória (Ph.D.-t szerzett fiatal kutatók vagy DLA fokozatot szerzett mûvészek számára)

A pályázatokat az alábbi szakmai kollégiumok bírálják el:

- agrártudományi
- bölcsészettudományi
- egészségtudományi
- mûszaki-tudományi
- mûvészeti
- társadalomtudományi
- természettudományi

Az Ösztöndíj idõtartama 3 - 8 hónap, amely indokolt esetben, -az állami költségvetés függvényében egy alkalommal legfeljebb 6 hónappal - meghosszabbítható. Az ösztöndíj indokolt esetben többször is megpályázható.

A pályázatnak a következõket kell tartalmaznia:

– A MÖB Iroda pályázati adatlapja a Magyar Állami Eötvös Ösztöndíjhoz ( 3 példány), a mûvészek és a kutatók pályázati adatlapja és ajánlólapja nem azonos. A pályázó a nyomtatványon jelölje meg a témájának megfelelõ szakmai kollégium sorszámát is, amely az adatlap alján található.
– Szakmai életrajz magyar és angol nyelven, (2-2 példány)
– Publikációk jegyzéke, magyar és angol nyelven; mûvészek esetében a munkásságukat bemutató összeállítás. (2 példány) A publikációs jegyzékben külön kell választani a hazai és a külföldi közleményeket a következõ bontásban: szakmai folyóiratban megjelent cikkek, könyvek, konferencia kiadványok, egyéb. (A pályázónak a három legjobbnak ítélt publikációja másolatát - a mûvészeknek a három legjobbnak ítélt alkotását bemutató fotót, kritikát, referenciát - is csatolnia a kell a pályázathoz !)
– Legalább két szakmailag elismert ajánló véleménye lezárt borítékban a letölthetõ kétoldalas ajánló lapon.
– Munkaterv magyar és angol nyelven, (2-2 példányban, 1-3 oldal terjedelemben.)
– A pályázó által beszerzett, külföldi fogadókészséget igazoló levél, (Fax vagy e-mail esetén annak az eredetijét utólag meg kell küldeni a MÖB Irodába 2005. november 20-ig.)
– Költségterv formanyomtatványon, (2 példány)
– Oklevél másolat, (2 példány)
– Idegen nyelvtudást igazoló állami nyelvvizsga bizonyítvány vagy azzal egyenértékû bizonyítvány. (2 példány)

Beadási határidõ: 2005. november 4.
A MÖB az ösztöndíjas külföldi megélhetéséhez, szállásához, munkájának dologi kiadásaihoz ad anyagi támogatást, és az ösztöndíjas egyszeri oda-vissza útiköltségét is biztosítja útiköltség átalány formájában.
Bõvebb információ: http://www.scholarship.hu/aktualis/051104-mob-eotvos.html.


10.
A következõ tájékoztatók megtalálhatók az Nemzetközi Kapcsolatok Igazgatóságán:

- Justus-Liebig-Universität Giessen: International Summer Course (2-30 September) (http://www.uni-giessen.de/auslandsamt/en/ifk/)
- Université de Provence (Aix-Marseille I): Cour d'été pour étudiants étrangers - 2005 juillet) (http://www.up.univ-mrs.fr/wscefee/)
- Costa de Valencia: Cursos de Espanol (http://www.costadevalencia.com/)
- Universität Wien: Internationale Summer Program 2005
(http://www.univie.ac.at/sommerhochschule/)
- Colegio Internacional Alicante: Espanol para Extranjeros (http://www.colegiointernacionalalicante.com/)
- University of Novi Sad: European Studies Master's Course (September 2005) (http://www.caesar.ns.ac.yu/)
- European Workshop in Metz: Female Engineers in Europe (http://www.metz.ensam.fr/)
- Universität Klagenfurt: Postgraduate Programme "Management of Protected Areas" (http://www.mpa.uni-klu.ac.at/)
- Universita degli Studi di Cagliari: Cagliari Summer School 2005 (http://www.unica.it/)

Kari Kurír
A Szegedi Tudományegyetem Bölcsészettudományi Karának hírlevele
Kiadja az SZTE BTK Dékáni Hivatala
Felelõs kiadó: Dr. Berta Árpád dékán
Felelõs szerkesztõ: Pereszlényi Gábor pályázati referens

Aktuális pályázatok határidõ-táblázata

Határidõ

Meghirdetõ

A pályázat célja, címe

Megjel enés helye

2005. jún. 30.

ITEM Kiadó

Publikációs pályázat

Kurír 169.

2005. jún. 30.

MÖB & DAAD

Kutatócsere

Kurír 169.

2005. jún. 30.

Tempus Közalap.

EU Nyelvi Díj 2005

Kurír 170.

2005. jún. 30.

Japán kormány

Ösztöndíj

Kurír 171.

2005. júl. 2.

SZTE BTK

Álláshelyek

Kurír 171.

2005. júl. 8.

Firenzei Egyetem

Politikatudományi doktori kurzus

Kurír 172.

2005. júl. 15.

MÖB

Collegium Hungaricum

Kurír 171.

2005. júl. 15.

Új-zélandi kormány

Ösztöndíjak

Kurír 172.

2005. júl. 22.

Gábor Áron SZK

Hallgató ösztöndíjak

Kurír 172.

2005. júl. 27.

Gábor Áron SZK

PhD ösztöndíjak

Kurír 172.

2005. júl. 31.

MIF

Ösztöndíj

Kurír 167.

2005. aug. 1.

OM

Állami ösztöndíj

Kurír 168.

2005. aug. 22.

OM

Diákköri kutatások

Kurír 172.

2005. aug. 26.

SZTE BTK

Predoktorandusz

Kurír 171.

2005. szept. 15.

Erdély-tört A.

Dolgozatírás

Kurír 172.

2005. szept. 30.

Múzeum 1956

Pályázat

Kurír 171.

2005. okt. 1.

MÖB

Tanulmányút, nyári egyetem

Kurír 172.

2005. okt. 15.

HUC-IRS

Villa i Tatti

Kurír 170.

2005. nov. 4.

MÖB

Állami Eötvös Ösztöndíj

Kurír 172.

2006. jan. 20.

MÖB

Teljes és részképzés

Kurír 172. 

       

Folyamatos

Humboldt Alapítvány

Roman Herzog kutató ösztöndíj

Kurír 168.

Folyamatos

XX. Századi Intézet

Kutatások támogatása

Kurír 163.

Folyamatos

OTKA

Támogatások

Kurír 121.

Folyamatos

Média az Emberekért

Riporter kerestetik

Kurír 130.

Folyamatos

OMKFH

Mûszaki fejlesztés és trsd.

Kurír 129.

Folyamatos

Illyés Alapítvány

Határon túli magyarság

Kurír 92/122.

Folyamatos

OMAA

Ausztria-Mo.együttmûködés

Kurír 114.

Folyamatos

Nyílt Társadalom Alap.

OSI 2000

Kurír 114.

Folyamatos

Soros Al.

Kulturális és mûvészeti rendezvények

Kurír 100.