Kari Kurír

A Szegedi Tudományegyetem
Bölcsészettudományi Karának
hírlevele

Elektronikus változat

165. szám - 2004. december 7.

Információk

1. A Raiffeisen Bank által a Szegedi Tudományegyetem dolgozói számára ajánlott kedvezõ szolgáltatáscsomagról többet megtudhat a http://www.arts.u-szeged.hu/aktualis/raiffeisen.pdf dokumentumból, illetve a részletes feltételekkel, illetve a hiteligénylés folyamatával, valamint a szükséges dokumentumokkal kapcsolatban hívja a bank munkatársát, Dr. Szilágyi Erzsébetet, a 20/5834983-as telefonszámon.

2. Hírek a Néprajzi és Kulturális Antropológiai Tanszékrõl, a Bálint Sándor Emlékév szeptember-októberi eseményei:

"A néprajz szegedi mûhelye" címmel tartotta meg 2004. október 5-8. között nemzetközi konferenciáját a tanszék egykori professzora, Bálint Sándor születési centenáriumára és a tanszék megalapításának 75. évfordulójára emlékezve. A konferenciát Szabó Gábor rektor nyitotta meg Botka László polgármester, Marosvári Attila a megyei közgyûlés elnökhelyettese, Telegdy Gyula SZAB elnök és Gyulay Endre megyés püspök jelenlétében, jelezvén a megemlékezés széleskörû támogatottságát. Az okt. 5-i plenáris ülésen Közép- és Nyugat-Európa vezetõ néprajzkutatói (Paládi-Kovács Attila akadémikus, Helmut Eberhart - Graz, Richard Jeøabek - Brno, Vitomir Belaj - Zágráb, Bo Lönnqvist, egyetemünk díszdoktora - Jyväskylä, Regina Bendix, a Société Internationale d'Ethnologie et de Folklore elnöke - Göttingen, Keszeg Vilmos - Kolozsvár) tartottak elõadást, elemezve a tudományszak európai történetét, jelezve tanszékünk nemzetközi beágyazottságát és a szaktudományunk elõtt álló feladatokat. Az október 6-i könyvbemutató után október 6-7-8-án szekcióüléseken folytatódott a szakmai munka: 1. szekció - Rítus és ünnep (vezetõje: Barna Gábor), 2. szekció - Táj és kultúra (vezetõje: Juhász Antal), 3. szekció Ethnology of Religion (vezetõje: Barna Gábor). A konferencia ülésein 86 elõadás hangzott el. Esténként zenei programok (folklór-mûsor, gregorián hangverseny, kamara est) és fogadás zárta a programot. A zenei programokban közremûködtek a tanszék hallgatói, a Gyõri Bencés Kamarakórus és a SZTE Zenemûvészeti Fõiskolai Karának mûvésztanárai és hallgatói. A hazai és határon túli magyar résztvevõk mellett portugál, német, osztrák, cseh, lengyel, finn, svéd, norvég, litván, macedón, horvát vendégeket köszönthettünk. A program október 8-án hálaadó szentmisével zárult az alsóvárosi ferences templomban.

A kettõs jubileumra megjelent kiadványok:

- Bálint Sándor Emlékkönyv, szerk. Szabó Ferenc és Szabó Magdolna közremûködésével Barna Gábor. Lazi Kiadó, Szeged, 2004.
- Karácsony, húsvét, pünkösd a zenei néphagyományban. CD Bálint Sándor születésének 100. évfordulójára. Összeállította Paksa Katalin, Akadémiai Kiadó, Budapest, 2004.
- Barna Gábor - Juhász Antal - Pusztai Bertalan: A néprajz szegedi mûhelye. Néprajzi és Kulturális Antropológiai Tanszék, Szeged, 2004.
- The Szeged School of Ethnology. Edited by Gábor Barna. Akadémiai Kiadó - Néprajzi és Kulturális Antropológiai Tanszék, Budapest, 2004.
- Ethnology of Religion. Chapters from the European History of a Discipline. Edited by Gábor Barna. Akadémiai Kiadó, Budapest, 2004.
- Rítusok, folklór szövegek. Makovics Erika, Pusztai Bertalan és Vass Erika közremûködésével szerkesztette Barna Gábor. Szegedi Vallási Néprajzi Könyvtár 13. Paulus Hungarus - Kairosz Kiadó, Budapest, 2004.
valamint a Tiszatáj, a Szeged, a Távlatok, a Vigília, a Marosvidék emlékszámai. A kiadványok a tanszéken megvásárolhatók.

A tanszék szervezésében "Néprajzi filmes esték" kezdõdtek a Bartók Béla Mûvelõdési Központban a tanszék munkatársai által készített néprajzi filmekbõl. Házigazda: Simon András. Lezajlott vetítések: szeptember 21-én "A legszögedibb szögedi" Portréfilm Bálint Sándorról, október 19-én: "A Tisza" Bellon Tibor filmje. További elõadások 2005. májusig minden hónapban több alkalommal is.

A tanszék oktatói közremûködtek más intézmények (Móra Ferenc Múzeum, Karolina Iskola, Piarista Gimnázium) Bálint Sándorra emlékezõ rendezvényein is.

Az elkövetkezõ hónapok további rendezvényei nyomon követhetõk a jubileumi év város által kiadott programfüzetében.


Személyi hírek


1.
Mély fájdalommal tudatjuk, hogy Szádeczky-Kardoss Samu, a Szegedi Tudományegyetem professzor emeritusa, a József Attila Tudományegyetem Klasszika-Filológiai Tanszékének 1957-tõl nyugalomba vonulásáig, 1988-ig vezetõje, 2004. november 9-én, életének 87. évében elhunyt. Halálával a klasszika-filológia, a bizantinológia és az õstörténet nemzetközileg ismert és elismert mûvelõjét veszítettük el.
Hamvasztás utáni búcsúztatása 2004. november 23-án volt a szegedi Belvárosi temetõben. A Szegedi Tudományegyetem Bölcsészettudományi Kara saját halottjának tekinti. Emlékét megõrizzük.


2.
Tragikus körülmények között fiatalon elhunyt Keresztúrszky Ida, a Médiatudományi Tanszék tudományos segédmunkatársa. Temetése 2004. december 4-én volt Szarvason, az új Evangélikus Temetõben.


3.
Büky László, a Magyar Nyelvészeti Tanszék tanszékvezetõ docense elõadással vett rész a 2004. november 12-14 között Siklóson a MTA Néprajzi Kutatóintézete és a Néprajzi Társaság közös konferenciáján, amelyet Masz-Átváltozás-Beavatás címmel rendeztek. Elõadásának címe A más nevében való beszélés módjai Füst Milán költõi nyelvében volt.



Tudományos és PhD hírek

1. PhD-szigorlat:

Sebõk Ferenc (történelemtudomány) PhD-szigorlatára 2004. november 26-án került sor. A szigorlat eredménye: 100%.
Darabos Enikõ (irodalomtudomány) PhD-szigorlatára 2004. december 3-án került sor. A szigorlat eredménye: 100%.


2.
PhD-védések:

Tóth Zoltán (irodalomtudomány) PhD-védésére 2004. november 12-én került sor. A védés eredménye: 50%.
Nagy Marcel (történelemtudomány) PhD-védésére 2004. november 15-én került sor. A védés eredménye: 100%.
B. Kiss Attila (irodalomtudomány) PhD-védésére 2004. november 17-én került sor. A védés eredménye: 96%.
Molnár Éva (neveléstudomány) PhD-védésére 2004. november 18-án került sor. A védés eredménye: 100%.
Kovács Ágnes (irodalomtudomány) PhD-védésére 2004. november 24-én került sor. A védés eredménye: 100%.
Pallagi Mária (történelemtudomány) PhD-védésére 2005. január 5-én 10.30 órakor kerül sor a Kar Tanácstermében.


3.
A Kari Doktori Tanács ülésére 2004. november 24-én került sor a BTK Kari Tanácstermében.
Napirendi pontok:

Új eljárás indítása:

Irodalomtudomány:
– Sánta Gábor
– Blénesi Éva
– Hernádi Mária
– Sirató Ildikó
– Tekulics Judit
– Berecz Ágnes
Történelemtudomány:
– Hunyadi Zsolt (honosítás)
– Katona Eszter
– Polgár Szabolcs
– Grisel Martinez
Nyelvtudomány:
– Szeverényi Sándor

Védési bizottság kijelölése:

Irodalomtudomány:
– Pethõ Ildikó
– Szabó Erzsébet
Történelemtudomány:
– Kökény Andrea
– Szente-Varga Mónika
– Fedeles Tamás

Védések elfogadása:

Irodalomtudomány:
– Tóth Zoltán
– B. Kiss Attila
– Kovács Ágnes
– Ármeán Ottília
Történelemtudomány:
– Nagy Marcel
Neveléstudomány:
– Molnár Éva.


4.
A Kari Doktori Tanács Szente-Varga Mónika védési bizottsága kivételével egyhangúlag támogatta az elõterjesztéseket. Szente-Varga Mónika új védési bizottságát a következõ ülésén fogja újratárgyalni.


5.
A doktoravató ünnepség elõreláthatólag 2004. december 17-én lesz. Az érintettek idõben megkapják a kiértesítést arról, hogy pontosan mikor és hol kell megjelenniük.



Pályázatok

A pályázatokat illetõen bõvebb információkhoz juthat a B-Közép Irodában.
Ûrlapok letöltéséhez, kérjük, használja a Kari Kurír pályázati oldalát!
http://www.arts.u-szeged.hu/kurir/palyazat/index.html


1.
Tájékoztató a 2005/2006. tanévre ERASMUS-ösztöndíjra pályázni szándékozó hallgatók számára. Ideje és helye: 2004. december 14., kedd délután 14 óra a Rektori Hivatal Tanácstermében (Dugonics tér, II. emelet).


2.
Az indonéz kormány DARMASISWA néven ösztöndíjat hirdet a 2005/2006-os akadémiai évre. Jelentkezési határidõ: 2004. december 31.
Pályázati feltételek:

- 35 éves korhatár
- Befejezett középiskolai tanulmányok
- Alapfokú szaktudás azon a területen, amire a pályázó jelentkezik

További információ: http://www.scholarship.hu/aktualis/041231-indonezia.html


3.
A Magyar Ösztöndíj Bizottság Irodája pályázatot hirdet a japán Ritsumeikan Asia Pacific University (APU) ösztöndíjaira, teljes egyetemi képzésre a 2005/2006-os akadémiai évtõl. A tanév 2005 szeptemberében kezdõdik. Az egyetem az ösztöndíjakat a benyújtott pályázat és a Magyar Ösztöndíj Bizottság rangsora alapján ítéli oda.

- APU Special Student Scholarship (tandíjmentességet és évi 1.000.000 yen megélhetési támogatás jelent) 1 fõ részére
- APU Scholarship Program 1 (kizárólag tandíjmentesség biztosít, a megélhetési költségeket a hallgatónak kell fedeznie) 1 fõ részére

Amennyiben a MÖB több pályázatot is támogat, a Ritsumeikan Egyetem fenntartja a jogot a pályázók kiválasztására (az ösztöndíj típusának megítélésére) vagy elutasítására.
Általános jelentkezési feltételek:

- Magas szintû angol és/vagy japán nyelvtudás
- Érettségi bizonyítvány és kiváló tanulmányi átlag

További információ: http://www.apu.ac.jp, illetve http://www.scholarship.hu/aktualis/050103-japan-ritsumeikan.html
A pályázat benyújtási határideje: 2005. január 3.


4.
A stockholmi Svéd Intézet a 2005/2006-os akadémiai évre ösztöndíjakat hirdet svédországi tanulmányok folytatására vagy kutatómunka végzésére. Az ösztöndíj adományozható minden tudományterületen tanulmányok folytatására vagy kutatómunkára a tanulmányok következõ szakaszaiban:

- Felsõbb évfolyamos egyetemi hallgatók
- Doktori képzés felsõbb évfolyamos hallgatói
- Posztdoktori kutatások vagy tanulmányi utak

A pályázathoz magas szintû angol nyelvtudás szükséges.
A pályázás feltételeirõl szóló részletes angol nyelvû tájékoztató és a jelentkezési lap letölthetõ az alábbi Internet címen: http://www.sweden.se/templates/SISArticle_7472.asp) vagy igényelhetõ e-mailen (grant@si.se) .
A pályázatokat közvetlenül Stockholmba kell elküldeni legkésõbb 2005. január 15-ig.
Bõvebb információ: http://www.scholarship.hu/aktualis/050115-sved.html


5.
A Nemzeti Kulturális Örökség Minisztériuma József Attila születésének 100. évfordulója tiszteletére pályázatot hirdet 2005-ben megvalósuló programokra. A pályázónak rendelkeznie kell a pályázat összköltségének 50%-át biztosító önrésszel.
Határidõ: 2005. január 22. A kiírásról részletes információ az alábbi címen olvasható: http://www.emlekev.hu/nkom/nkom/net/tender/calls/article/D888_article_75798.html.


6.
A norvégiai nyári egyetemi ösztöndíjról többet tudhat meg a http://www.uio.no.iss Internet címen. Beadási határidõ: 2005. február 5.


7.
A Hokkaido University, Slavic Research Center (SRC) meghirdette szokásos ösztöndíját a 2006/2007-es akadémiai évre. Pályázhatnak a volt Szovjetunió és kelet-európai országok szakértõi (minimum 9 hónapot kell eltölteni a SRC-ben).
Jelentkezési határidõ: 2005. március 31.
Az eredeti angol nyelvû felhívás az ösztöndíj követelményrendszerérõl és az adatlapok letölthetõk az intézmény honlapjáról.
További információ: http://www.scholarship.hu/aktualis/050331-japan-src.html


8.
A Pro Renovanda Cultura Hungariae Alapítvány meghirdette szokásos pályázatait a 2005. évre. További részleteket a Pályázati Iroda faliújságján valamint a http://www.prof.iif.hu/prc Internet címen talál.

"Klebelsberg Kuno emlékére" 2005. február 25.
"Egyetemi diáksportért" 2005. február 28.
"Környezetkultúra" 2005. március 1.
"Unger Mátyás emlékére" 2005. március 4.
“Karácsony Sándor emlékére” 2005. március 18.
"Diákok a tudományért" 2005. március 31. és október 14.
"Dunatáji népek kutatása" 2005. március 26.
"Kollégiumokért" 2005. április 1.
"Tudomány az oktatásban" 2005. április 29.

Kari Kurír
A Szegedi Tudományegyetem Bölcsészettudományi Karának hírlevele
Kiadja az SZTE BTK Dékáni Hivatala
Felelõs kiadó: Dr. Berta Árpád dékán
Felelõs szerkesztõ: Pereszlényi Gábor pályázati referens

Aktuális pályázatok határidõ-táblázata

Határidõ

Meghirdetõ

A pályázat célja, címe

Megjel enés helye

2004. dec. 15.

MNB

„A pénz nyomában”

Kurír 164.

2004. dec. 15.

Albertai Egyetem

Hungarológia ösztöndíj

Kurír 162.

2004. dec. 17.

JSPS

Ösztöndíjprogramok

Kurír 164.

2004. dec. 31.

Hunyadi öregcserkészek

Könyvírás

Kurír 164.

2004. dec. 31.

UNESCO

Alfabetizációs díj

Kurír 162.

2004. dec. 31.

Indonéz Kormány

Darmasiswa

Kurír 165.

2005. jan. 3.

MÖB

Ritsumeikan

Kurír 165.

2005. jan. 5.

Svéd Intézet

Ösztöndíj

Kurír 165.

2005. jan. 15.

Svéd Intézet

Ösztöndíjak

Kurír 164.

2005. jan. 22.

NKÖM

József Attila

Kurír 165.

2005. feb. 5.

Norvég

Nyári egyetem

Kurír 165.

2005. feb. 25.

Pro Renovanda

Klebelsberg Kuno emlékére

Kurír 165.

2005. feb. 28.

Pro Renovanda

Egyetemi diáksportért

Kurír 165.

2005. már. 1.

Pro Renovanda

Környezetkultúra

Kurír 165.

2005. már. 4.

Pro Renovanda

Unger Mátyás emlékére

Kurír 165.

2005. már. 26.

Pro Renovanda

Dunatáji népek kutatása

Kurír 165.

2005. már. 31.

Pro Renovanda

Diákok a tudományért

Kurír 165.

2005. már. 31.

Hokkaido SRC

Ösztöndíj

Kurír 165.

2005. ápr. 1.

Pro Renovanda

Kollégiumokért

Kurír 165.

2005. ápr. 29.

Pro Renovanda

Tudomány az oktatásban

Kurír 165. 

       

Folyamatos

XX. Századi Intézet

Kutatások támogatása

Kurír 163.

Folyamatos

OTKA

Támogatások

Kurír 121.

Folyamatos

Média az Emberekért

Riporter kerestetik

Kurír 130.

Folyamatos

OMKFH

Mûszaki fejlesztés és trsd.

Kurír 129.

Folyamatos

Illyés Alapítvány

Határon túli magyarság

Kurír 92/122.

Folyamatos

OMAA

Ausztria-Mo.együttmûködés

Kurír 114.

Folyamatos

Nyílt Társadalom Alap.

OSI 2000

Kurír 114.

Folyamatos

Soros Al.

Kulturális és mûvészeti rendezvények

Kurír 100.