Kari Kurír

A Szegedi Tudományegyetem
Bölcsészettudományi Karának
hírlevele

Elektronikus változat

161. szám - 2004. május 27.


Információk


1.
Az FDSZ Bölcsészettudományi Kar Bizottsága és a Dékáni vezetés nevében szeretettel meghívjuk 2004. június 1-én (kedd) 11 órakor az Ady téri épület VII. számú tantermében tartandó hagyományos pedagógusnapi koccintásunkra, és egy kötetlen kollegiális beszélgetésre.


2.
A Kari Tanács 2004. május 6-i ülésén hozott határozatai:

A Kari Tanács 15 igen, 0 nem, 0 tartózkodom szavazattal egyhangúlag támogatja:

– Fodor István egyetemi docens intézetvezetõi kinevezésének meghosszabbítását (2 évre) a Néprajzi, Ókortudományi, Orientalisztikai, Régészeti Intézetbe. (17/2004. sz. határozat)
– Bakró-Nagy Marianne egyetemi docens tanszékvezetõi kinevezésének meghosszabbítását (5 évre) a Finnugor Nyelvtudományi Tanszékre. (18/2004. sz. határozat)
– Anderle Ádám egyetemi tanár tanszékvezetõi kinevezésének meghosszabbítását (5 évre) a Hispanisztika Tanszékre. (19/2004. sz. határozat)

A Kari Tanács 16 igen, 0 nem, 0 tartózkodom szavazattal egyhangúlag támogatja:

– Bassola Péter egyetemi tanár tanszékvezetõi kinevezésének meghosszabbítását (5 évre) a Német Nyelvészeti Tanszékre. (20/2004. sz. határozat)
– Makk Ferenc egyetemi tanár tanszékvezetõi kinevezésének meghosszabbítását (1 évre) a Történeti Segédtudományok Tanszékre. (21/2004. sz. határozat)
– Marjanucz László egyetemi docens tanszékvezetõi kinevezésének meghosszabbítását (5 évre) az Új-és Legújabbkori Magyar Történeti Tanszékre. (22/2004. sz. határozat)

A Kari Tanács 15 igen, 0 nem, 1 tartózkodom szavazattal, támogatja Máté-Tóth András fõiskolai tanár tanszékvezetõi kinevezésének meghosszabbítását (5 évre) a Vallástudományi Tanszékre. (23/2004. sz. határozat)

A Kari Tanács 16 igen, 0 nem, 0 tartózkodom szavazattal, támogatja a kari Tanulmányi és Vizsgaszabályzat módosítását. (24/2004. sz. határozat)

A Kari Tanács 16 igen, 0 nem, 0 tartózkodom szavazattal, támogatja a speciális képzések és az indítandó szakok ügyérõl szóló javaslatot. (25/2004. sz. határozat)


3.
Hírek a Néprajzi és Kulturális Antropológiai Tanszékrõl

– A Magyar Néprajzi Társaság Anyagi Kultúra Szakosztály ülésén 2004. április 21. a Néprajzi és Kulturális Antropológiai Tanszék két szakdolgozója mutatta be dolgozatát Kepe Zoltán: Hetés falvainak településnéprajza (opponálta: Bíró Friderika), Kothencz Kelemen: Az állattartás hagyományos rendje Magyarlapádon és környékén (opponálta: Szilágyi Miklós).
– 2004. április 29-én „Valahol Európában” c. konferencián Gyõrben Mód László és Simon András: Gyümölcstermesztés és pálinkafõzés a szlovéniai Õrség magyarlakta falvaiban címmel tartott elõadást.
– A Societé International d’Ethnologie et de Folklore 8. kongresszusán (Marseille) Barna Gábor elõadást tartott és elnökölt az etnokartográfiai és a vallási néprajzi szekcióban.
– 2004. május 5-én rendezte meg a Néprajzi és Kulturális Antropológiai Tanszék a helyi TDK fordulót, amin 9 hallgató mutatta be kutatási témáját.
– 2004. május 13-14. Interetnikus együttélés Közép- és Kelet-Európában konferencián (Arad, Románia) elõadást tartott Simon András, Mód László, Nagy Terézia, Klamár Sára.
– Az Ethnologia Europaea folyóirat Managing Identities konferenciáján (Bécs, május 13-15.) felkért hozzászólóként és moderátorként részt vett Barna Gábor.
– Megjelent a Folklorisztikai olvasmányok III. kötete Történeti források és jelenkori folklór szövegek lejegyzésének, átírásának és kiadásának kérdései címmel (szerk. Barna Gábor, Szeged, 2003.) és a Szegedi Vallási Néprajzi Könyvtár 13. kötete Rítusok, folklór szövegek. (szerk. Barna Gábor. Paulus Hungarus – Kairosz Kiadó, Budapest, 2004.) címmel a tanszék alapításának 75. és Bálint Sándor születési centenáriumának alkalmából.


Személyi hírek.


1.
A berlini Akademie Verlag néhány hete jelentette meg Tomka Béla, a Történeti Intézet docense könyvét
Welfare in East and West: Hungarian Social Security in an International Comparison, 1918-1990
címmel.


2.
Wojtilla Gyula tanszékvezetõ egyetemi tanár (Ókortörténeti Tanszék) az Oxfordi Egyetem meghívására 2004. május 5-én és 6-án két elõadást tartott Oxfordban az egyetem Orientalisztikai Intézetében (Oriental Institute, University of Oxford).


Tudományos és PhD hírek


1.
PhD-védés:

Kötél Emõke (irodalomtudomány) PhD-védésére 2004. május 5-én került sor a BTK Kari Tanácstermében. A védés eredménye: 80%.
Kozmács István (nyelvtudomány) PhD-védésére 2004. május 7-én került sor a BTK Kari Tanácstermében. A védés eredménye: 88%.
Gécseg Zsuzsanna (nyelvtudomány) PhD-védésére 2004. május 20-án került sor a BTK Kari Tanácstermében. A védés eredménye: 100%.
Kopár Lilla (irodalomtudomány) PhD-védésére 2004. május 22-én került sor a BTK Kari Tanácstermében. A védés eredménye: 100%.


2.
PhD-szigorlat:

B. Kiss Attila (irodalomtudomány) PhD-szigorlatára 2004. április 19-én került sor dr. Szörényi László tanszékvezetõ egyetemi tanár tanári szobájában. A szigorlat eredménye: 100%.
Dobrovits Mihály (történelemtudomány) PhD-szigorlatára 2004. május 27-én 11 órai kezdettel kerül sor.


3.
A Kari Doktori Tanács következõ ülését 2004. május 25-én tartotta a BTK Kari Tanácstermében az alábbi napirendi pontokkal:

1. Új eljárás indítása:
Irodalomtudomány:

– Péti Miklós
– Sánta Gábor

Történelemtudomány:

– Hunyadi Zsolt
– Jókai Rita
– Gálffy László.

2. Védési bizottság kijelölése:
Történelemtudomány:

– Pallagi Mária
– Nagy Marcel.

Nyelvtudomány:

– Scheibl György.

3. Eljárás megszüntetése:
Irodalomtudomány:

– Pap Tibor.

4. Védések elfogadása
Irodalomtudomány:

– Farkas Zsolt
– Lázár István
– Kötél Emõke
– Kopár Lilla.

Történelemtudomány:

– Kis Péter
– Librado Orozco Zapata

Nyelvtudomány:

– Kozmács István
– Gécseg Zsuzsanna.

5. Javaslat Doctor Honoris Causa cím adományozására:

Vlagyimir Viktorovics Koleszov.

6. Egyéb.

A Doktori Tanács Sánta Gábor eljárás indítása iránti kérelmét elutasította. Hunyadi Zsolt, Jókai Rita, Fedeles Tamás esetében a döntést elhalasztotta.


A Kar pályázatai


1.
A Szegedi Tudományegyetem Bölcsészettudományi Kara predoktoranduszi, valamint pre- és posztdoktori belsõ ösztöndíjas pályázatokat hirdet meg az alábbi kategóriákban:

Predoktoranduszi pályázatot hirdetünk azon egyetemi diplomával rendelkezõ volt hallgatóink számára, akik a 2003/2004. tanévben eredményes vizsgájuk ellenére — helyhiány miatt — nem nyernek felvételt a Szegedi Tudományegyetem Bölcsészettudományi Karán mûködõ PhD-programok valamelyikére. A predoktoranduszi ösztöndíj havi összege 52.500,- Ft. Az adómentes ösztöndíj folyósításának ideje: 2004. szeptember – 2005. augusztus, tartama mindösszesen 12 hó. A pályázók között az ösztöndíj odaítélésérõl a programvezetõk javaslatainak figyelembe vételével a BTK Doktori Tanácsa dönt.

Predoktori pályázatot hirdetünk azon a Szegedi Tudományegyetem Bölcsészettudományi Karán 2002-2004. között abszolutóriumot szerzett doktorandusz hallgatóink, valamint azon egykori graduális képzésben nálunk részesült hallgatóink számára, akik doktorandusz hallgatók azon okok miatt nem nálunk voltak, mert érdeklõdési területükön Karunkon nincs doktori képzés, akik eredményesen lezárták tanulmányaikat, de még szükségük van további elmélyült munkára ahhoz, hogy elkészüljenek disszertációjukkal. A predoktori ösztöndíj havi összege bruttó 97.500,-Ft. Az adóköteles ösztöndíj folyósításának ideje: 2004. szeptember – 2005. augusztus, tartama mindösszesen 12

Posztdoktori pályázatot hirdetünk azon a Szegedi Tudományegyetem Bölcsészettudományi Karán tanult 2003. július 15-ig PhD fokozatot szerzett volt doktoranduszaink számára, akiknek nem sikerült tudományos pályán elhelyezkedni. A posztdoktori ösztöndíj havi összege bruttó 125.000,-Ft. Odaítélésének feltétele, hogy a pályázó ne rendelkezzen fõállású munkaviszonnyal, s az ösztöndíj folyósításának idején nem is létesíthet fõállású munkaviszonyt. Az adóköteles ösztöndíj folyósításának ideje: 2004. szeptember – 2005. augusztus, tartama mindösszesen 12 hó. A pályázók között az ösztöndíj odaítélésérõ

A pályázatok beadásának helye: BTK Dékáni Hivatal Szeged, Egyetem u. 2. Tel.: 54 43 60.
Határideje: pre- és posztdoktori pályázatnál: 2004. június 25.
predoktoranduszi pályázatnál: 2004. augusztus 26.
A pályázatnak – mindhárom meghirdetett kategóriában – tartalmaznia kell:

- a pályázó személyes adatait (név, születési hely és idõ, anyja neve, értesítési címe)
- a pályázó szakmai önéletrajzát,
- a pályázó publikációinak jegyzékét,
- a pályázó ösztöndíjas idõszakra vonatkozó munkatervét,
- az illetékes PhD kurzus oktatási programvezetõjének támogató nyilatkozatát.

A pre- és posztoktori pályázatok elbírálásáról a pályázók 2004. július 15-ig, predoktoranduszi pályázat esetén 2004. szeptember 15-ig kapnak értesítést.
A SZTE Bölcsészettudományi Kara a jelentkezések ismeretében fenntartja annak a lehetõségét, hogy nem minden kategóriában ítél meg ösztöndíjat.


2.
A Szegedi Tudományegyetem Bölcsészettudományi Karának dékánja pályázatot hirdet:

– a Magyar Nyelvi és Irodalmi Intézet Klasszikus Magyar Irodalom Tanszékére tanársegédi álláshely betöltésére.
A kinevezendõ tanársegéd feladata a reformkor és a 19. század második fele magyar irodalmának oktatása (nappali és levelezõ tagozaton egyaránt), illetve részvétel a tanszék pályázati munkájában.
Olyan pályázó töltheti be az álláshelyet, aki magyar szakos egyetemi végzettséggel rendelkezik.Elõnyt jelent a többéves felsõoktatási gyakorlat, az elismert publikációs tevékenység és az, ha a pályázó rész vett szervezett PhD képzésben.

– a Pedagógia-Pszichológiai Intézet Pszichológia Tanszékére tanársegédi álláshely betöltésére. A kinevezendõ tanársegéd feladata lesz a tanár szakosok pszichológiai szaktárgyainak oktatása, a pszichológia szakosok gyakorlatainak, szemináriumainak vezetése. A pályázónak pszichológus diplomával, angol középfokú nyelvvizsgával kell rendelkeznie. A pályázónak a pályázati idõszak alatt jelentõs elõrehaladást kell tennie PhD fokozata megszerzésében (PhD szigorlat megszerzése az idõszak végére.)

– Az Újlatin Kultúrák Intézete Olasz Tanszékére tanársegédi álláshely betöltésére. A tanársegéd feladata az olasz XVIII-XX. századi irodalom egyes fejezeteinek tanítása, irodalmi szövegolvasás- és elemzés, az olasz mûvészettörténet alapismereteinek oktatása.
Elvárások vele szemben: a fenti témákból való tudományos publikációk, szakirányú végzettség az olaszon kívül mûvészettörténetbõl is, valamint egyetemi kutatási gyakorlat. További feltétel, hogy a pályázó PhD-képzés elvégzése után legalább abszolutóriummal rendelkezzék.


A kinevezések 2004. szeptember 1-tõl négy évre szólnak.

A pályázóknak meg kell felelnie a Felsõoktatási Törvényben és a Szegedi Tudományegyetem oktatói követelményrendszerében rögzített feltételeknek.
A pályázat elbírálásának határideje a megjelenéstõl számított 60 nap.
A pályázatot a megjelenéstõl számított 30 napon belül a Bölcsészettudományi Kar Dékáni Hivatalába kell benyújtani. A pályázat formai feltételeirõl a SZTE BTK Dékáni Hivatalában (544360) kapható felvilágosítás.

Dr. Berta Árpád egyetemi tanár s.k.
a Kar dékánja


Pályázatok

A pályázatokat illetõen bõvebb információkhoz juthat a B-Közép Irodában.
Ûrlapok letöltéséhez, kérjük, használja a Kari Kurír pályázati oldalát!
http://www.arts.u-szeged.hu/kurir/palyazat/index.html


1.
A Német Szövetségi Köztársaság Bundestagja meghirdette szokásos ösztöndíjpályázatát a 2005-ös évre. Az ösztöndíjpályázatról részletes információt talál a Deutscher Bundestag honlapján www.bundestag.de/internat/ipp/index.html, ahonnan a jelentkezéshez szükséges formanyomtatványok is letölthetõk, valamint a Pályázati Irodában. Jelentkezési határidõ: 2004. május 31.


2.
A Magyar Ösztöndíj Bizottság Irodája felhívja a figyelmet a krakkói Jagelló Egyetem mellett mûködõ Hedvig Királynõ Alapítvány ösztöndíj felajánlására közép-, közép-kelet, valamint a volt Szovjetunió és a balkáni térség országai felsõoktatási intézményeinek tudományos munkatársai, illetve PhD hallgatói számára.
A ösztöndíj teljes kiírása a www.jubileum.uj.edu.pl/fund/jadwiga.html honlapon található, és a pályázati ûrlap is itt tölthetõ le. A pályázathoz csatolni kell a tudományos publikációk listáját, kutatási tervet, valamint egy szakmai önéletrajzot.
Az ösztöndíj szállást, alapvetõ egészségügyi ellátást, valamint 1.500 PLN/hó juttatást biztosít.
A pályázati anyagok beküldési határideje: 2004. május 31.
Bõvebb információ: http://www.scholarship.hu/aktualis/040531-lengyel-jagello.html


3.
Az Oktatási Minisztérium a Kormány 57/2004. (III.31.) Korm. rendelete alapján pályázatot hirdet a 2004/2005. tanévi Deák Ferenc Ösztöndíjra.
Az ösztöndíj alapítójának és adományozójának célja, hogy immár másodszor, a 2004/2005-ös tanévre is ösztöndíjban részesítse azokat a fiatal oktatókat, kutatókat, akik a társadalomtudományokban alkotó tevékenységükkel aktívan hozzájárulnak a magyarországi politikai és közjogi kultúra színvonalának emeléséhez, az európai csatlakozásunkhoz elengedhetetlen demokratikus intézményrendszer fejlesztéséhez.
Az oktatási miniszter a 2004/2005. tanévben 10 fõ részére adományoz ösztöndíjat: az ösztöndíj egy tanévre (10 hónapra) szól, tanéves összege 1,6 millió forint; az ösztöndíj járulékköteles és adómentes.

Az ösztöndíjra pályázhat az, aki

– tudományos [PhD vagy az Ftv. 119. § (1) bekezdésében és a 123. § (8) bekezdésében foglalt rendelkezések szerint a doktori fokozatnak megfelelõ], illetve mester [DLA vagy az Ftv. 123. § (8) bekezdésében említett mûvészeti díjjal] fokozattal rendelkezõ magyar illetõleg külföldi állampolgár, továbbá
– a pályázat benyújtásának évében még nem tölti be a 36. életévét és
– a mellékelt listán szereplõ tudományágak egyikében végez kutatómunkát, valamint
– a fogadó intézménnyel munkavégzésre irányuló jogviszonyban áll

Az ösztöndíj egy alkalommal nyerhetõ el.
A pályázatot 3 (egy eredeti és két másolati) példányban, az erre a célra készült Adatlap kitöltésével, a felsorolt mellékletekkel kell benyújtani a megszabott határidõre. A pályázatot kizárólag postai úton, magyar nyelven lehet beküldeni az alábbi címre: Oktatási Minisztérium Alapkezelõ Igazgatósága (OMAI), Felsõoktatási Pályázatok Osztálya "Deák Ferenc Ösztöndíj". Levélcím: 1244 Budapest, Pf. 920
Beküldési határidõ: 2004. június 15. (postabélyegzõ)
A pályázati anyag beszerezhetõ az OM Ügyfélszolgálati Irodán (1055 Budapest, Szalay u. 10-14.) és az OM Alapkezelõ Igazgatóságán (1055 Budapest, Bihari János u. 5.), továbbá megtalálható az Interneten, a következõ címeken: http://www.om.hu, http://www.omai.hu.


4.
Az Oktatási Minisztérium pályázatot hirdet a 2004 szeptemberétõl folyósítandó Szent-Györgyi Albert Ösztöndíjra.
Az ösztöndíj célja, hogy a tudományok jeles külhoni (azaz életvitelszerûen külföldön élõ) képviselõi hosszabb-rövidebb idõre Magyarországra jöjjenek, és minél nagyobb számban kapcsolódjanak be a hazai felsõoktatási intézmények, kutatóhelyek munkájába.
A Szent-Györgyi Albert Ösztöndíjat a Magyar Köztársaság oktatási minisztere adományozza.
Az ösztöndíjra pályázhat:

(a) tudományos (PhD, vagy a Ftv. 119. § (1) bekezdésében foglalt rendelkezés szerint a doktori fokozatnak megfelelõ), illetõleg mester (DLA, vagy a Ftv. 123. § (8) bekezdésében említett mûvészeti díjjal) fokozattal rendelkezõ, életvitelszerûen külföldön élõ kutató,
(b) akit két, nemzetközileg elismert tudományos személyiség ajánl az ösztöndíjra,
(c) és akit valamely magyarországi felsõoktatási intézmény kész a pályázatban megjelölt és az ösztöndíjas szerzõdésben rögzített idõponttól — a pályázó által kidolgozott és az intézmény által elfogadott kutatási munkaterv alapján — foglalkoztatni.

A pályázatot az erre a célra készült formanyomtatványokon angol vagy magyar nyelven, négy (4) példányban (1 eredeti és 3 másolat) kell beküldeni, kizárólag postai úton lehet beküldeni az alábbi címre: Oktatási Minisztérium Alapkezelõ Igazgatósága (OMAI), Felsõoktatási Pályázatok Osztálya "Szent-Györgyi Albert Ösztöndíj". Levélcím: 1244 Budapest, Pf. 920
Beküldési határidõ: 2004. június 15. (postabélyegzõ)
A pályázati ûrlapok letölthetõk a következõ Internet címekrõl: www.om.hu, www.omai.hu


5.
Magyar-német kutatócserék. Bõvebb információ a http://www.scholarship.hu/aktualis/ 040730-nemet-projekt.html Internet címen. Beadási határidõ: 2004. június 30.
E program keretében nem nyújtható be pályázat:

– Azon személyek utazásának támogatására, akik a beadott témában már folyamatban levõ, magyar-német együttmûködésben megvalósuló, személycserét is magukba foglaló tudományos projektek keretében más forrásból támogatásban részesülnek,
– Képzési célra,
– Szemináriumon való részvételre,
– Konferenciákra.


6.
A Magyar Ösztöndíj Bizottság felhívja a figyelmet a Kanadai Nemzetközi Fejlesztési Ügynökség (CIDA - Canadian International Development Agency) "Partnerships for Tomorrow II" címû programjára. A program célja a közép- és kelet - európai országok demokratikus és gazdasági reformfolyamatainak elõsegítése utazási támogatások biztosításával.
Pályázhatnak oktatási és civil szervezetek, szakértõk, cégek, egyének, illetve kormányzati szervezetek. Az utazási támogatást workshopok-on, konferenciákon, tanulmányutakon, szakmai tréningeken való részvétel, illetve intézményi kapcsolatok kiépítése céljából lehet felhasználni.
A válogatást a Kanadai Egyetemek és Fõiskolák Szövetsége (AUCC - Association of Universities and Colleges of Canada) végzi. A pályázatoknak minden hónap 28-ig kell beérkezniük a szövetséghez, minimum 60 nappal a projekt kezdete elõtt.
Az eredeti angol nyelvû felhívás és a szükséges adatlapok a http://www.aucc.ca/ptp-ppa/about/index_e.html oldalról letölthetõk.


7.
A következõ tájékoztatók megtalálhatók az NKI-n:

– A Universität Bremen nyári egyeteme „Survival German” (http://www.io.uni-bremen.de)
– Université de Caen: Université Européenne de la Paix 2004 (2004. július 11-23.) (uee@admin.unicaen.fr)
– Rotterdam Summer School: Europe in Perspective. United in Diversity (2004. aug. 16-20.) (http://www.RotterdamSummerSchool.nl)
– CERGE-EI Conference on Education in Transition Economies (2004. aug. 14-17, Prága) (http://www.cerge-ei.cz/gdn/)
– A Colegio Internacional, Alicante spanyol nyelvi kurzusai (http://colegiointernacionalalicante.com)
– Universidade do Porto: portugál nyelvi kurzusok (http://www.letras.up.pt/deper/)
– Az Université Mons-Hainaut francia nyelvi kurzusai (http://www.umh.ac.be/extension/)
– IBMSTop, Leeuwarden International Business and Management Studies (http://www.topibms.nl)

Kari Kurír
A Szegedi Tudományegyetem Bölcsészettudományi Karának hírlevele
Kiadja az SZTE BTK Dékáni Hivatala
Felelõs kiadó: Dr. Berta Árpád dékán
Felelõs szerkesztõ: Pereszlényi Gábor pályázati referens

Aktuális pályázatok határidõ-táblázata

Határidõ

Meghirdetõ

A pályázat célja, címe

Megjelenés helye

2004. máj. 28.

ERASMUS

Fogyatékos hallgatóknak

Kurír 160.

2004. máj. 31.

NSZK Bundestag

Ösztöndíjpályázat

Kurír 161.

2004. máj. 31.

Hedvig királynõ Alap.

Ösztöndíj

Kurír 161.

2004. jún. 15.

OM

Deák Ferenc Ösztöndíj

Kurír 161.

2004. jún. 15.

OM

Szent-Györgyi Albert Ösztöndíj

Kurír 161.

2004. jún. 15.

OTKA

Tudományos iskolák támogatása

Kurír 160.

2004. jún. 25.

SZTE BTK

Pre és posztdoktori

Kurír 161.

2004. jún. 30.

Japán kormány

Ösztöndíjak

Kurír 160.

2004. jún. 30.

DAAD

Magyar-német kutatócserék

Kurír 161.

2004. aug. 2.

OM

Ösztöndíjak

Kurír 160.

2004. aug. 26.

SZTE BTK

Predoktorandusz

Kurír 161.

2004. aug. 30.

HAESF

Ösztöndíj

Kurír 160.

2004. szep. 15.

KKEU Trsd Kut. Alap.

Esszépályázat

Kurír 160.

2004. szep. 15.

Nemzeti Színház

Drámapályázat

Kurír 159. 

       

Folyamatos

OTKA

Támogatások

Kurír 121.

Folyamatos

Média az Emberekért

Riporter kerestetik

Kurír 130.

Folyamatos

OMKFH

Mûszaki fejlesztés és trsd.

Kurír 129.

Folyamatos

Illyés Alapítvány

Határon túli magyarság

Kurír 92/122.

Folyamatos

OMAA

Ausztria-Mo.együttmûködés

Kurír 114.

Folyamatos

Nyílt Társadalom Alap.

OSI 2000

Kurír 114.

Folyamatos

Soros Al.

Kulturális és mûvészeti rendezvények

Kurír 100.