Kari Kurír

A JATE Bölcsészettudományi Karának tájékoztató folyóirata

Elektronikus változat

106. szám - 1999. január 19.

 


Személyi hírek

1. Pléh Csaba, a Pszichológia Tanszék tudományos tanácsadója nagy sikerrel tartotta meg akadémiai székfoglalóját 1999. január 14-én.

2. Kristó Gyula, a Középkori Magyar Történeti Tanszék egyetemi tanára 1999. február 11-én 15 órától tartja akadémiai székfoglalóját a Magyar Tudományos Akadémia épületében.

A rendezvényre a Kar buszt indít, amelyre a Dékáni Hivatalban lehet jelentkezni.

 


 

Információk

1. Az 1992. évi XXXIII. törvény 68. § (6) bekezdése értelmében a 13. havi illetményt a tárgyévet követő január hónapban kell kifizetni. E rendelkezés alapján egyetemünk rektora, dr. Mészáros Rezső tájékoztatta karunk vezetését, hogy a 13. havi illetmény kifizetésére 1999. január 26-án kerül sor oly módon, hogy azt a január havi munkabérrel együtt utalják majd át, és így legkésőbb január végéig az összeg a dolgozók számláin jóváírásra kerül.

2. A bölcsész képesítési követelmények kidolgozásával kapcsolatban két szegedi értekezlet kerül megrendezésre a kari tanácsteremben.

Az elsõ: 1999. január 15. (péntek) 11 óra:

Tájékoztató az eddigi munkálatokról

Elõterjesztõ: Dr. Balázs Mihály, dékán

A második: 1999. január 22. (péntek) 11 óra:

Bevezetés a kreditrendszer finomságaiba

Elõterjesztõ: Dr. Szõnyi György Endre, egyetemi docens

Az elsõ országos megbeszélésre 1999. január 23-án, szombaton kerül sor. A szakmai bizottságokban a JATE BTK-t a következõ személyek képviselik:

(értelemszerûen csak azokra a szakokra jelölünk meg képviselõt, amelyeket oktatjuk a karon.)

TANÁRI SZAKOK

 

Csak fõiskolai szintû tanári szakok

 

Fõiskolai és egyetemi szintû tanári szakok

Csak egyetemi szintû tanári szakok

NEM TANÁRI SZAKOK

Fõiskolai és egyetemi szintû tanári szakok

Csak egyetemi szintû nem tanári szakok

3. A JATE BTK 1999. évi felvételi keretszámai a következõk:

Alapképzés

Választható szakok
nappali
levelezõ tagozat
altajisztika (2) 8+2
amerikanisztika (1) 40+8
angol (1) 110+15
angol nyelvtanári (1) 10+5
általános nyelvészet (2) 12+5
bolgár (1) 5+2
filozófia (1) 30+10
francia (1) 60+15
kommunikáció (2) 35+10
kommunikáció/újságíró/intenzív levelezõ (5) 160+80
kommunikáció/újságíró/keresztféléves fõiskolai (6) 200
latin (1) 15+5
magyar (1) 145+20
német (1) 100+15
néprajz (2) 22+5
olasz (1) 35+10
orosz (1) 25+5
spanyol (1) 25+5
szerb (1) 20+5
szociológia (2) 41+10
történelem (1) 180+20
ukrán (1) 10+2

 

Diplomások számára meghirdetett költségtérítéses újabb alapképzések

Választható szakok
DL
általános nyelvészet (3) 3
filozófia (3) 20
kommunikáció (3) (4) 35
Könyvtár (könyvtári informatikus) (3) 40
Könyvtár (régi könyves) (3) 30
Könyvtár (kiegészítõ) 40
Latin (3) 5
Néprajz (3) 5
Összehasonlító irodalomtudomány (3) 5
Szociológia (7) 25
Spanyol nyelv és irodalom (3) 10

 

Kiegészítõ alapképzés

 

Szak
KN
KL
Angol (3) 10+5 0+30
Német (3) 10+5 0+30
Francia (3) 5+3 0+15
Magyar (3) 5+3 0+30
Orosz (3) 5+3
Spanyol (3) 5+3
Olasz (3) 5+3
Történelem (3) 10+3 0+30
Ukrán (3) 5+3

 

Szakirányú továbbképzés

Pedagógiai szakértõ 0+15

 

További részletek megtalálhatók az ezévi Felvételi tájékoztatóban, valamint a JATE BTK honlapján ( http://www.arts.u-szeged.hu ).

4. 1999. január 25-én délután 14 órától egyetemünk rektora, dr. Mészáros Rezsõ tart tájékoztatót a bérhelyzettel kapcsolatos elképzelésekrõl. A tájékoztató helyszíne a megyei önkormányzat székháza (Rákóczi tér).

5. A karon felújítási munkák folynak. Ennek keretében kerül sor a porta áthelyezésére a volt telefonközpont helyére, így a portás szemmel tarthatja az összes bejövõ és kimenõ forgalmat.

A VII. és VIII. sz. teremben, valamint a Történeti Szemináriumban az elkopott berendezés helyére februártól új bútorok kerülnek.

6. A Societé Internationale d'Ethnologie et de Folklore (SIEF) Ethnokartográfiai munkacsoportja 1998. október 23-i konferenciáján Cieszyn-ben (Lengyelország) Barna Gábort, a Néprajzi Tanszék docensét titkárának választotta.

7. A European Union Cross Identity Network (EUxIN) Coimbra munkacsoportja 'Middle Europe' as a Multidisciplinary Concept címmel 1998. december 18-án tartotta konferenciáját Turkuban, amelyen "The Cultural Dimensions of the Church and Religion in Central Europe" címmel Barna Gábor elõadást tartott.

 


 

Pályázatok

1. Meghirdették az 2000. évi Széchenyi Professzori Ösztöndíjat.

A pályázatok beadási határideje: 1999. március 10.

A pályázatok részletes kiírása, valamint a kellõ ûrlapok megtalálhatók a B-Közép Irodában, illetve letölthetõk a Kurír honapjának pályázati oldalán ( http://www.arts.u-szeged.hu/kurir/ ).

2. Tájékoztatásul közöljük, hogy a Programfinanszírozási pályázat kiírása a Felsõoktatási Pályázatok Irodája honlapja szerint csak 1999. február elején jelenik meg.

3. A Soros Alapítvány pályázatot hirdet magyar állampolgárságú, már abszolutóriummal rendelkezõ doktori (PhD) képzésben résztvevõ diplomás szakemberek részére azzal a céllal, hogy segítséget nyújtson számukra doktori disszertációjuk befejezéséhez.

A pályázatok beadási határideje: 1999. március 2.

4. Az Oktatási Minisztérium pályázatot hirdet az egyesülési jogról szóló törvény alapján mûködõ országos tevékenységi körû oktatási - vagy ezzel megegyezõ tevékenységi körû kisebbségi - társadalmi szervezetek számára 1999. évi költségvetési támogatásra. Pályázni lehet olyan szakmai programmal, munkatervvel, amely megvalósíthatósága országos szinten is lehetséges.

A pályázatok beadási határideje: 1999. február 15.

5. A Pro Renovanda Alapítvány "Diákcsere Mozgalomért" Szakalapítványa a következõ pályázatokat írta ki:

A támogatás feltétele, hogy a küldõ intézmény (mind a magyar, mind pedig a külföldi) a szakmai tanulmányutat és/vagy a féléváthallgatást ismerje el a hallgató tanulmányi kötelezettségei teljesítésének részeként.

A pályázat benyújtásának határideje: 1999. január 31.

7. A József Attila Kulturális és Szociális Alapítvány pályázati írt ki magyarországi lapok és folyóiratok megjelentetésének támogatására.

A pályázat benyújtásának határideje: 1999. február 15.

8. A Magyar Filmklubok és Filmbarátok Szövetsége pályázatot írt ki filmklubok támogatására. A pályázat célja: A hazai és nemzetközi filmmûvészet kortárs és filmtörténeti alkotásait bemutató magyarországi filmklubok programjainak támogatása 1999. I. félévére.

A pályázat benyújtásának határideje: 1999. február 20.

9. A Soros Alapítvány pályázatot írt ki a tanárképzés fejlesztésének támogatására (Kódszám: 799/2).

A pályázat benyújtásának határideje: 1999. február 24.

10. A Soros Alapítvány pályázatot írt ki Belföldi és külföldi szakmai továbbképzési ösztöndíj (Kódszám: 222) elnevezéssel. A pályázat célja: a társadalom-, orvos- és természettudományok területén mûködõ hazai szakemberek minél szélesebb köre számára lehetõvé tenni a belföldi és külföldi tapasztalatszerzést. A pályázók köre: magyar állampolgárságú, 45 év alatti tudományos kutatók, diplomás szakemberek, illetve Ph.D. hallgatók rövid idejû belföldi és külföldi tanulmányútjának, szakmai továbbképzésen való részvételének támogatása az orvostudomány, természet-, és társadalomtudományok területén maximum 3 hónapra.

A támogatás mértéke tudományos kutatók, diplomás szakemberek esetében maximum 600.000 forint belföldi tanulmányutaknál (az egyéni pályázó és a magyar fogadó fél - kutatócsoport, tanszék - együtt), valamint maximum 600.000 forint külföldi tanulmányutaknál (útiköltségre és/vagy a kinntartózkodás költségeire és/vagy részvételi díjra). Ph.D. hallgatók esetében maximum 200.000 forint belföldi tanulmányutaknál (az egyéni pályázó és a magyar fogadó fél - kutatócsoport, tanszék - együtt), valamint maximum 400.000 forint külföldi tanulmányutaknál (útiköltségre, a kinntartózkodás költségeire, részvételi díjra). Beküldési határidõ: 1999. április 6.

11. A Soros Alapítvány pályázatot írt ki pedagógiai, oktatási, módszertani szakmai lapok és folyóiratok támogatására (Kódszám: 779/2).

Beküldési határidõ: 1999. május 25.

12. A Szent Márton Alapítvány és a Faludi Ferenc Akadémia pályázatot hirdetnek vidéki doktorandusoknak és kutatóknak, akik Budapesten végzik PhD programjukat. A sashegyi tanulmányi házban két hely azonnal, három további hely pedig tavasztól kezdve felszabadul(t). A ReNaissance Ház nyitott olyan kutatóknak, akik átgondolt és tudományos szempontból jelentõs munkaprogramhoz keresnek nyugodt légkört, és értékelik a ház kutatóközössége adta lehetõséget interdiszciplináris eszmecserére. A kollégiumi díjhoz az Akadémia év 50 000 Ft ösztöndíjjal járul hozzá.

További információ napközben: Faludi Akadémia (200-8054, 200-9476), este Kiss Péter senior (319-8644/36-os mellék).

A jelentkezés folyamatos.

 


Kari Kurír

A JATE Bölcsészettudományi Karának tájékoztató lapja

Kiadja a JATE BTK Dékáni Hivatala

Felelõs kiadó: Dr. Balázs Mihály dékán

Felelõs szerkesztõ: Zilahi Tibor pályázati referens

 


Érvényes pályázatok határidõ-táblázata

Pályázati ûrlapok letöltéséhez, kérjük, használja a Kari Kurír pályázati oldalát!

http://www.arts.u-szeged.hu/kurir/palyazat/palyazat.html

 

Határidõ Meghirdetõ A pályázat célja, címe Megjelenés helye
1999. jan. 20. HBO Forgatókönyvírói pályázat Kurír 104.
1999. jan. 20. OM Könyvtárfejlesztési pályázat Kurír 104.
1999. jan. 29. AMFK Magyary Zoltán posztdoktori ösztöndíj Kurír 100.
1999. jan. 29. Soros Al. Kulturális folyóiratok támogatása Kurír 103.
1999. jan. 31. Soros Al. 3-9 hónapos külföldi kutatási ösztöndíj Kurír 103.
1999. jan. 31. Soros Al. Leuveni kutatási és posztgraduális ösztöndíj Kurír 103.
1999. jan. 31. Soros Al. MA-program és 3-6 hónapos doktori kutatások Leicesterben Kurír 103.
1999. jan. 31. Soros Al. 3-9 hónapos külföldi kutatási ösztöndíj Kurír 103.
1999. jan. 31. Mellon Foundation Mellon kutatói ösztöndíj Wolfenbüttelben Kurír 105.
1999. febr. 1. Mobilitás Ifj.Szolg. Fiatalok Európáért Program Kurír 100.
1999. febr. 1. Pro Renovanda Osztrák-magyar közös múlt Kurír 105.
1999. febr. 1. Mellon Foundation Mellon kutatói ösztöndíj a Amszterdamban Kurír 105.
1999. febr. 15. Deutscher Bundestag A német parlamenti rendszer tanulmányozása Kurír 103.
1999. febr. 15. OM Oktatási vagy kisebbségi társadalmi szervezetek támogatása Kurír 106.
1999. febr. 15. Mellon Foundation Mellon kutatói ösztöndíj Athénban Kurír 105.
1999. febr. 15. József Attila Al. Kulturális folyóiratok támogatása Kurír 106.
1999. febr. 20. Magyar Film-klubok és Film-barátok Szöv. Filmklubok támogatása Kurír 106.
1999. febr. 24. Soros Al. Tanárképzés fejlesztésének támogatása Kurír 106.
1999. febr. 28. Soros Al. Felsõoktatási együttmûködési és programinnov. pályázat Pfigyelõ 1998/10. 7-8. o.
Kurír 100.
1999. márc. 1. Soros Al. Bolognai posztgraduális kutatások Kurír 103.
1999. márc. 1. Magyar Országgyûlés Magyarország és az Európai Unió, Mo. és a NATO Kurír 104.
1999. márc. 1. Pro Renovanda Új típusú történelemtanítás Kurír 105.
1999. márc. 2. Soros Al. Doktori disszertációk írása Kurír 106.
1999. márc. 5. Mellon Foundation Mellon kutatói ösztöndíj Törökországban Kurír 105.
1999. márc. 10. OM Széchenyi Professzori Ösztöndíj Kurír 106.
1999. márc. 12. Osztrák-Magyar Akció Al. Ausztriai részképzések Kurír 100.
1999. márc. 20. Mellon Foundation Mellon kutatói ösztöndíj Párizsban Kurír 105.
1999. márc. 31. Mellon Foundation Mellon kutatói ösztöndíj az Edinburghi Egyetemen Kurír 104.
1999. márc. 31. Pro Renovanda Dunatáji népek kutatása Kurír 105.
1999. márc. 31. Slavic Research Center Szlavisztikai tanulmányok Hokkaidoban Kurír 104.
1999. ápr. 1. Pro Renovanda Idegennyelvi képzés támogatása Kurír 105.
1999. ápr. 1. Mellon Foundation Mellon kutatói ösztöndíj a római Amerikai Akadémián Kurír 105.
1999. ápr. 1. Mellon Foundation Mellon kutatói ösztöndíj a Bécsben Tattin)ösztöndíj a római Amerikai Akadémián Kurír 105.
1999. ápr. 5. Mellon Foundation Mellon kutatói ösztöndíj Izraelben Kurír 105.
1999. ápr. 6. Soros Al. Belföldi és külföldi szakmai továbbképzési ösztöndíj Kurír 106.
1999. ápr. 30. San Marinoi Egyetem Systemtransformation: Von der Planwirtschaft in die Marktwirtschaft Kurír 105.
1999. máj. 1. Mellon Foundation Mellon kutatói ösztöndíj Amszterdamban Kurír 105.
1999. máj. 1. Mobilitás Ifj.Szolg. Fiatalok Európáért Program Kurír 100.
1999. máj. 25. Soros Al. Pedagógiai, oktatási, módszertani szakmai lapok és folyóiratok támogatása Kurír 106.
1999. jún. 30. Soros Al. Kulturális folyóiratok támogatása Kurír 103.
1999. szept. 15. Pro Renovanda Történelem-földrajz pály. Kurír 105.
1999. okt. 15. Mellon Foundation Mellon kutatói ösztöndíj Villa i Tattin Kurír 105.
1999. nov. 15. Mellon Foundation Mellon kutatói ösztöndíj Bécsben Kurír 105.
folyamatos OKTK Kutatási támogatás Pfigyelõ 1998/10. 18-19.
Kurír 90.
folyamatos Exemplum A. Kulturális innovációs kutatások támogatása SANSZ 1996/11. 31. o.
folyamatos Illyés Alapítvány A határontúli magyarság azonosságtudatának megõrzése Kurír 92.
folyamatos Magyar Fordítóház Magyar nyelvû mûvek lefordítása SANSZ 1997/12. 12. o.;
Kurír 89.
folyamatos Domus Hungarica Scientiarum Artiumque Külföldi magyar kutatók és magyar kutatások támogatása Kurír 84.
folyamatos Faludi Akadémia Vidéki doktorandusok és kutatók támogatása Kurír 106.
folyamatos Soros Al. Kulturális és mûvészeti kapcsolatok támogatása Pfigyelõ 1998/10. 8. o.
Kurír 100.